Egy közösségben (baráti közösség, fiatalok), ahol az emberek hisznek Istenben és normális értékrendűek, mennyire fontos, hogy mindenki hasznos legyen a közösségre?

Az jutott hirtelen eszembe, hogy egy közösség is hullámzik és vegyes összetételű.

Van amikor egyik ember lekileg fenn van, máskor pedig éppen ő lesz lenn.

Keresztény embereknek fontos, hogy akik jól vannak lelkileg, segítsenek azoknak, --bibliai szavakkal élve,--- hordozzák az erőtlenebbek terheit. Lehet legközelebb fordul a kocka, mert más területen, más időben ők szorulnak segítségre, tehát szolgáljunk egymásnak.

Lehet ez egy jó szó, jó beszélgetés, baráti segítség.. most én segítek kifesteni a házat, máskor te segítesz átrendezni a bútorokat... most én hallgatlak meg, mert összetört a szíved, máskor te hallagatsz meg, mert nehéz a munkakeresés és rámférne pár jó baráti szó.. ilyesmik....

Mindenki hasznos és mindenki értékes! Most hordozzátok azok terhét, akik lankadtabbak... és tanítani kell egymást, hogy az élet egy csatatér, meg kell erősödni,... de egy jó csapatnak, ha együtt vannak, megtartó ereje van.

Fontos. Ismerős a helyzet, és bizony hiába jó dolog az, hogy mindannyian normális értékrendűek meg minden, nem elég csak úgy ellenni, hasznosnak is kell lenni. Ha van egy közösség, ahol mindenki kölcsönösen számíthat egymásra, nem valami jó érzés, hogy én odamegyek és szívességből, haverságból és felebaráti szeretetből segítek neki kitakarítani a házat, ő meg, ha nekem van szükségem segítségre, nem ér rá, mert fáradt, elígérkezett moziba, vagy akármi.

Azért persze a barátom marad, csak nem esik feltétlenül jól, hogy nem vagy nem teljes mértékben viszonozza a segítségeket.

Úgy tud valaki a gyakorlatban is aktív lenni, hogy tájékozódik arról, hogy a közösség többi tagjának mi mindenben van szüksége segítségre - akár odamegy és megkérdezi, hogy segíthet-e neki valamiben -, és segít. Lehet takarítani, gyümölcsöt szüretelni, gyerekre vigyázni, autót szerelni, kertészkedni, elmenni bevásárolni, stb. Végtelen számú lehetőség van a segítségre, és arra, hogy valaki hasznossá tegye magát.

Optimális esetben mindenki kiveszi a részét a közösségi életből.

Általános emberi jellemző, hogy sokan úgy állnak a munkához, hogy mások is odaférjenek. :D

(Munka alatt értek jelen esetben bármilyen szolgálatot és teendőt is.)

Ez sajnos keresztények között is előfordul; különböző mértékben. Kérdés, hogy mi áll a háttérben azoknál, akik nem.

Aki mindig csak kap a közösségtől, de soha nem ad, vagy csak nagyon ritkán, az egyszerűen - bár nem túl szépen - kifejezve élősködő, parazita. Persze nem azokra gondolok, akik érthető, jogos okokból nem vesznek részt semmiben (pl. betegség, idős kor, nagy család stb.); hanem azokra, akiknek igazából lenne idejük és alkalmuk, csak mindig keresnek (és találnak is) valami kifogást.

De lehet másik jogos eset is: lelki, személyiségben keresendő okok (zárkózottság, szégyenlősség, visszahúzódás stb.)

Bármelyikről is van szó, mindkettőt lehet és kell is kezelni.

A másik kérdést nem igazán értem. Ha az a baj, hogy túl sokan vagytok, és túl kevés a teendő, tehát unatkoztok, akkor keressetek magatoknak elfoglaltságot: akár utcai evangélizációk, akár árvaházak és idősotthonok látogatása, akármi más, ami jó és hasznos.

(A meglévő dolgokat pedig lehet beosztás szerint tenni, pl. a gyerekszolit, bibliakört, takarítást stb.)

Ezekre gondoltál? Ha nem, akkor próbáld meg másképp megfogalmazni a kérdést és a leírást, légy szíves. :)