Melyik az erősebb istenség? Jahve vagy Buddha?

A Biblia kincset rejteget

Jézus egyik példázata így hangzott: „Hasonlatos az Isten országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálva az ember, elrejti azt, és afelett való örömében elmegy és eladva mindenét, amije van, megveszi azt a szántóföldet.” (Máté 13,44)

Mit példáz az értéktelen, semmit ígérő szántóföld, ami Isten országa nagy kincsét rejti? Magát a Szentírást, a Bibliát. Miért van elrejtve benne a nagy kincs, Isten bölcsessége, az Istennel való személyes ismeretség lehetősége? Egyrészt közönséges szemmel nem lehet a nagy kincset meglátni. A példázat azt is mondja, hogy az emberek elmennek mellette, nem látják meg. Csak az az ember találta meg, aki mélyen leásott. Ő viszont nem tudott hová lenni örömében. Tudta, hogy akkora a kincs, hogy mindent – örömmel, nem pedig áldozatként – odaadhat érte.

A Biblia így bátorít a „kincs” keresésére, a „mélyen ásó”, alapos Biblia-tanulmányozásra: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és Istennek ismeretére jutsz... Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó utat.” (Példabeszédek 2,4–5. 9)

Másrészt a Szentírást rengetegen értelmezték, magyarázták magabiztos – és ennélfogva téves – módon. Ezek a torzító értelmezések rátelepedtek a Szentírásra, mint a hordalék. Ezeket le kell tisztítani a Bibliáról, illetve az embernek ki kell tisztítania a maga lelkéből. Félre kell tennie az összes hagyományt, emberi magyarázatot, hogy ezek mögött, ezek alatt felfedezze a nagy kincset; azaz hogy elfogulatlanul, magával a Bibliával, annak belső összefüggéseivel és tartalmával foglalkozzék. Sok ember szeme és szíve elől a sokféle emberi értelmezés és bölcselkedés üledéke rejti el a nagy kincset.

„Mindenkinek saját eszméi vannak: azokra büszke és azt prédikálják! s hallgatni kell az Evangéliomnak.” (Dante Alighieri: Isteni színjáték – A Paradicsom.Részlet a XXIX. énekből, Babits Mihály fordítása)

„Aki úgy értelmezi az Írást, hogy értelmét nem magából az Írásból veszi, az ellensége az Írásnak.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 900. töredék)

Jahve ugyanúgy kitaláció, mint Krishna, érdekes, hogy mindkettő egy pásztoristen volt egy pásztornépnél, valószínűleg egyfajta mítoszfejlődés evolucionáris útján maradtak meg főistennek. A Bibliában ennek nyoma a Káin és Ábel történet, ahol a pásztor a jobb fiú természetesen.

A kitalált istenekkel ellentétben Buddha létező történelmi személyiség volt. Felismerte, hogy hogyan lehet véget vetni a lények szenvedésének. Ha megnézzük, mit fedezett fel Buddha a tudatról 2550 évvel ezelőtt, azt találjuk, hogy felismerte: a tudata tiszta fény. A tudat nem született, és nem halhat meg. Bár testek, gondolatok és érzések jelennek meg, változnak és tűnnek el, a tudat maga - mivel nyitott, tiszta, határtalan tér - semmilyen módon nem sérülhet vagy nem árthatnak neki. Amikor Buddha elérte a megszabadulást, megértette, hogy ő nem célpont többé. Nem a teste volt többé, mely megsérülhet, sem a gondolatai vagy érzései, amelyek változhatnak és eltűnhetnek, hanem a ragyogó tudatosság. Ez vezetett a megvilágosodáshoz, ahhoz a megvalósításhoz, ahol többé nincs elválasztás a tér és energia között. Ismert és tudatában volt mindennek. Hatalmas örömöt érzett és óriási szeretetet fejezett ki, amely minden dolog jelentése, és amely összetartja az atomokat és rezegteti őket, és ami lehetővé teszi a dolgok megtörténtét.