Gondolkodva nem lehet 'hinni' <--> akkor minek van az egész?

Nincs teljes ellentmondás az istenhit és a tudomány között. Ellenben az igaz hogy Isten létezése nem egyértelmű tény. Ezt leszámítva jó úton jársz, vidd tovább ezt a logikát. Isten nem nyilvánvaló. (Aki ennek ellenkezőjét mondja képmutató, őrült vagy hazudik)

- Talán nem is vak, fanatikus hitet akar az emberektől?

- Talán nem is létezik?

- Talán jobban szereti a kételkedőket, azokat akik használják az eszüket és megkérdőjelezik azt amit mások tényként kezelnek?

- Talán másképpen létezik? Az is lehet hogy egy vetülete gondoskodó szülő iránti vágyunknak, gyerekkori gondolkodásunk maradványa? Vagy valamilyen más mélylélektani dolog?

Nem tagadom Isten létezését és nem is állítom. Szerintem nagyon hasznos ha Istent az ember felől próbáljuk megközelíteni. Nincs olyan kultúra ahol ne alakult volna ki valamilyen vallás. Milyen az életünk, mi juttatta az embereket Isten gondolatához? Mi a közös a legtöbb vallásban? Ne filozofálj, az emberekre figyelj!

Szerintem a kettősség tényleg nem jó, mert az embert megzavarja.

Az Isten az embernek nem azért adta az életet, hogy ne éljen , hanem azért ,hogy éljen.

Senki ne gondolja azt, hogy nem gondolkodhat, sőt azt kéri az Isten, hogy fedezzünk fel minden szépséget, jót, ne vessük meg a tudományt.

Nekem az a sejtésem, hogy ha elgondolkodunk ő szelídséggel közeledik hozzánk, és nem erőszakkal. Soha nem fenyegetőzik. Azt az istent akit az emberek félelmítésére használnak fel, nem létezik.

Az Isten szeretet, Ő azért nem akar kettősséget, mert minden Ő benne van.

Szia. Isten szereti a gondolkodó embereket. Továbbá nem vakhitet vár el tőlünk. A hit bizonyosság a nem láthatóról. Tehát, ha nincsen bizonyosságod Istenről, felesleges hinni benne. Erről szól az egész Újszövetség.

Isten nem anyagi lény tehát tudományos úton valóban nem lehet megismerni, viszont másféleképpen igen. Vannak "módszerek" (szent könyvek olvasása, vallásgyakorlás stb.) de végül is mindig egyetlen dolog működik: ha elérsz egy pontot az életedben, hogy úgy vágysz Istenre, mint egy, a sivatagban tévelygő vándor egy pohár vízre, akkor Isten kinyilvánítja jelenlétét a szívedben. Jézus azt mondta: Én vagyok az élet vize.....aki szomjúhozik, jöjjön én hozzám és igyék.

Aki nem szomjúhozza Istent, az filozofálgathat, kutathat napestig. De akár térdelhet a templomban is, vagy rongyosra olvashatja a Bibliát, írhat teológiai értekezéseket.

Mert végül Isten mindig csak azé, aki vágyik rá és odaadja önmagát neki. Aki kér, az kap. Hány példázat van erre a Bibliában, mégis de kevesen értik meg. Mert könnyebb vallást gyakorolni vagy tudományos úton kutatni, vagy teológiai rendszerekhez alkalmazkodni, mint szomjazni és éhezni Istent.

Freya

Ki mondta, hogy gondolkodva nem lehet hinni és, főleg azt, hogy Isten vakhitet vár el tőlünk?

Nem mondom, hogy nem létezik ilyen a világon, ezt hívom vallási fanatizmusnak, és igen igaz amit írsz, ha az ember gondolkodóvá, gondolkodni akaróvá válik, akkor megkérdőjeleződik a vak hit. Pont ezért használnak egyes egyházak (szekták) vezetői olyan agymosási technikákat, melyek ezt hivatottak megakadályozni a híveik körében.

A gondolkodás magát a hitet nem öli meg, hiszen akkor a tudósok, filozófusok, régi és mai gondolkodók mind ateisták lennének.

A gondolkodásnak van két formája. Van az elfogult gondolkodás, és van az elfogulatlan. A gondolkodás fontos eszköze az embernek, ugyanis a Valóságot teoretikusan (ezért van szó hitről, hiszen a gondolatok, az elméleti elemzés a "láthatatlanban" működik) tudjuk csak megismerni, és csak akkor lelhetjük meg, ha az eredendően szubjektív hozzáállásunk az objektívvá növi ki magát, ami többet nem lesz szubjektív. Ergo az Isten megismerése a teljesen józan és objektív gondolkodás eredménye.

Itt láthatjuk, hogy nincs is szó kettősségről. De egy dolgot megjegyeznék...az elfogult gondolkodás szab gátat az Úr/Valóság megtapasztalásában, ugyanis az elfogult gondolkodás maga a vak hit, hiszen aki saját személyétől nem elvonatkoztatva tekint, az nem láthatja az Egészet, maximum annak csak részletét, így fátylat húzva a a maradékra.

üdv

27/F

LastOne.Left

"Gondolkodva nem lehet 'hinni'"

Ellenkezőleg. Gondolkodás nélkül nem lehet hinni, és általában hit nélkül sem lehet gondolkodni. Ugyanis hinni állításokban lehet, az állítások pedig formailag gondolatok. Továbbá egy csomó állítás van, nemcsak vallási jellegű, amiben hinnünk kell, mert nem lehet bizonyítani, de ha nem akarunk teljesen leállni az élettel, akkor kénytelenek vagyunk hinni bennük.

"Viszont ha a felsőbb hatalomnak az lenne a célja h mi higgyünk és feltétel nélkül fogadjunk el minden nem megmagyarázhatót és érthetőt akkor minek a 'gondolkodás' ?"

1) A gondolkodás képessége nélkül hit sem lehetséges

2) A gondolkodásra szükségünk van ezer más dologhoz.

#LastOneLeft Úgy beszélsz mint jó régen a racionalista filozófusok. "Isten megismerése a teljesen józan és objektív gondolkodás eredménye." Azért ez erősen sántít, nem? Milyen objektív megismerésről beszélsz?

Ami az élményt illeti, mindenki be van zárva a saját szubjektumának kalitkájába, Isten pedig túl van mi felfogóképességünkön, nem a mi logikánknak engedelmeskedik, ezt gondolom te is belátod! Akkor hogyan lenne lehetséges objektív, józan megismerése?

#Freya jól demonstrálja azt én amit mondok. Ő arról beszél, hogy az emberben a világ minden részén fellép egy általános szükség, egy vágy Isten után. Még akkor is ha léte logikailag nem bebizonyítható és "viselkedése" ellentmondásosnak tűnik. És ez vezet a valláshoz. Itt nem Istenről beszélünk, hanem Isten iránti SZÜKSÉGRŐL. Vajon miért? Miért van szükségünk Istenre ilyen csúnyán, hogy átmenetileg még logikai igényünket, sőt tapasztalatainkat is félretesszük érte? Miért vagyunk hajlandóak szembenézni ezzel a kettősséggel így vagy úgy? A válasz valószínűleg az emberi természetben rejlik. De ez talán kicsit rávilágíthat az isteni természetre is? Ha az ember nagyon alaposan átgondolja/átérzi a probléma mélységét, rájön hogy Isten léte nem egy kizárt dolog. De semmiképpen sem bizonyos. Igazi hit nincs kételkedés nélkül, a kételkedés mozgatja a hitet.

A vallásosság olyan mint a költészet. Ambivalens érzésekből fakad...

Továbbra is azt mondom: ne Istenen gondolkozz, az embereket figyeld!

Az első voltam

#8.

Arról az objektív megismerésről beszélek, amikor a szubjektum kalitkájából kiszáll az egyén. Amikor nem a fizikai szemén keresztül próbál látni, ugyanis ekkor korlátozott tartományt képes csak érzékelni. Arról beszélek, amikor az ember felhagy azzal a gondolkodásmóddal, hogy magát, mint elmét egy fizikai testre redukálja, vagyis kilép a szigorú materializmus börtönéből. Amikor pedig ezt megteszi, felismeri, hogy véges végig önmagát, persze tévedésből taszította rabságba, zárta be szubjektuma kalitkájába, észreveszi, hogy képes bármit megérteni, s hogy Isten csak a szubjektumhoz kötött éntudatnak, amit a pszichológiában ego-nak neveznek, haladja meg a felfogóképességét, de az ember valós énjének közel sem.

Ha az ember hozzájut az egyetemes Igazsághoz, ahhoz az Igazsághoz, amely túl van mindennemű ellentmondáson és kételyen, sőt még ezek lehetőségén is, túl az idő és a forgandóság változásán és váltakozásán, örökké egy és ugyanaz, nem változó, nem is változtatható, egyetemes, ezért független minden emberi fogalomalkotástól, akkor ezen Igazság fényében engedelmeskedik Isten a logikának...enélkül viszont tényleg nem. :)

üdv

27/F

LastOne.Left