Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi a gond a bálványimádással?

Granulátum kérdése:

Mi a gond a bálványimádással?

Figyelt kérdés

Nem tudjátok elképzelni, hogy Isten belefúj némi isteni erőt egy talizmánba vagy egy istenszoborba?


Sőt akár egy emberbe.



2012. ápr. 18. 18:51
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
100%

Nekem csak annyi vele a gondom, hogy az én Istenem azt mondta, ne imádjak és ne tiszteljek semmilyen más istent vagy bálványt (vagy talizmánt vagy istenszobrot) Rajta, az élő Istenen kívül.


Lássuk pontonként:

- holttest

Elizeus testében annyi "isteni erő", kenet volt még a halála után is, hogy még a vele azonos sírba dobott halott is feltámadt. Mégsem álltak neki imádni Elizeus holttestét.


- élő ember

Az apostolokban is olyan kenet volt, hogy igen nagy csodákat tettek (többek között holtakat támasztottak fel), mégis valahányszor imádatban próbálták volna részesíteni őket, elutasították (pl. Apcs. 10:25).


- tárgy

A Mózes által készített rézkígyó pedig egy olyan eszköz volt, hogy akik arra feltekintettek, megmenekültek egy Istentől jövő súlyos csapástól (nem haltak bele a kígyómarásokba). Mégis, amikor Izrael népe ezt a tárgyat bálványként kezdte tisztelni, azt Isten helytelenítette, és Ezékiás királyt, aki azt összetörte, nagyon megdicsérte.


- istenszobor

Ebben ugyan (mint a legtöbb bálványban) nem volt erő, de Dánielnél (3. fej.) olvashatunk egy hatalmas aranyszoborról, amelyet Babilon minden lakójának imádnia kellett. Sidrák, Misák és Abednégó azonban nem volt hajlandó megtenni, és hitbeli kiállásuk annyira megindította az Urat, hogy kimentette őket a tüzes kemencéből, ezzel egyértelműen állást foglalva mellettük.


A legtöbb bálványban nincs semmi erő; de még ha van is egy emberben vagy egy tárgyban természetfeletti erő, az sem ok arra, hogy istenként imádjam. Összefoglalva.

2012. ápr. 18. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 Mulder614 ***** válasza:

"Én pedig kihirdetem nekik ítéleteimet minden gonoszságuk miatt, mert elhagytak engem, és más isteneknek füstölögtetnek áldozati füstöt, és kezük munkái előtt hajolnak meg"


Idézet a Jeremiás könyvéből.


Isten sosem hagyta büntetlenűl azokat akik báványokat imádtak.


"A faragott képmás megformálói mind semmik, és kedvenceik mit sem használnak; tanúikként semmit sem látnak és semmit sem tudnak, csak hogy megszégyenüljenek.  Ki formált istent vagy ki készített öntött képmást? Bizony nem használ az semmit.  Íme, társai is mind szégyent vallanak, és a mesterek a földi emberek közül valók. Összegyűlnek mindnyájan. Állni és rettegni fognak, megszégyenülnek valamennyien."

2012. ápr. 18. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Az, hogy értelmetlen és haszontalan. Ha Isten erőt "fúj" valamibe, akkor is Istené az erő és nem a szoboré, talizmáné. Miért imádjam a tárgyat, ha ott az igazi? Ez olyan mintha te a barátnőd helyett egy guminőt választanál
2012. ápr. 18. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 Mulder614 ***** válasza:
Ja.
2012. ápr. 18. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
0%
Na de mi a helyzet akkor, ha a tárgy az isten?
2012. ápr. 18. 20:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
0%

Néhány válaszoló félreértett valamit szerintem. A kérdező nem azt mondta, hogy Isten helyett imád valamilyen bálványt. Az is bőven belefér a felvetésbe, hogy mellette imádja. Hasonlóan ahhoz ahogy Jézust is imádják a keresztények, amolyan élő bálvány szinten.

Biblia idézetek pedig alapvetően nem támasztanak alá semmit, legalábbis számomra, hiszen emberek vagyunk, nem kéne mindent vakon elhinni akárhova írták is. Vannak a Bibliában olyan részeg amelyek a gyilkosságról, rabszolgatartásról, vagy éppen a vérfertőzésről szólnak (pozitív hozzáállással) mégse vesszük "szentnek" azokat.

2012. ápr. 18. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
23%
A bálványimádással szerintem a függőség a baj.De ha nem szoborról,vagy talizmánról beszélünk,hanem egy vallás hirdette szellemi Istenségről,annak az Istenségnek a túlzott imádata is vezethet függőséghez,rabsághoz,ahelyett,hogy valódi szabadságot,és felemelést adna.
2012. ápr. 19. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
A balvanyimadas regi szokása szerint az emberek targyakba stb... hittek.Mind izrael népe is épitették az arany szobrot, pedig az Ur megparancsolta " ne imádjátok és ne tiszeljétek azokat". Ma már kétlem, hogy valaki a szobrokat,vagy talizmánokat imádja.Ma már embereket imádnak(pl:sztárok, es ott van a pápa),pedig ezekre is vonatkozik a "bálványimádás" szó amit Isten megtiltott. De ezek csak az emberek, ott vannak azok a dolgok amiket eszre sem veszel az életedben pl: számitógép, cigi, ital. Ezek is okozhatnak bálványimádást. Vagy akármilyen más dolgok is amiket imádsz, és nem is akarsz lemondani róla.
2012. ápr. 19. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

"Ez olyan mintha te a barátnőd helyett egy guminőt választanál"

igen, de akkor,hogy van ? Sokan azt mondják,hogy a pápa Isten küldötte, és hogy megszentelte.Jelenleg a világ többsége őt imádják , nemhogy Istent.Akkor itt ebben a helyzetben sokan inkább a guminőt választják..

Amugy a pápa is pont ugyan olyan ember mint más, és nem Isten terve volt egy pápát adni a népnek.De ebbe a témába nem megyek bele.

2012. ápr. 19. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

"Mi a gond a bálványimádással?"


Az hogy csak Istent szabad imádni, ezt a Biblia egyértelműen kijelenti. Ha valaki egy bálványt imád Isten helyett akkor


ezzel nagyon megsérti Istent aki nagyon szereti, üdvözíteni szeretné, teremtette, gondját viseli és olyan sok ajándékot és


lehetőséget adott az embereknek.

Ha pedig valaki készít mondjuk farag egy bálványt és az imádja azzal odavonzza a bukott angyalokat. Ezeknek csak az a célja


hogy az embert Istentől eltávolítsák, gonosz tettek elkövetésére csábítsák, majd tönkretegyék, megöljék és kárhozatba


rántsák. Ezek a lények fogják teljesíteni a kéréseit, cserébe pedig hatalmat kapnak a bálványimádó lelke fölött mivel


Istentől így eltávolodik az illető.


"Nem tudjátok elképzelni, hogy Isten belefúj némi isteni erőt egy talizmánba vagy egy istenszoborba?"


De igen, én katolikus vagyok nekem szabad ereklyéket is tartanom, szobrok előtt imádkoznom vagy rózsafüzéreznem is


(olyan rózsafüzérrel amit megáldottak). De ha ezeket teszem akkor is minden esetben az élő Istent imádom és nem a szobrot,


ereklyét vagy rózsafüzért.


"Sőt akár egy emberbe."


Mondjuk amikor a Szentlélek betölt egy embert? Akkor is csak Jézus az egyetlen ember (aki Isten is egyben) akit szabad imádni.

2012. ápr. 19. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!