Mithrász volt Jézus elődje?
Kérdező! Megtennéd, hogy idézel egy két gondolatot Mithrásztól? És elárulnád a forrást is? Köszönöm.
Üdv: L
Kérdező, amit a harmadik hozzászólásban tettem fel kérdést, nem válaszolnál? Hátha jobban megismerhetnénk azt a bizonyos Mithrászt, talán érdemben tudnánk válaszolni a kérdésedre. Az, hogy Krisztus "születésnapját" valóban dec. 25-én tartjuk, (illetve egyesek tartják), valóban a római birodalom egyik főistenének a napistennek az ünnepnapjával kovácsolták össze, mithrász napjával. Innen a vasárnap megünneplése is, persze ezt is Krisztusra húzva, mert a hét első napján támadt fel, tehát ezért a vasárnap ünneplés. Ami persze megint csak egy mondvacsinált megvezetés, Istennek mindig is a szombatnap megtartása volt a parancsa, amiképpen maga Krisztus is betöltötte ezt, szombatnapon nyugodott a sírban.
Elmesélnéd, hogy milyen írás illetve bizonyíték alapján véled a Római birodalom főistenéről, a napistenről, mithrászról, hogy szűztől fogant és a harmadik napon feltámadt. Had' legyünk mi is okosabbak...
Üdv: L
Mithrász kb 600 évvel Jézus előtt élt, és róla nem maradt fent olyan írásos anyag, mint Jézusról a biblia. Jézusról sincs más anyag, csak a biblia, de az nem történelem könyv, így nem lehet komolyan venni.
Mithrászról uyganazokat tartották, mint később Jézusról, megváltó és tanító volt, szűztől fogant, a 3. napon feltámadt, ráadásul 12 tanítványa volt. Lehet, hogy ezen egybesések a véletlen műve, de nem tennék rá pénzt. Krishna is hasonló isnteni tulajdonságokkal volt felvértezve, mint Mithrász vagy Jézus.
"Mithrász kb 600 évvel Jézus előtt élt, és róla nem maradt fent olyan írásos anyag, mint Jézusról a biblia."
Őőőő, akkor honnan is vannak ezek az információk róla?
Jézusról nemcsak a Biblia ír, számos kortárs író lejegyezte. Ilyen például talán a leghíresebb (bár gondolom ezt nem ismered) Josefus Flavius római író tollából fentmaradt örökség. Írását magad is letöltheted az internetről magyar nyelven. A régészet szintén a Bibliát támasztja alá sok esetben, Néhány évtizedig nem is lehetett tudni, hogy az a Pilátus egyáltalán volt-e, míg egy korabeli régészeti leleten rajta nem volt a neve, hivatkozva rá.
ehát a lényeg, hogy nincs semmi bizonyítékod Mithrászról, és állítod, hogy szűztől fogant (függetlenűl attól, hogy az őt ábrázoló szobrok teljesen egyértelműen sziklából születését ábrázolják, de mindegy), csodákat tett és feltámadt. Lehetne esetleg életéről valamit olvasni, vagy valami közelebbit tudni? Ja, bocsánat, már mondtad, hogy nem maradt fent semmi ilyesmi róla.... Akkor honnan is az ismereted és a vádad?
Üdv: L
Sziasztok!
A kérdező forrásának az alapja a zeitgeist című film, ami -bocsássatok meg ezt mondom, de tény, hogy - hazugságra alapul. Mert aki jártas azokban a dolgokban amire a film hivatkozik az egyértelműen tudja hogy nem lehet hitelesnek venni azt a filmet. Ez a film max arra jó, hogy aki nem jár utána a dolgoknak az "bedől" neki, és a kritizáló embereknek egy jó alapot szolgál arra, hogy gúnyolódni tudjanak Krisztus vallásán.
A film kritikája itt elolvasható:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!