A nagy világvallások közül, a világtörténelem folyamán melyik bizonyult a legbékésebbnek?
Buddhisták alkottak meg több harcművészetet is. Ezzel felvetődik egy kérdés: ha annyira békések és toleránsak a követői, akkor minek alkotnak meg metódusokat ez emberi élet minél hatékonyabb kioltására? A távol-keleti vallások ugyanúgy nem tudták kioltani az emberek vérszomját, ahogy a kereszténység sem.De még csak jobb eredményről sem számolhatnak be.
Ugyanúgy például a Dalai Láma intézményében is volt annyi politikai manőverezés a fennállása óta (azonos időtartamra vetítve), mint mondjuk a római pápáéban. Csak ezt nem tanítják nekünk töriórán, mivel a mi kultúránkra gyakorlatilag nem volt hatással.
Tündöklő Titus Pullo!
A buddhisták nem alkottak meg semmilyen harcművészetet. Ellenben Bodhidharma el kezdte tanítani a Vajramutsi harci rendszert a gyenge fizikumű kinai szerzeteseknek a Shaolinban. Ebből alakult ki a kung-fu egy ága. Más rendszer nem köthető szorosan a buddhizmushoz. Viszont fordítva igen, számos harci rendszer neves, mesterei kölcsönöznek szemléleti és fogalmi kliséket a buddhizmusból pl: Harc nélkül győzni!
Az igazi mester anélkül győz hogy kirántaná a kardját stb.
Ez egyébként csak kína és japán ZEN irányzataira igaz többire nem máshol meg egyáltalán nem.
Én ismerem a Dalai Lámák történetét! Melyikre gondolsz?
WElérhetőek a történeti művek, ezek elolvasása után bszélgethetünk.
Kérlek világosíts fel, MIkor indított vallásháborút a buddhizmus, mikor égetett el boszorkányokat és eretnekeker, mikor vonultak buddhista szerzetesek gyarmatosítók mellett etc. etc. etc. Nem gondolod, hogy csalsz a mérlegeddel?
"A buddhisták nem alkottak meg semmilyen harcművészetet."
Nem azt mondtam, hogy buddhista szerzetesek, hanem hogy buddhisták. És nem azt állítom, hogy Buddha tanítása alapján tették, mint ahogyan a keresztes hadjáratok sem Jézus tanítása alapján történtek. De ha felrójuk a kereszténység számlájára a keresztes hadjáratokat az alapján, hogy keresztény emberek vettek benne részt, akkor bizony a ninjitsut is fel kell rónunk, mert buddhista emberek alkották meg. Jaa, hogy egyébként meg ütközik a Buddha tanításával? A keresztes hadjáratok is ütköznek Jézus tanításával.
"Viszont fordítva igen, számos harci rendszer neves, mesterei kölcsönöznek szemléleti és fogalmi kliséket a buddhizmusból pl: Harc nélkül győzni!
Az igazi mester anélkül győz hogy kirántaná a kardját stb. "
Ugyanez történt Európában a lovagi erkölcs kialakulása során is. Vagyis egy életvitelszerűen harccal foglalkozó réteg kialakította a maga erkölcsi rendszerét a vallásból merítve. A lovagok ugyanúgy harcművésznek minősülnek, csak éppen nem szokták ezt mondani rájuk.
"Én ismerem a Dalai Lámák történetét! Melyikre gondolsz?"
Például az elsőére (vagyis hivatalosan a harmadikéra). Kihirdette, hogy Altan kán valójában Kubiláj reinkarnációja, ezáltal jogszerűen ő az uralkodó, cserébe Altan a Dalai Láma tisztségét adományozta neki, és posztumusz két elődjének. Ezután indult meg a mongolok megtérítése.
"Mikor indított vallásháborút a buddhizmus"
Semmikor, ahogyan semelyik más vallás sem, a kereszténység sem. Vallások nem indítanak háborút.
"mikor égetett el boszorkányokat és eretnekeket"
Például amikor Mongóliában a lámaizmus terjesztése során üldözték az ősi sámáni tradíció követőit, ha nem voltak hajlandóak beolvadni a lámaizmus tanításába. Mongóliában a lámaizmus terjesztése jóformán erőszakosabban történt, mint a kora középkori keresztény Európában.
"mikor vonultak buddhista szerzetesek gyarmatosítók mellett"
Mivel Távol-keleti országok nem vettek részt a gyarmatosításban elég nyilvánvaló földrajzi okok miatt, ezért ez nem lehet összehasonlítási alap.
Vagy vegyük mondjuk a konfucianizmust, aminek zászlaja alatt hányszor vonultak hadba a kínai császárok a szakadár vezérek ellen, és képes volt konzerválni az elnyomást, és akár emberek százezreinek nyomort okozni egyetlen ember gyarlósága miatt. Mire mész egy békés vallással, amikor emberek milliói élnek a legnagyobb nyomorban? Ennyire megéri az a béke?
Nem kell ehhez egyébként a vallások összehasonlítása, mert nem a vallások okozzák ezt. A vallás csak egy fogalom. De az emberek sehol a világon nem jobbak vagy rosszabbak, mint máshol, és ez így volt mindig a történelem folyamán. Amióta vannak történelmi emlékeink, az emberek ugyanazokra a gaztettekre voltak képesek, éljenek akár Európában, Ázsiában vagy Amerikában, a bronzkorban, a középkorban vagy napjainkban.
Az emberi természet mindenütt ugyanolyan, és ezt még semelyik vallás nem tudta megváltoztatni.
a III. Dalai Láma mongol származású volt és tevékenységének eredményeként a Mongolok békés emberekké váltak az addigi harcias, erőszakos népségből. Nem látom, hol van itt a Pápák "szentséges" tetteihez fogható cselekedet.Tibetben a bön és Mongóliában a samanizmus soha sem szenvedett a keresztény őrjöngéshez fogható támadást, ma is virulnak mosolyogva.
A konfucianizmusnak mi köze a buddhizmushoz? A konfuciánusok nem kedvelték sem a taót sem a buddhizmust, mert a kollektív társadalommal szemben az egyén szellemi útját hangsúlyozták.
A keresztes háborúkat keresztlény ideológia mentén, világi és egyházi keresztény méltóságok hirdették meg és ezzel pont.
A múltat be kell vallani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!