Van olyan vallás, ami megtiltja a templomba járást?
Jól írja az előttem szóló. Én régen imádtam templomokba járni, bemenni megcsodálni, kicsit leülni a csendben. Aztán lett egy pár rossz tapasztalatom. Érdekes módon mindegyik esetben katolikus templomban. Az egyik helyen egy pappal beszélgettem. Hiszen miért ne beszélgethetnék? Ő is ember. És Isten háza mindenki előtt nyitva van. Elméletileg. És azt mondta, hogy majd akkor jöjjek vissza, ha áttértem a katolikus vallásra. :/O
Egy másik helyen ez Székesfehérváron történt, itt is nagyon szívesen, amikor sétálok a belvárosban, nagyon szívesen bementem templomokba, amelyik éppen nyitva volt. Tavaly történt, hogy a Kossuth utca mögötti templomba mentem be. Kint esett az eső, nem voltam jól, előzőleg a patikában mértem meg a vérnyomásomat, no a lényeg, hogy bementem, hogy lepihenjek. De nem akartam zavarni, nem a padra ültem le, hanem kint az előcsarnokban az egyik lépcsőre ( Nem az lépcső, amin bemegyünk, hanem bent oldalt, ilyen kis helyiség előtt, ahol ravatal van és rács van elötte) Egyszer csak körül álltak , három vénasszony volt, és cseppet sem keresztényi, arrogáns lekezelő módon közölték velem, hogy ne üljek a lépcsőn stb. Tisztára úgy beszéltek velem, mint egy nyomorult büdös, hajléktalannal. (Megjegyzem én nem beszélnék így egy hajléktalannal). Szóval a lényeg, hogy a végén elküldtem őket a jó k.urva anyjukba (!)Hosszú a story nem is tudom itt úgy leírni. A lényeg, hogy azóta nem voltam abban a templomban.
Az előző vagyok. "Tisztára úgy beszéltek velem, mint egy nyomorult büdös, hajléktalannal"
Vagy inkább úgy, mind egy rossz gyerekkel, aki bemegy a templomba és nem tud viselkedni, rohangál, kiabál és rá kell szólni stb. És miután engem "elintéztek", visszaültek mi vagyunk a szentek című, ájtatos képpel a padba, igazi képmutató emberek. Nagyon kiábrándító volt
Előzőnek:
Szia! Sajnálom ami veled történt és a katolikusok nevében bocsánatot kérek miatta.
Azt hiszem azért történhetett veled ilyesmi, mert a katolikus templomokból néha megpróbálják ellopni a Szentostyát azért hogy sátánista feketemisén meggyalázzák. Modanom se kell hogy ettől félnek a hívek, ezért igyekeznek őrizni a templomot.
Ez persze nem mentség arra amit veled tettek, csak azért írom meg hogy tudd hogy mitől tarthattak ezek az agresszív katolikusok.
A válasz írója 66%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: 08-12 09:10
Köszönöm szépen! Nagyon kedves vagy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!