Hogyan jelenik meg Isten Nektek?

Isten földi érzékszerveink számára felfoghatatlan. Őt nem szemmel, nem füllel kell keresni, hanem a szívünkkel, lelkünkkel. Persze, Krisztus Urunk idején az emberek fizikailag érzékelhették, mint megtestesült Emberfiát, de lényegét ők is csak a hitben, és szeretetben találhatták meg. A jó Keresztény így találkozik a Jóistennel:

-Istenhez intézett imával, fohásszal

-felebarátunk szeretetével(Jézust szeretem a másikban)

-szentáldozáskor magadhoz veszed Jézus testében a Szentlelket

-szentgyónáskor leteszed bűneidet Jézus lába elé

Egyszer a homlokomra tette a kezét. Éreztem a tenyér érintését. :)

De van egy ismerősöm aki gyakran látja is és hallja is Jézust.

Kedves Kérdező !

Isten szól a :

1.Biblián keresztül

2.Felkent embereken keresztül (igehirdetés)

3.Szelleme által a bensőmben a szellememhez.

Hallom de nem fizikai módon, ez úgy lehet hogy aki megtért és újjászületett víztől és Szent Szellemtől az új teremtés vagyis az ember szellem életre kelt.

Ezáltal az ember nyitottá válik a szellemi dolgokra például arra is hogy Isten szól, de nem közvetlenül hanem a szellemem keresztül hallom meg az ő szelíd és csendes hangját.

Ha ilyen történik azt érzem és különbséget tudok tenni nem fantáziálok megismerem az Úr szavát.

János evangéliuma 10,1-5,27.

1 Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hág be, tolvaj az és rabló.

2 Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.

3 Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket.

4 És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.

5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.

27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem:

Shalom

A fantáziáról szóló választ külön cikkelyben említem:

Mindenkinek van valamilyen ún. istenképe, amelyre végtelen sok elképzelés rakódott le az idők folyamán (itt a hagyomány szerinti ábrázolásmódokra gondolok). Pl.: jámbor hittankönyvek rajzai, templomi szobrok, szentképek.

A legtöbb helyen Máriát babakék lepedőben, Jézust pedig hosszú, barna hajjal láthatjuk. A szentlélekről a fehér galamb juthatna eszünkbe. Az Atyaistent is sokan felhőkön ülgögélő nagyszakállú öregúrnak képzelik. Ezek az istenképek, noha aranyosak, földies gondolkodásunkat tükrözik. A jó Keresztény megpróbál elvonatkoztatni tőlük, mégha a szeretett figurák szíve csücskei is. Megpróbálja őket viselkedésük, megnyilatkozásaik alapján értékelni, és elképzelni (Pl.: Jézus milyen csodákat tett, mit tanított, hogy szeretett? )

Imádsággal beszélek hozzá a választ pedig valahogyan tudom. Érzem. Nem mindig tudtam (nem akartam elhinni), hogy ő szólt, de utólag mindig összeállt. Férjemmel három gyermeket szerettünk volna. Megszülettek, letudtuk, nem vártunk többet, gyönyörű egészséges fiúk. Bevallom, nekem sem hiányzott több. Aztán pár éve valami bennem azt mondta, hogy nekem van még egy lányom. Mondtam is a férjemnek, hogy úgy érzem nekünk még van valahol egy gyermekünk, de nem tudom hogy az hogyan kerül hozzánk, mert én bizony már nem szülök többet. Nem akartam már szülni. Éppen elég tennivaló akadt anélkül is. Aztán egyszer kimaradt a havim. Majdnem padlót fogtam. Arra gondoltam, talán a változókor, így negyven felé, meg ugye védekeztünk is. Aztán kiderült, hogy babát várunk. Alig tudtam fölfogni. Pedig a kijelentés, ott belül, már évekkel ezelőtt is az volt, hogy lesz még egy kislányunk. Egyértelmű volt, hogy megtartjuk, hiszen Isten ajándéka ő. Bár elmentem a korom miatt amniocentézisre, de csak azért, hogyha esetleg beteg, akkor fel tudjunk készülni lélekben. Ültünk várva az eredményre. Borongós esős téli nap volt. Türelmetlen voltam. Azon a borongós napon, kisütött a nap. Be a váróterem ablakán. Én bizony felsóhajtottam : -Istenem, most vigasztalsz, vagy nevetsz rám?

Aztán behívtak és közölték, hogy egészséges kislány van a pocakomban. Azóta már megszületett a kicsi lányka és olyan derűs,mosolygós mint a napsütés akkor, ott a váróban. Ma már tudom, hogy Isten nevetett rám abban a napsütésben is.

Így beszélgetek én Istennel. Ő beszél hozzám, én meg kételkedem, hogy őt hallom. Még jó, hogy ő nem kételkedik, ha én szólok hozzá. ;)