A katolikusoknál mi a feltétele annak, hogy valakit felnőttként megkereszteljenek?

A keresztség nem jár mindekinek alanyi jogon csak azoknak, akik be kívánnak épülni az egyház életébe.

-- A keresztség nem pusztán népszokás, nem pusztán valami, amit el kell intézni, mert jó ha van, és semmilyen kötelezettséggel nem jár. A keresztség szentség, mégpedig a hit szentsége. A gyermekeket is csak azzal a feltétellel szabad megkeresztelni, ha legalább az egyik szülő ilyen hívő keresztény és megalapozott remény van arra, hogy a gyermeket is így fogja nevelni. A katolikus egyházban a felnőtt felkészítése a keresztségre legalább két évig tart, aki pedig a hitet már elméletben ismeri, annak egy év. Én ezt a folyamatot hét éves papságom alatt két felnőttel jártam végig és négy iskoláskorú gyermekkel. A gyakorlatban vannak plébániák, ahol élő közösségek működnek és itt a katekumenátus is szabályszerűen és komolyan létezik, de olyan plébániák is vannak, ahol mindent meg lehet oldani pár nap alatt, tekintet nélkül az egyházjogra. De hogy érdemes-e egy keresztlevél kedvért komoly szándék és előkészület nélkül ilyen komoly elkötelezettséget vállalni, azt ki-ki döntse el lelkiismerete szerint. A Jóisten pedig számon kéri majd a Neki adott ígéreteket azoktól is, akik már a szentségek felvételekor sem gondolták komolyan azok betartását. Ha a papot be is lehet csapni, Istent nem. Minden esetre a katekumenátus újbóli bevezetése azt jelzi, hogy az egyház nem kíván névleges keresztények anoním tömege lenni, hanem tudatos, megtért életű felelős hívők igazi közössége. Ha ez azt jelenti, hogy a társadalomban kisebbséggé válik, akkor ezt is vállalni kell, mert az aktív keresztények most is kisebbségben vannak. Így legalább senkinek sem hazudunk, és senki sem fog hazudni önmagának, hogy ő katolikus és keresztény, közben pedig abszolút pogány módon él és gondolkodik. Tehát: az akarjon keresztelkedni, áldozni, bérmálkozni, templomban esküdni, aki keresztényként akar élni is. Ilyen egyszerű az egész. Ha ezt mindenki megérti, nagyon sok kínos helyzetet megspóroltunk.

Nálunk úgy volt, hogy két évig kellett járni katekumencsoportba. Itt vegyesen voltak olyanok, akik

- nem voltak megkeresztelve,

- meg voltak keresztelve, de nem voltak elsőáldozók (pl. én),

- nem voltak megbérmálva,

- volt egy református nő is, aki át akart térni.

Ezenkívül még melegen ajánlott volt, hogy járjunk valamilyen másik közösségbe az adott plébánián belül (pl. a fiúk ministráltak, lányok énekkarba).

Vizsgázni nem kellett, de valóban volt afféle bemutató szertartás a misén.