A Jehova tanúinak miért olyan fontos Isten nevének a kérdése?

Két különböző dologról beszélsz.

Tudjuk Isten nevének a jelentését. A kiejtése viszont más kérdés. Ebben semmi szokatlan nincs (kivéve a későbbi zsidók babonás "félelmét" a Név kiejtése iránt), minden nyelv változik az évszázadok során, a héber is.

Akkor jelentős mértékben változott volna a kiejtése a JHVH névnek, ha a zsidók, majd ezt folytatva, az ún. "kereszténység" egy része, nem bánt volna olyan mostohán vele.

Nem a mai kiejtés a lényeg, hanem hogy használjuk.

"Akkor IS jelentős mértékben változott volna..."

Bocsi!

De bizony, mivel Jehova mindenkinek az "Atyja".

I. sz. 33 pünkösdje után a figyelem először a "mennyeiek" felé fordult, akik Krisztus társuralkodói lesznek a mennyei Királyságban. A Jézus áldozatának értékébe vetett hitük alapján ezek a személyek igazságosnak nyilvánítattak Isten előtt (Róma 5:1, 2). Ők ugyanis „újra születtek”, vagyis mint Isten fiai újra lettek nemzve a mennyei élet kilátásával (Ján 3:3; 1:12, 13). Velük mint szellemi nemzettel Isten egy új szövetséget kötött. Az idők folyamán egy mind zsidókból, mind pogányokból álló 144 000 tagú nemzetté kellett növekedniük (Gal 3:26–29; Jel 14:1).

A mennyei Királyság örököseinek ezen maradéka testileg ugyan még mindig tökéletlen, mégis értékes és meghitt kapcsolatnak örvend az Atyával. Pál ezt írta erről: „Mivel tehát fiak vagytok, Isten elküldte Fiának szellemét a szívünkbe, amely így kiált fel: ’Abba, Atya!’ Nem vagy tehát többé rabszolga, hanem fiú; ha pedig fiú, akkor örökös is Isten által” (Gal 4:6, 7).

Különösen i. sz. 1935 óta gyűjtetnek be Krisztus áldozatában hívő személyek a földön való örök élet kilátásával. A felkent osztály maradéktagjaival vállvetve magasztalják Jehova nevét és támogatják imádatát (Sof 3:9; És 2:2, 3). Mély tisztelettel ők is „Atyá”-nak szólítják Jehovát, mivel az élet forrásának tartják őt, és őszintén igyekszenek tulajdonságait visszatükrözni, ahogy Ő ezt el is várja fiaitól.

Amint a Róma 8:19–21 mutatja, sóvárogva várják „Isten fiainak kinyilvánulását”, mivel ez hozza el az emberi teremtés e tagjai számára ’a rothadandóság rabságából való megszabadulást’. Ez a „kinyilvánulás” akkor fog megtörténni, amikor a földi ember bizonyítékát látja majd annak, hogy Isten szellemtől felkent fiai — miután elnyerték mennyei jutalmukat — tevékenységhez látnak megdicsőített Uruk, Jézus Krisztus társaiként. Ez a dolgok egész gonosz rendszere elpusztításában és Krisztus azt követő ezeréves uralmának áldásaiban fog megnyilvánulni, amely uralomban ezek az „Isten fiai” Jézussal együtt királyok és papok lesznek (Jel 2:26, 27; 20:6).