"Házról-házra járnak, hogy elhitessék a vágyakkal teli asszonykákat". Ez mit jelent a Bibliában?
Nem szó szerint így van a bibliavers!
Aki tudja hol van ez légyszi írja meg!
Szerintetek ez mit jelenthet?
Köszi!
"Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat,
Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak."
Timótheushoz írt II. levél 3. rész 6-7. vers
Kösziiii!
Ott a pont!
És valaki tudná hogy kikre értelmezi ezt a Biblia??
Pál az utolsó időkről beszél, érdemes elolvasni ezt a fejezetet, csak pár perc.
Az asszony kifejezés jelentése itt a görögben " asszonyka; pejor.: súlytalan személyiség, aki nem tud elköteleződni az igazság mellett"
A Bibliában az asszony az egyház jelképe. A napba öltözött asszony az "igaz egyház", a veres fenevadon ülő asszony a hamis egyház. Krisztusnál szintén ez jelenik meg, Krisztus, mint vőlegény, az egyháza a menyasszony.
Így elolvasva:
"Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.
Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat,
Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.
Miképen pedig Jánnes és Jámbres ellene állottak Mózesnek, akképen ezek is ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek.
De többre nem mennek: mert esztelenségök nyilvánvaló lesz mindenek előtt, a miképen amazoké is az lett."
stb, stb....
köszi+1p
"és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat"
Tehát ezek befolyásolható személyiségek?
Nem feltétlenűl befolyásolható személyekről ír itt, bár nyílván logikailag nem zárhatnánk ki.
Akiről itt ír, az azok az emberek, kik pénzsóvárgók, szüleik iránt engedetlenek, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, stb.
Idézek: " Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba..."
Nézd meg csak a saját életünket, osztálytársainkat, katonatársainkat, kollégáinkat, barátainkat, magunkat. Gyere igyunk egyet, gyere szívjunk el egy cigit. Ezek csak felületes dolgok.
Nézd meg, hogy mit tanítanak az iskolában. A föld kora 12 milliárd év. Mit tanítanak a katolikus templomban? Az evolúció bizonyított tény, így teremtett Isten. A halállal, kiválasztódással. Mit tanítanak megannyi felekezetben? A tízparancsolat eltöröltetett, az, amelyiket Isten kétszer vésett két kőtáblába, mely tartalmazza az ember és az Isten kapcsolatának három alapját:
1: Én az Úr vagyok a te Istened...ne legyenek néked idegen isteneid én előttem
2: Ne csinálj és ne imádj faragott képeket
3: Isten nevében ne tegyél semmit hiábavalóan.
Tartalmazza a te védelmedet.
4: Hat napon át mindent csinálj meg, a sabbat napján ne csinálj semmit, az a nyugalom napja. Ahogy Krisztus is mondta: A szombat van az emberért és nem az ember a szombatért.
Tartalmazza szüleink iránti kapcsolatát, méghozzá nem is akárhogy, nem azt mondja, hogy szeresd, hanem hogy tiszteld,
5: Tiszteld atyádat és anyádat.
Tartalmazza az ember és a másik ember kapcsolatát, hogy azt tegyél a másikkal, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek.
6: Ne ölj.
7: Ne paráználkodjál. (jelentése magyarra lefordítva, mert ebbe is belemagyaráznak minden félét: ne törj házasságot)
8: Ne lopj.
9: Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
10: Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
És az örök, változatlan, mindenható, időn és teren felűl álló, teremtő, szabadító Isten kőbe vésett parancsából azt tartjuk be, melyek tetszenek bizonyos felekezetnek.
"Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat,
Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak."
köszi a választ, örülök, hogy visszaírtál:) +1p
Amúgy a Föld korát csak 4,5 milliárdra becsülik:)
Örülök, ha segíteni tudtam.
Hogy a Föld korát mennyire becsülik, nem tudom, de azt tudom, hogy kb. 170 éve tanítják a földtörténeti korokat, de a fosszíliák, melyről megállapítják, hogy mely korba illik, azt először a radiokarbonos vizsgálattal igazolták, azt kb 60 éve tanítják. A földtörténeti korokat 'bizonyítás' nélkűl oktatják 170 éve, melynek bizonyítási eljárásáig megalkották a tól-ig sávokat, melyek a 'bizonyítás' után sem változtak. Fantasztikusan ráéreztek 100 évvel előre, mikor még 'csak' elmélet volt.
Nekem úgy tűnik, mintha egy elméletbe gyártanának bizonyítékokat, pedig a tudomány szerintem rahedli bizonyíték utáni elméletgyártásnak kellene lennie.
Az már csak hab a tortán, hogy bizonyára a tanulmányaidból tudod, hogy a radiokarbonos vizsgálat nem állapíthat meg 3-4-5 milliárd éveket. Persze vannak egyéb vizsgálatok, mely rétegekben találták meg, stb...
Arra azért kíváncsi lennék, hogy milyen vizsgálattal állapították meg a Hold kőzeteinek korát, mivel azok sem nem rétegekben vannak, sem nem élőből lévő fosszília, melyet akárcsak radiokarbonos, vagy bármilyen radioaktívitású elemzéssel megállapítani lehessen.
Ezek után érdekesen hangzik, hogy 4,5 milliárd éves a Holdon található kőzetek. Azért gondolom nem volt ráírva.
De nem szeretnék eltérni a feltett kérdésedtől, nem mintha már nem tértem volna nagyon el, úgyhogy további kellemes olvasást, tanulmányozást, sok sikert.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!