Miért van szüksége ránk, emberekre Istennek?

Minek hiszel Istenben?

NEM LÉTEZIK

Neked miért lenne szükséged a saját gyerekeidre, akik mondjuk elhagytak, hogy elmenjenek élni a nagyvilági bulis életet, aminek a végén csöves drogosként vagy prostiként kötnek ki?

Nem lenne. De szereted őket, ezért te is törnéd magad, hogy megtaláld őket, és megóvd őket a saját hülyeségeiktől.

A kérdés egy helytelen elképzelésből származik. Isten nem egy valaki, nem egy személy, és az ember nem teremtménye Istennek, hanem fejleménye mint a fa gyökere, vagy törzse, ága, hajtása, levele virágja, gyümölcse, magja, - árnyéka.

A kérdés így értelmetlenné válik, vagy talán megtudnád mondani miért van neked szükséged önmagadra ?

De miben nyilvánulna meg félistenségünk? Nem abban, hogy képesek vagyunk gondolkodni, dönteni, feltétel nélkül szeretni, alkotni és rombolni?

Ha Isten dicsőségére éljük az életünket, a gyermekei vagyunk.

Az ember nem porból teremtett lény, az ember Isten fejleménye, az angyalokkal, és a “tökéletes” kerubokkal éles ellentétben, melyek csak az ember ábrándjának termékei.

Az ember nem fél- hanem teljes Isten, de Istentől elkülönült (ön-)tudata folyton akadályozza abban, hogy ezt beláthassa és ez a belátás élményévé váljon.