Melyik típusú keresztény felekezetek tetszenek neked jobban? Amik a gyakorlatra, vagy amit a hitre helyezik a hangsúlyt? Miért?

Egyiket se.

De ha már mindenképp hívők közül kell választani, akkor azokat, amelyikek _gondolkodnak_, és a lehető legnagyobb rugalmassággal viszonyulnak a Bibliához, gyakorlatilag csak azokat a dolgokat tartva meg belőle, amikhez igazából nem is kell a Biblia meg a hit (szeressük és segítsük egymást, legyünk megértőek, toleránsak, fogjunk össze, stb.).

18:32

A cselekedetek hit nélkül nem vezetnek a megigazulásra. Ahogyan a puszta hit is halott. Tehát a hitből fakadó cselekedetek révén üdvözlünk.

Szerintem ez a szembeállítás hamis. A katolicizmus azt tanítja, hogy mind az ortho-doxia (igazhitűség), mint az ortho-praxis (helyes gyakorlat) egyaránt fontos, együtt: tehát nem vagy-vagy, hanem is-is. Bővebben:

* [link]

* [link]

Nos,egyiket sem tartom túl hitelesnek.egyrészt a gyakorlatnak nem szertartásokban kellene megnyilvánulniuk,hanem a szeretet gyakorlati alkalmazásában.amit Jézus is ecsetelt.

a hiten alapulóknál szintén a szeretetet kéne előtérbe helyezni,okoskodás és kifinomult erőszakos térítés helyett.gondolok itt főleg Jehova tanúira.egyébként a hitet nagyon jó dolognak tartom,csak mindenki tartsa meg magának,és ne mást cseszegessen.

Szia!

Hit nékül nem ér semmit a gyakorlat. Nem az Krisztus követője, aki kegyeskedő kifejezésekkel él, vallási előírásokat teljesít külsődlegesen, felekezeti hovatartozásával büszkélkedik, sokszor tüntetőleg is.

Sem nem az, aki a "templomba jár", "gyülekezetet látogat" hetente vagy évente. Vagy aki adományaival siet vallási építmények felállítására. Krisztus követése "a szívünkben" történik: a szeretetben leélt élet a maga hétköznapjaiban, az önző természetünkkel való szüntelen harca Lélek erejével, Krisztus teremtő erejű szavainak - az egész Bibliának – komolyan vétele, melyről ő hangsúlyosan is megemlékezett: "Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik." (Mt. 4:4) Ilyen élettel döntünk Isten mellett, ezen az úton teszünk tanúságot Róla, ez az a "jó", az ő törvényei szerint való élet, melyről Péter apostol is beszélt.

Nincs ember, aki ne szeretne jól élni. A legalapvetőbb életérték, a boldogság mindenki vágyainak legfőbb tárgya.

Óriási különbségek támadnak viszont már a "második lépésben", abban tudniillik, hogyan is érhető el a boldog és jó élet. Különbséget jelent - és nem is akármekkorát - hogy egyáltalán miben látjuk a jót, az igazat. Külső vagy belső javak megszerzésével azonosítjuk-e mindenekelőtt a boldog életet. Azután pedig még azok között is jelentékeny különbségek adódnak, akik a célban ugyan megegyeznek, a hozzá vezető útban azonban egyáltalán nem.

Pál apostol ihletett kijelentése szerint "a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését" (Rm. 8:19). Ha igaz keresztények megjobbult élete nyilvánvaló lesz mások előtt, akkor „Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel" (II. Kor. 5:20). A természet megmaradt szépsége, és a mindenkiben létező lelkiismeret is Isten jelenlétéről vallanak; az átformálódott életek bizonyságtevésénél - bibliai szóval: "a vámszedők és parázna nők megtérésénél" - azonban nincsen nagyobb bizonyíték arra, hogy Isten, a mennyei Atya létezik, és a kőszíveket hússzívvé tudja változtatni.

Az igaz, jó élethez nem tudunk eljutni saját elgondolásainkkal és erőnkkel. Aki úgy akar megváltozni, ahogyan őmaga elképzeli, bizonyosan rossz célhoz ér el. "Ki adhat tisztát a tisztátalanból?" kérdezi Jób könyve (14:4). Könnyű belátni, ha híján vagyunk a jó és igaz életnek, önmagunkban nincs forrás, amit megnyithatnánk elérésére. Hacsak egy kicsit is számot vetünk magunkkal, Jeremiás próféta tapasztalati megfigyelését is el tudjuk fogadni, melyet az előbbihez hasonlóan, szintén kérdésfelvetéssel vezet be: "Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy cselekedhettek ti is jót, akik megszoktátok a gonoszt." (Jer. 13:23)

Saját értelmünkből és erőfeszítéseinkből tehát nem tudunk megjobbulni. Akkor viszont hogyan lehetséges ez egyáltalán? Hiszen életünkben a változásoknak mégiscsak a saját beleegyezésünkkel és akarásunkkal kell végbemenniük.

Istenhez méltó életet élni egyedül Isten erejéből lehet. Megjobbulásra jutni csak Isten által lehet. A mi legfőbb és legelső feladatunk ebben az elfogadás. Isten igazságának és szeretetének elfogadása alakítja ki az emberben a hitet. Ez a hit lesz Isten és ember találkozási pontja, Isten és ember közös eszköze, melyet az utóbbi használ és az előbbi tölt fel újra és újra, hogy általa megjobbulhasson az ember. A jó élethez vezető utat és eszközét is kéri az, aki ezt komolyan veszi. Nem valami csodára vár, Isten misztikus beavatkozására, mellyel egyik pillanatról a másikra fölemeli és megjobbítja az embert. Isten igaz megismerését, Igéjének elfogadását kérjük, mert hit által egyedül ez képes átformálni az embert.

A megigazulásnak tehát van egy helytelen útja - ez a magunk erejéből, cselekedeteinkből remélt megigazulás -, és van egy Isten által kijelölt és biztosított útja: ez a hit általi megigazulás. Az első megigazulás-eszme az elterjedtebb - a József Attila által kifejezett: "Magamban bíztam eleitől fogva" -, mert emberi természetünknek az a kedves, ha jót állíthatunk magunkról, és képesnek tarthatjuk önmagunkat életünk megváltoztatására. Ezzel önmaga dicsőségét emeli, önmaga nevét szenteli meg az ember. Olyannyira elterjedt eszme ez, hogy a kereszténységen belül is évszázadokkal ezelőtt kifejlődött, megvastagodott törzse van, a belőle kihajtó "érdem"-ágakon kényelmesen és sokan elférnek, sőt önmaguk igazságában biztonságban is érzik magukat. "Minden útjai tiszták az embernek a maga szemei előtt, de aki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!" (Péld. 16:2 és 21:2)

Minden vallással és a kereszténység nagyobb részével szembenállva a bibliai kereszténység a hit általi megigazulás üzenetét képviseli. Ezt hirdették a próféták, Jézus és apostolai. Amikor egyszer a sokaság Jézushoz fordult a kérdéssel: "Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?" - Jézus nem válaszolt azzal, hogy ezt vagy amazt tegyétek meg, és megjobbultok. Egészen más választ adott: "Higgyetek abban, akit Ő küldött." (Jn. 6:28-29)

Az is világos lehet számukra, miért olyan látványos a saját erőnkre támaszkodó megigazulás útja és követőinek sokasága, és miért látszik olyan gyérnek és szinte valószínűtlennek a hit általi megigazulás útja és követőinek megjobbulása. Az ok az, hogy nekünk embereknek megcselekedni valamit még mindig könnyebbnek látszik, mint elfogadni mást, ami az akaratunkkal ellentétes. Ez azonban pusztán látszat. A valóság ott kezdődik, ahol a magunkénál igazabbat örömmel fogadjuk: ez méltó az emberhez. Ebben hatalmas támogatónk van: a Szentlélek.

Aki örömmel fogadja a nálánál jobbat, igazabbat, annak gondolkodása egyre nyitottabbá válik a Szentlélek munkája számára. Jézus meghatározása szerint a Lélek a megjobbítás munkáját először gondolkodásmódunk újjászületésével éri el. (Jn. 3:8) Először belső, értelmi világunkban kell hogy kövessük krisztust azután - mint minden igazi változás esetében történni szokott - a kicsiny, de tiszta belső kezdeményből kifelé hat és működik az erő. Aki gondolkodásában "felülről született", "újjászületett" - a Jn. 3:3 és 5 eredeti értelme szerint -, annak az életéből Isten Lelke csakhamar megváltozott beszédet és cselekedeteket "hoz elő". Istent feljogosította, hogy a legjobbat tegye, és ezáltal "megszenteltessék az Isten neve". A gondolkodásmód megváltozását "megtérés"-nek (szó szerint: értelemváltásnak, metanoia), a megváltozott életet pedig Isten szeretettörvényében való járásnak, megszentelődésnek nevezik a bibliai iratok. Isten terve hit által ebben a sorrendben megy végbe abban az emberben, aki befogadja Őt.

Ezek alapján tehát nekem a hit általi megigazulást hirdető, és azt a gyakorlati kereszténységben is megvalósító bibliai keresztény felekezetek tetszenek a legjobban.

Üdv. Péter

Egyes kritikusok azt mondják, hogy "az Egyház szertartásai csak az együgyű hívek elkápráztatására szolgálnak". Ha ez igaz, akkor ugyanezt lehetne mondani minden felekezet szertartásairól, de az állami s a társadalmi élet szertartásairól is. Minek akkor a fényes királykoronázás, a parlament ünnepélyes megnyitása, a hadsereg díszes felvonulásai, egy esküvő vagy temetés ünnepélyes formái és hasonlók? Természetes, hogy a szertartások közvetlen célja az, hogy a szemlélők s a résztvevők érzékeire erős hatást tegyen. De miért? Mindig egy nagy és nemes eszme kedvéért, annak érzékeltetése végett. Hát akkor nem méltó-e, hogy a legnagyobb és legnemesebb eszme, a vallás eszméi s az Isten nagyságának bármily tökéletlen érzékeltetése végett az Egyház a legszebbet és legfenségesebbet iparkodik nyújtani, amit csak lehet s amit évezredek szokása megszentelt?

Sőt, egyesek azt hiszik, hogy "az Egyháznál a szertartás a lényeg". Szó sincs róla! A szertartás mindig csak eszköz és keret, a lényeg mindig az Isten tisztelete s a kegyelem kiesdése és közvetítése. Még a szentségeknél is ez a lényeg, bár azoknál a külső cselekmény közvetlen eszközi szerepet is tölt be a kegyelem megszerzésében vagy növelésében.

Lásd még: [link]

Ha a gyakorlatok alatt a ceremoniális szertartásosságot érted, akkor az nagyobbrészt valóban a külsőségeket jelenti. De ettől még lehet mély hite az ilyeneknek is, csak legfeljebb nem igaz.

A hit hangsúlyosságát hírdetőknek a hitből fakadó cselekedetekre is szükségük van, hiszen a hit halott cselekesetek nélkül.

"Minek akkor a fényes királykoronázás, a parlament ünnepélyes megnyitása, a hadsereg díszes felvonulásai, egy esküvő vagy temetés ünnepélyes formái és hasonlók?"

Igen, a kérdés adott: MINEK?

Ebből a felsorolásból csak az utolsó előtti dologban tartom indokoltnak a felhajtást. De abban sem olyan iszonyatos méretekben, mint ami mostanában lesz aktuális az angol királyi házban. Az érzelmek a nyomába sem érhetnek ennek a pompának.

Mellesleg gondolom az is feltűnt, hogy ezen felsorolt dolgok, mind világi események, melyek elsősorban a külsőségre hajaznak, a hivalkodás a céljuk. Sok ilyen bazi nagy ceremónia már olyan giccses, hogy hányni lehetne tőle!

A Biblia véleményét sem ártana kikérni az ilyen rongyrázásokkal kapcsolatban, mert bizony van véleménye.