„ miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;. " Ha megbántottam egy őszinte hittel rendelkező, református vallású embert, vajon megbocsátott-e nekem?

Szia!

Jézus Krisztus azt tanította, hogy ha meg nem bocsátjuk az embereknek az ő vétkeiket, a mi mennyei Atyánk sem bocsátja meg a mi vétkeinket. Ezek alapján eléggé biztos, hogy megbocsátott...

Üdv. Péter

Mindenesetre vívódik. Ahogy Te is.

Valahogy egyszer, talán meg tudjátok beszélni.

Lehet, neki is hiányzik ez.

üdv:-anna

Nézd csak, van egy kis haiku, Fodor Ákos írta:

Axióma

ki nem vigasztal

meg, mikor megbántottad

az nem is szeret

* * *

és ezt is ő írta:

Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.

„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”

Amikor az Atyaistentől azt kérjük, hogy bocsásson meg nekünk, bűnösnek valljuk magunkat Őelőtte. Ugyanakkor megvalljuk az Ő irgalmasságát, mert Fiában és a szentségek által „megkapjuk a megváltást, a bűnök bocsánatát” (Kol 1,14). Kérésünk azonban csak akkor talál meghallgatásra, ha előbb a magunk részéről mi is megbocsátottunk. Röviden: Az ötödik kérés Isten irgalmát kéri megbántásainkért, ami azonban nem tud szívünkbe hatolni, ha meg nem tanulunk Krisztus példája szerint és az Ő segítségével megbocsátani ellenségeinknek.

Ez a kérés csodálkozást vált ki. Ha a mondatnak csak az első feléről volna szó -- "bocsásd meg a mi vétkeinket" -- az Úr imádságának első három kérésében bennfoglaltan benne lehetne, mert Krisztus áldozata a "bűnök bocsánatára" van. A mondat második fele szerint azonban kérésünk csak akkor nyer meghallgatást, ha előbb megfelelünk egy követelménynek. Kérésünk a jövőre irányul, válaszunknak meg kell előznie; egy szó köti össze a kettőt: "miképpen".

„BOCSÁSD MEG A MI VÉTKEINKET”...

Merész bizalommal kezdtünk imádkozni a mi Atyánkhoz. Kérve Tőle, hogy szenteltessék meg az Ő Neve, azt kértük, hogy egyre inkább megszentelődjünk. Jóllehet magunkra öltöttük a keresztségi ruhát, utána is vétkezünk és elfordulunk Istentől. Most ebben az új kérésben hozzá fordulunk, mint a tékozló fiú, és bűnösnek valljuk magunkat előtte, mint a vámos. Kérésünk "gyónással" kezdődik, mellyel egyszerre valljuk meg nyomorúságunkat és az Ő irgalmasságát. Erős a reményünk, mert az Ő Fiában "van megváltásunk és bűneink bocsánata" (Kol 1,14). Megbocsátásának hatékony és biztos jelét Egyházának szentségeiben találjuk meg.

Az irgalmasság csak akkor hatol a szívünkbe, ha mi is meg tudunk bocsátani, még ellenségeinknek is. Most, még ha úgy tűnne is, hogy az ember képtelen megfelelni e követelménynek, az a szív, mely fölajánlja magát a Szentléleknek, tud, miként Krisztus, a szeretet végleteiig szeretni, a kapott sebet együttérzéssé, a bántást közbenjárássá átformálni. A megbocsátás részesedés az isteni irgalmasságban, és e keresztény imádság egyik csúcspontja.

Márpedig -- és ez félelmetes dolog -- az irgalmasság e folyama nem tud a szívünkbe hatolni, amíg meg nem bocsátunk azoknak, akik minket megbántottak. A szeretet, miként Krisztus Teste is, oszthatatlan: nem tudjuk szeretni Istent, akit nem látunk, ha a testvért és a nővért, akiket látunk, nem szeretjük. A szívünk, ha megtagadja a megbocsátást fivéreinktől és nővéreinktől, bezárul és keménysége áthatolhatatlanná teszi az Atya irgalmas szeretete számára; bűneink megvallásában szívünk megnyílik az Ő kegyelme előtt.

Ez a kérés oly fontos, hogy az egyetlen, amire az Úr visszatér és amit a Hegyi Beszédben részletez. A Szövetség misztériumának e főbenjáró követelménye az ember számára lehetetlen. "Istennél azonban minden lehetséges" (Mt 19,26).

„...MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK”

Ez a "miképpen (=miként)" nemcsak itt fordul elő Jézus tanításában: "Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes" (Mt 5,48). "Legyetek irgalmasok, miként a ti Atyátok is irgalmas" (Lk 6,36). "Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást, miként én szerettelek titeket" (Jn 13,34). Az Úr parancsának megtartása lehetetlen, ha az isteni példa kívülről történő utánzásáról van szó. Itt azonban a mi Istenünk szentségében, irgalmasságában és szeretetében eleven és a "szív mélyéből" fakadó részesedésről van szó. Egyedül a Lélek, akiből "élünk" (Gal 5,25), tud minket olyan érzületűekké tenni, mint amilyen Jézus Krisztusban volt. Így lehetővé válik a megbocsátás egysége, "megbocsátván egymásnak, miként Isten is megbocsátott nekünk Krisztusban" (Ef 4,32).

Így megelevenednek az Úr szavai a megbocsátásról, arról a szeretetről, mely mindvégig szeret. Az irgalmatlan szolga példabeszéde, mely megkoronázza az Úr tanítását az egyházi közösségről, e szavakkal végződik: "Ugyanígy tesz mennyei Atyám veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát teljes szívéből a testvérének". Ugyanis itt, a "szív mélyében" köttetik meg és oldatik föl minden. Nem áll hatalmunkban a bántást többé nem érezni és elfelejteni; de a szív, amely fölajánlja magát a Szentléleknek, a sebet együttérzéssé alakítja át, és megtisztítja az emlékezetet azáltal, hogy a bántást közbenjárássá változtatja.

A keresztény ima elmegy az ellenségeknek való megbocsátásig. Mesteréhez hasonlóvá téve átalakítja a tanítványt. A megbocsátás a keresztény imádság egyik csúcspontja; az imádság ajándékát csak az isteni részvéthez hasonló szívbe lehet befogadni. A megbocsátás azt is tanúsítja, hogy a szeretet a mi világunkban erősebb, mint a bűn. A tegnapi és a mai vértanúk ezt a tanúságot teszik Jézus mellett. A megbocsátás az Isten gyermekeinek Atyjukkal és az embereknek egymással való kiengesztelődésének alapvető föltétele.

E lényegileg isteni megbocsátásnak nincs sem határa, sem mértéke. Amikor "bántásokról" van szó (Lk 11,4 szerint "bűnökről", Mt 6,12 szerint "adósságokról"), valójában valamennyien adósok vagyunk: "Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek" (Róm 13,8). A Szentháromság közössége a forrása és mértéke minden kapcsolat igazságának. Az imádságban, elsősorban az Eucharisztiában válik ez életté.

„Isten nem fogadja el az ellenségeskedő emberek áldozatát, és elküldi őket az oltártól, hogy előbb béküljenek ki testvérükkel, hogy utána békülékeny kéréseik Istennél is békét találjanak. Isten előtt a legnagyobb áldozat a békénk és testvéri egyetértésünk, és az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységéből egyesült nép.” (Szent Ciprián)

Az a hívő ember, aki Istenre figyelve éli le az életét(fontos neki mit mond Isten, olvassa a Bibliát, imádkozik),még ha mélyen megbántották is, meg fog bocsátani. Lehet, hogy nem azonnal, mert ő is ember, de törekedni fog rá.

És biztos vagyok benne, hogy értékelné, ha idővel elmondanád neki, h sajnálod ami történt.

A rész amit alul idéztél nem azt jelenti, hogy testben nem eshet baja egy keresztyénnek. Hiszen ahogy említetted is, van számos példa, hogy brutálisan megölnek egy hívőt is. De a lelke örökké él.

Ha már egyszer megtértél Istenhez, akkor nincs az az ember, aki ezt elvehetné tőled. :)

Szerintem sok kérdésedre választ fogsz kapni előbb-utóbb, hiszen már az is Isten munkája, hogy gondolkozol a Biblia szavain, és hogy ezek a kérdések előjöttek.