Hol olvashatok a Bibliában a purgatóriumról, vagy a tisztítótűzről?

a jó válasz az igen, ..könyv ..vers lenne. Tudtommal nincs benne. Nagyapám szerint legalábbis. Nem is illene bele.

Jézus az ajtód előtt áll és zörget: ...vagy kinyitod az ajtót, és beengeded, vagy nem. Mi lehetne az átmenet? Megálltok a küszöbön? Nem is illik bele az egész logikába sem a purgatórium. Szerintem a középkor vigasza lehetett kisebb bűnösöknek, valami néphagyomány.

Bár néhány fönti kersztyén testvérünknek, aki elküldött a pycsába("megkaptad a választ") kifejezetten hasznára válna.

De purgatórium ha van - akkor itt van, és most. Innen már csak megtisztulva tudunk kilépni. Vagy elbukunk.

..ja és nem vagyok jehovista

Előző

A purgatóriumot tudtommal csak a katólikus egyház ismeri, de ott vannak más furcsa szövegmagyarázatok és színpadias misztikus elemek is szépszámmal.

Szerinted komolyan gondolja buzgó testvérünk, hogy félméteres ömlesztett szövegeket bárki is végigolvas?

Hiszen a válasz hosszában a válasz.

"A purgatóriumot tudtommal csak a katólikus egyház ismeri"

Nem csak, az orthodoxok is vallják. Mellesleg felettébb részletkérdés a purgatóriumon vitatkozni, ugyanis végeredményben a katolikus (és orthodox) vallás szerint is csak két "helyre" lehet jutni végül, mennybe, és a pokolba. A purgatórium csak a menny előszobája ilyen értelemben, hiszen aki már ott van, a tanítás szerint úgyis a mennybe jut. Vagyis nincs különbség a két állítás között, csak annyi, hogy a katolikusok szerint van egy része a mennynek, amit másképp hívnak, de az is csak átmeneti.

Közvetlenül sehol. Az utalásokat és bele magyarázatokat pedig utólag az emberek találták ki.

A vallás,- kritikában feltett különböző kérdésekre adott válaszokból sem jön össze az értelmes elképzelés.

Segítségül hívtam a logikát és nekem "beugrott" több dolog:

a. ha isteni lélek van bennünk, akkor nem szennyeződhet be, nem halhat meg,

b. ha Jézus valóban a bűneinkért halt meg és elvitte az atyához, akkor nekem nincs bűnöm, mert megváltott,

c. a lélek visszajut a teremtőhöz, tehát nem létezhet sem a pokol, sem a menny és ebből adódóan nincs purgatórium sem,

d. ha az isteni végtelen szeretet létezik akkor az embert, mint teremtvényét nem büntetheti meg (tehát Mózes I. büntetés része nem biztos, hogy igaz).

Cáfolatok:

a. a lelkünk ha nem isteni, akkor olyan "szennyes" amilyenre mi csináljuk,

b. ha bűnös vagyok akkor Jézus kit váltott meg (a Földön kívül máshol is járt emberek között),

c - d. ha mégis van purgatórium, akkor a bibliai Isten nem könyörületes, nem szereti az embert, hanem bosszúálló és kegyetlen.

Gondolkodjunk, gondolkodjunk ...

Szia!

Előd István katolikus dogmaitka könyvéből idézek:

"A Szentírás sehol sem említi kifejezetten, hogy a végítéleten kívül részünk lesz egy másik, egyéni ítéletben. Csak annyit mond, hogy halálunk után rögtön jutalomban vagy büntetésben részesülünk. Ebből viszont logikusan következik, hogy már halálunk percében egyénileg is megítéltetünk, és ezen a különítéleten dől el örök sorsunk. Ünnepélyes formában a tanítóhivatal sem a külön-ítéletről nyilatkozott, hanem a halál utáni 7

sorsunkról, mindennapos igehirdetése azonban nemcsak jóváhagyta, hanem magáévá tette a híveknek ezt a meggyőződését. Ennélfogva a különítélet ténye dogmának tekintendő... A szenthagyományban sokáig bizonytalanság uralkodott az egyén halál utáni sorsáról, tehát a különítéletet illetően is. A különítéleten végleg eldől az ember sorsa, állapota mégsem mondható véglegesnek. Hiszen lesznek, akik tisztulásra ítéltetnek. Akik pedig a mennyei boldogságba jutnak, a világ végéig nélkülözni fogják ennek a boldogságnak azt a teljességét, amelyet az egész természetnek újjáteremtése, az »új ég és új föld« fog jelenteni. Vitatott továbbá, hogy milyen lesz az emberi léleknek a testhez való viszonya a világvégi feltámadásig. Egyes hittudósok ugyan újabban az "animae separata" elképzelésének tarthatatlanságát bizonyítják, azt a kérdést azonban nyitva hagyják, hogy a világvégi feltámadás nem ad-e többletet a mennyország boldogságának és a kárhozat kínjainak testben történő megélésében. A különítélet színhelyéről és időpontjáról semmi biztosat nem tudunk. A hely valószínűleg a halál színhelye, az időpont pedig a testi halál bekövetkezésének pillanata lesz...

A különítélet nem teszi-e fölöslegessé a végítéletet? Van-e értelme az utolsó ítéletnek, miután az ember sorsa végleg eldőlt a külön-ítéletben? Úgy látszik, mintha nem volna értelme, legfeljebb csak akkor, ha két fokozata lenne a büntetésnek, egy enyhébb és egy szigorúbb, és a szigorúbbat az utolsó ítélet osztja ki, ahogy a keletiek közül sokan képzelik...

A purgatórium elnevezést csak a 9. század óta használja a teológia. Ez a szó találóan jelzi a tisztulás folyamatát anélkül, hogy a vitatható kérdésekre (hely és mód) választ adna... A Szentírásban direkt bizonyítékokat nem találunk… A protestánsok által el nem fogadott - mert deuterokanonikus -2 Makk 12:40-45-ben azt olvassuk, hogy Makkabeusi Júdás áldozatot mutattatott be olyan elesett hősökért, akiknél pogány amulet-teket találtak. "Ha ugyanis nem hitt volna - folytatja a szent szerző

- az elesettek feltámadásában, fölösleges és értelmetlen dolog lett volna a halottakért imádkozni."

A túlvilági tisztulás mikéntjét illetően sem a kinyilatkoztatás forrásai, sem a tanítóhivatal megnyilatkozásai nem adnak biztos útmutatást. Ezért csak többé-kevésbé valószínű következtetésekre vagyunk utalva... A trienti zsinat dogmaként tanítja, hogy a purgatórium lakóin imádságainkkal, továbbá a szentmiseáldozatnak és búcsúknak fel-ajánlásával segíteni tudunk. Ennek a segítésnek elvi alapja a szentek közösségének dogmája, amelynek értelmében Krisztus titokzatos Testének tagjai (7. Kor. 12. fej.) egységes szervezetet alkotnak, és minél inkább részesült valaki a megváltás áldásaiban, annál inkább lehet mások számára is forrása a kegyelemnek. A vándor-egyház tagjai szüntelen segítséget remélhetnek a mennyeiektől, a földiek hűsége és szeretete viszont azok számára jelenthet segítséget, akik evilági vagy másvilági tisztulásra szorulnak."

(Előd István: Katolikus Dogmatika, Szent István Társulat, 1978, 675-678., 711., 713. és 715. o.)

Üdv. Péter