Miért nem tudja Jézus "azt a napot, és azt az órát"?

benne van az előző válaszban

mert ezt nem kell tudnia az embereknek

Jézusnak meg felesleges volt olyat tudnia, amit nem közölhetett az emberekkel

A három személy mindegyike valóságos Isten. A Fiú és a Szentlélek is végtelenül szent és tokéletes, mindentudó, mindenható és örök, éppen úgy, mint az Atya. Ezért illeti meg a Fiút és a Szentlelket egyazon imádás és dicsőítés, mint az Atyát.

Tehát a Mt 24:36 és Mk 13:32 megértéséhez figyelembe kell venni a következő verseket:

„Mindaz, ami az Atyáé, az enyém” (Jn 16:15)

„Egyedül Isten mindentudó (1Kir 8:31-32, Zsolt 44:21-22, 94:9-10, 139:2, Jób 21:22, Dán 2:20, Róm 11:33-34). Mindentudó az Atya (Mt 6:4,32, 10:29-30), a Fiú (Lk 2:46-47, Jn 2:25, 4:19,29, 16:30, 21:17, Kol 2:3, Mt 25:31-45, Zsid 4:12-13) és a Szentlélek (Ézs 11:2, 40:13, Dán 4:6, Jn 14:26, 16:13, 1Kor 2:10-11).” (Apológia)

Az 1Kor 2,10-ben azt mondja Pál, hogy a Szentlélek mindent átlát. Egyrészről ez az Úr, az Isten tulajdonsága, hiszen Ő az, aki a szíveket vizsgálja (vö. pl. Jer 17,10), másrészről a Szentlélek még Isten mélységeit is átlátja, amit csak mint Isten tehet meg (Vö. Róm 11,33-34). Mindebből kifolyólag a Lélek Mindentudó. Ugyanez fejeződik ki abban is, hogy a Lélek ismeri a jövendőt (Jn 16,13), és képes mindenre, a teljes igazságra is, megtanítani minket (uo.; 1Jn 2,27).

Hogyan értelmezzük tehát a Mt 24:36-t és Mk 13: 32-t?

 „A világ végének az idejét csak az Atya tudja, "még a Fiú sem" [...], mint ember.” (SZIT kommentár)

 „…az utolsó itélet napját csak Isten ismeri” (Békés-Dalos)

 „Krisztus ismeri ugyan az ítélet idejét, de az atya nem ennek, hanem csak az ítélet tényének kinyilatkoztatását bízta rá.” (Békés-Dalos)

 „Jézus maga mondja, hogy az utolsó ítélet napját még ő, az Emberfia sem tudja, csak az Atya, mert emberi mivoltánál fogva ezt csakugyan nem tudhatta. De tudta mint Isten s természetesen istenségének megvilágosító hatása alatt tudta mint ember is, de nem emberi tudománya alapján.” (Bangha Béla)

 „Jesus had certain limitations as a man. But He was also God, and the above verse can be plausibly, consistently interpreted in light of other verses indicating His omnipotence (which trait only God possesses): MATTHEW 28:18 . . . All power is given unto me in heaven and in earth. JOHN 3:35 The Father loveth the Son, and hath given all things into his hand. JOHN 13:3 Jesus knowing that the Father had given all things into his hands, . . . PHILIPPIANS 3:21 . . . he is able even to subdue all things unto himself. COLOSSIANS 1:17 . . . by him all things consist. HEBREWS 1:3 . . . upholding all things by the word of his power, . . .Secondly, saying that Jesus knows the Father in a special, unique way is also quite consistent with oneness and trinitarianism. Thirdly, Jesus says that no one can know the Father unless the Son reveals the Father to them, which is quite an extraordinary statement. It's not an absolute proof, but it does offer three different aspects which suggest the divinity of Jesus (especially considered against the background of the hundreds of other proof texts).” (Dave Armstrong)

 “The suggestion that the Holy Spirit did not know something would contradict Scripture elsewhere, where it is taught that the Holy Spirit knows all the thoughts of God; so therefore (by definition and logical necessity), is omniscient (a trait possessed only by God): 1 CORINTHIANS 2:10-11 . . . for the Spirit searcheth all things, ye, the deep things of God . . . the things of God knoweth no man, but the Spirit of God. (cf. Jer 17:10, Rev 2:23) Compare NSV: . . . no one knows the thoughts of God except the Spirit of God. Since Scripture does not contradict itself, an interpretation must exist which harmonizes all of Scripture. We interpret the less clear passages by the clearer and plainer ones. Moreover, in many places the Bible teaches that the Holy Spirit is God.” (Dave Armstrong)

 “No man knoweth ... but the Father alone. The words in St. Mark (xiii. 32.) are still harder: neither the angels, nor the Son, but the Father. The Arians objected this place, to shew that Christ being ignorant of the day of judgment, could not be truly God. By the same words, no one knoweth, but the Father alone, (as they expound them) the Holy Ghost must be excluded from being the true God. In answer to this difficulty, when it is said, but the Father alone, it is certain that the eternal Son and the Holy Ghost could never be ignorant of the day of judgment: because, as they are one and the same God, so they must have one and the same nature, the same substance, wisdom, knowledge, and all absolute perfections. 2. It is also certain that Jesus Christ knew the day of judgment, and all things to come, by a knowledge which he could not but have, because of the union by which his human nature was united to the divine person and nature. See Colossians ii. 3. And so to attribute any ignorance to Christ, was the error of those heretics called Agnoitai. 3. But though Christ, as a man, knew the day of judgment, yet this knowledge was not due to him as he was man, or because he was man, but he only knew the day of judgment, because he was God as well as man. 4. It is the common answer of the fathers, that Christ here speaks to his disciples, only as he was the ambassador of his Father; and so he is only to know what he is to make known to men. He is said not to know, says St. Augustine, what he will not make others know, or what he will not reveal to them. (Witham) --- By this Jesus Christ wished to suppress the curiosity of his disciples. In the same manner after his resurrection, he answered the same question: 'Tis not for you to know the times and the moments, which the Father has placed in his own power. This last clause is added, that the apostles might not be discouraged and think their divine Master esteemed them unworthy of knowing these things. Some Greek manuscripts add nor even the Son, as in Mark xiii. 32. The Son is ignorant of it, not according to his divinity, nor even according to his humanity hypostatically united to his divinity, but according to his humanity, considered as separate from his divinity. (Bible de Vence) But how can the Son be ignorant of that last day? Were this the case, we must thence conclude that his nature was imperfect: since he was under the necessity of a second coming, and yet was ignorant when that time should be. But we must remember, that the meaning of this sentence is not, that Christ was really ignorant of this circumstance, but only that it was not then a convenient time to disclose the secret. (St. Augustine) --- Not as if Christ were ignorant himself, as certain Eutychian heretics, called Agnoitæ, held; but because he knew it not as our teacher, to teach it others, as being not expedient. (St. Ambrose, de fide, lib. v. chap. viii.) --- The Son of God is ignorant of this day, not according to his divinity, which sees and knows all things; but according to his humanity, which does not know it of itself, of its own light, but by revelation which is made to it by the divinity, which is intimately united to it. In naturâ quidem divinitatis novit, says St. Gregory, non ex naturâ humanitatis.” (Haydock's Catholic Bible Commentary)

A kérdés nyitja tehát Krisztus kettős természete. Ez mysterium absolutum, tehát soha nem fogjuk megérteni.

Jézus, mint Isten tudta és tudja a végítélet napját, mint ember nem tudta.

(Egyébként éppenséggel, mint ember is tudhatná, ui. az Evangéliumban sajátos módon szerepel a "még a Fiú sem"kitétel: a Fiú nem tudja az időt, abban az értelemben, hogy küldetése nem terjed ki az időpont közlésére. Jézus embersége ui. ún. beléöntött tudással /scientia infusa/rendelkezett. Csak azt tudta, mint ember tévedhetetlenül, ami része volt a küldetésének, ugyanakkor bármikor bármit tudhatott, mint Isten /pl. Péter adópénze a hal gyomrában/. Hogy miért? Mer benne a Logosz pótolta a személyt.)

Egyébként a kettős természet számos ilyen kérdést felvet:

Jézus meghalt, vagy nem halt meg. Hiszen Isten sose hal meg:

Jézus, mint Isten halhatatlan, mint ember meghalt a bűnös emberiségért.

Jézus embrió korában tudta-e a születése idejét?

Mint embrió nem, mint Isten igen.

MYSTERIUM ABSOLUTUM!!!

De egyet ne feledjünk! Jézusban minden kettős, kivéve a személyt. A személy tisztán isteni.

A Krisztusban megvalósult személyi egység következménye a tulajdonságok kicserélhetősége (communicatio idiomatum). Krisztusban a két természet úgy egyesült, hogy nem vegyült össze, nem változott, hanem megtartotta minden sajátosságát. Ez és Jézus egyetlenségének hangsúlyozása azonban újabb dogmába vezet: Krisztusban csak egyetlen személy van, mégpedig az isteni személy, az Ige, hiszen ez volt öröktől fogva, ez vette magára az emberi természetet, és nem fordítva.

Jézusban tehát az Ige tölti be a személy szerepét, mert Jézusban a természet kettőssége nem eredményezett két személyt. (Ez tudathasadás lenne.) A Biblia ui. ugyanarról a személyről állít hol isteni, hol emberi tulajdonságokat. A két természet így egy személyben áll fenn. Ebből következik a tulajdonságok kicserélhetősége, vagyis, hogy amit Jézus Krisztusról mint Istenről állítok, az ember Krisztusra is igaz, és fordítva, hiszen a két természet tulajdonságainak végső alanya azonos.

Ezzel kapcsolatban van négy szabály:

1. Az emberként megnevezett Jézusról isteni, az Istenként megnevezett Krisztusról emberi tulajdonságok állíthatók.

2. Tilos ezt kiemelő kettőzéssel (reduplicative formaliter) tenni (pl. az ember Krisztus mint ember van mindenütt jelen, vagy az Ige mint Ige szenvedett), vagy az elvontan megnevezett tulajdonságokat kicserélni (pl.: Jászolban fekszik a mindenhatóság.).

3. Az állításoknak nem lehetnek kizárólagosak vagy tagadóak (pl.: Az Isten Fia nem szenvedett, vagy Jézus csak halandó).

4. E szabályok alól kivételt képez az, ami a liturgikus gyakorlat során vagy a mindenki által értett hétköznapi vallásosság szintjén megszokottá vált (pl.: „Az igazságosság halálra ítéltetett.”), és ezáltal mindenki számára érthető. A tulajdonságok kicserélhetőségének tanításából tehát következik, hogy ugyanaz az imádás illeti meg a Fiúistent, mint Jézust az embert, illetve, hogy lényegileg szent Krisztus embersége is, és imádás illeti meg.

Ld. [link]