Hogyan lehet az, hogy például az elmúlt ezer esztendőben nincs Istentől ihletett írás, amely lehetne a Szentírás folytatása?
Szia!
Nos a kanonizáció nem teljesen így zajlott, mint ahogyan te leírtad. Ez egy hosszú folyamat volt, ami már elkezdődött az apostolok korában és egészen a IV. század közepéig tartott. A Biblia által közölt kinyilatkoztatások azért csak egy bizonyos időben adattak, mert az egyház csak egy bizonyos időben volt alkalmas arra, hogy a szent iratok ihletett jellegét felismerje, és a kanonikus iratokat egybegyűjtse. A kánon az első két évszázad még egységes keresztény egyházában szilárdult meg, a IV. században bekövetkezett súlyos torzulás, a pogány vallásokkal való keveredés, és a világi hatalommal való szövetkezés, és az ebből származó szakadás megindulása előtt.
A szent iratok kanonikus voltát a belőlük áradó igazságtartalom, és lelki hatalom annyira bizonyította, hogy még az oly gyarló egyház sem tévedhetett a jegyzékbe való felvételükről. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a Biblia szent voltáról minden embernek személyesen kell meggyőződnie, csak ez biztosíthatja számunkra az igazi hitelességet.
Üdv. Péter
Már,hogy ne lennének ilyen emberek? hogy ne lennének Istentől ihletett írások ma is?
Nem arról van szó,hogy nincsenek,hanem arról,hogy ki az aki figyel rájuk,ki az aki nyitott.akinek kizárólag csak a Biblia létezik,mint Isten szava,az nyilván nem fog másra figyelni,nem fog más írásokat elfogadni Isten szavaként.
Szentírás folytatása? nos,én inkább azt mondanám nem folytatni kellene,hanem átírni,átértelmezni,magasabb szintű tudáshoz juttatni az embereket.ilyen írások,könyvek,pedig vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!