Ha Jézus szerint a lelki szegényeké Isten országa, akkor miért hajszolja némely vallásos ember megszállottan a tudást?

Például a szüleim. Mindketten egyetemet végeztek, szerintük értelmiséginek kell lenni, leereszkedő jóindulattal viszonyulnak az egyszerű munkások felé (értsd:bármilyen olyan kétkezi munkát végző egyén, aki hasznos dolgot csinál, nem csak unalmában festeget mondjuk. Aki művész, az valamiért szerintük szintén szuper ember, feltéve, ha nyomorban él).

A tesómmal minket is őrülten hajszoltak a tudás felé, gyerekként végigtanultuk a nyári szüneteket. Sokszor sírtam, mert nem ment a matek, a fizika, a kémia, azt mondták, olyan nincs. Szerintük csak szegénynek szabad maradni, ugyanakkor irigykedve szidták az olyan ismerősöket, akik nem gazdagok voltak, de normális életet éltek, nélkülözés nélkül. Szerintük csak a tudást vihetjük magunkkal a mennyországba, ezért sanyargattak. Én kibuktam az egyetemről, ahová minden áron toltak, utána ápoló lettem, demens osztályon. Láttam, hogy a betegség napról-napra hogy pusztítja el az emberek nagy tudását és azt is, hogy a legbelső lényegük viszont megmarad: a kedves, életében szeretetteljes néni olyan marad, a mindig goromba, gonosz bácsi sem szelídül meg. Szóval, szerintem a szeretet a fontos, nem a tudományos ismeretek halmozása, de meggyőzhetetlenek.

Most már évek óta gyárban dolgozok, élelmiszert készítünk, hasznos a munkám, egyszerű, de szeretem. De ők nem tudnak megbékélni vele és szégyellnek mások előtt.

Aki a vallásban jártas, mit gondol erről? Nem az lenne a lényeg, hogy minden embernek meg van a helye ott és úgy, amire őt Isten szánja és az ő szemében a kőműves sem kevesebb az orvosnál? Elvégre, Jézus ács volt, nem tudós, csillagász, tehát szándékosan kétkezi munkát végző ember.

Kíváncsi vagyok a véleményekre, nem vitát szeretnék szítani csak megérteni jobban mindkét oldalt.