Benne van a Bibliában, hogy keresztet kell vetni? Ha igen , akkor az is le van írva, hogy hogyan kell végezni? Csak a katolikusok vetnek keresztet?
#10
A Bibliában benne van az őrtorony újságok terjesztése, vagy ez is egy vallásos emberi hagyomány?
"ítélkezel felettem"
És mégis milyen ítéletet mondott?
"Nem hitvallás a keresztvetés,csupán egy vallásos szokás."
Számodra igen, hiszen te azt írod, hogy
"Én is szokan gyakorolni-a jelenlévők tiszteletére"
Mások viszont nem a jelenlevők tiszteletére szoktak keresztet vetni. És azzal, hogy keresztet vetnek, igen, megvallják a hitüket - még akkor is, ha pl. te nem ezt veszed ki belőle, hanem azt hiszed, hogy biztos csak meg akarják tisztelni a jelen levőket.
"A keresztvetők 95%-a alig tud valamit a Megfeszítettről."
Attól, hogy valakinek hiányosak az ismeretei, még nagyon is erős lehet a hite.
# 11.
Abban Krisztus örömhírének terjesztése van parancsba adva s nem a riogatás!
11
Nem úgy van benne, hogy "őrtorony". Jézus elmondta, hogy a jelenléte idején kinevez némelyeket, hogy szellemileg jól táplálják a nyájat Isten szava alapján egységesen, minden nemzetből.
Az első keresztények semmilyen szinbólumokat nem vittek bele az imádatukba. Sem halat, sem keresztet, sem egyéb tárgyakat.
# 12.
"sok gonosz embert zavar, lásd előttem szólót."
A névtelen gonosznak ítélt ismeretlenül.
#13.
"nagyon is erős lehet a hite." a vallásában,de ismeretlenül nem abban,akit nem ismer.
#15
Tehát nincs benne, ahogy az se, hogy a brooklyni őrtorony szervezetet bármire is kinevezte volna.
"Az első keresztények semmilyen szinbólumokat nem vittek bele az imádatukba. Sem halat, sem keresztet, sem egyéb tárgyakat."
Ezt minden forrás cáfolja. Például a hal a legelső keresztény szimbólum volt, ami egy mozaikszóból adódott.
"gonosznak ítélt"
Vagy inkább csak olyannak tűntél neki, olyannak látott, képzelt, érzékelt, stb. Tévedhetett is.
A Bibliában olvasottak alapján, a gyülekezet nem használt semmilyen szimbólumot. Az azonosító jelük a szeretet, és nem a hal, vagy a kereszt.
(János 13:35) 35 Arról fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”
Jézus, és a későbbi hűségesek sem neveztek, vagy használtak tárgyakat azonosításként.
Az önfeláldozó szeretet volt az azonosító jelük.
Nem volt nacionalizmus, nemzeti hovatartozás, sem tárgyak. Az egymás iránt érzett testvéri szeretet volt a jel.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!