Aki vallasos, miben eli maskepp az eletet?
Attól függ, hogy gyakorolja is, vagy csak beleszületett, de a minden napjaiban nem mutatkozik meg. A legtöbb embert pl a szülei belekeresztelnek egy vallásba csecsemő korukban, hagyományból. De sem a szülei, és a gyermek sem él összhangban annak alapelveivel.
Keresztény életet élő naponta többször is imádkozik, vagy is beszélget a Teremtőjével, kérést intézhet, köszönetet mondhat, kiöntheti a szíve bánatát, vagy az örömét.
A munkáját igyekszik maradéktalanul, megfelelően elvégezni, gyermekek esetében ez a tanulást foglalja magában. A kikapcsolódást igényesen választja meg, távol tartva az erkölcstelenséget, a trágár, ocsmány beszédet, vicceket, és a spiritiszta szokásokat kerüli.
Tulajdonképen az egész életében látszik, hogy nem bigott, de tiszta életet él, nem a világban népszerű divathóbortokat utánozza. A baráti társaságát is ez alapján választja meg, hogy azok építőek, buzdítóak legyenek.
Igyekszik mindenkivel békében élni, és nem alkuszik meg csak azért, hogy emberek tetszését élvezze.
Rendszeresen mutat be Istennek imádatot, vagy is mindig jelen van a gyülekezetben, és a szolgálatban.
Tulajdonképen az élete attól más, hogy nem él, és nem gondolkodik olyan módon, ami inkább a világra jellemző. Kerüli a gátlástalan, féktelen viselkedést.
Elgondolkodtam rajta, hogy vallásos vagyok-e, ha van egy bizonyos hitem, ami túlmutat az evilági léten. A vallásnak van egy olyan megfogalmazása is, hogy: "Vallásnak azt a – megismerésben, gondolkodásban, érzésben, akaratban és cselekvésben kifejeződő – meggyőződést nevezzük, amely szerint személyes vagy személytelen transzcendens erők vannak működésben." (hu.wikipedia.org) Nos ezen megfogalmazás szerint vallásos vagyok.
Az életem abban más, hogy van egy nem evilági célom, amelyhez keresem az evilágban az odajutáshoz vezető utat.
A döntéseink mások.
A többi pedig csak képmutatás.
4
zz22
Persze, az vagy, aminek tartod magad, csak kis kiegesziteskeppen, hogy az a definicio szerintem inkabb az istenhitre vonatkozik, es vallasos az, aki egy adott vallast gyakorol.
Tehat esetleg lehetne ugy is mondani, hogy istenhivo vagy, ha amugy vallast nem gyakorolsz, vagy nem fogadod el mondjuk a keresztenyseg doktrinait stb.
Remelem, nem veszed ugy, hogy beleutom a orromat! Csak ha esetleg még forgatod a fejedben a dolgot.
7
Mivel többféle értelmezése is van az adott szónak, ezért mindkettőnk értelmezése belefér. Nem vagyok úgy Istenhívő, mint ahogy te leírtad, ugyanakkor minden nap gyakorlom azt a hitet, amiben hiszek. Nem csak egyszerűen hiszek benne, hanem szó szerint gyakorlom.
Egyébként már nem agyaltam rajta a leírást követően, de kedves tőled, az utolsó sorod :)
Vallásos famíliában nőttem fel. Engem felnőttként már nem izgat annyira a dolog. Ami minálunk legalább is más:
-Vasárnapi és ünnepnapi program nem a pihenés, hanem a délelőtti templom.
-Szexualitás. Házasságon kívüli szex elő-előfordul, még ha nem is lenne szabad. De egy éjszakás kalandok nem.
-Alapvetően visszafogottabb életvitel. Nem öltöznek divatosan, nincsen tetoválás vagy piercing, és még aki simán megengedhetné, az sem X6-os BMW-vel jár.
-Ez a fiatalabb generációkra kevésbé jellemző, de nincsenek tisztában a popkultúrájával. Például szerintem nincs olyan vallásos rokonom, aki fel tudna sorolni három Beatles dalt.
-Gáznak számít a dicsekvés. Ha valami sikerül, akkor "Isten kegyelméből" sikerült, és csak másodlagos, hogy okos és ügyes voltál.
-Ami nagyon jó, hogy a vallásos rokonaim rengeteg pénzt szoktak adományozni rászorulóknak.
-Ami nagyon rossz, az az intolerancia. Ha valaki nem vallásos, akkor küldetésüknek tekintik, hogy megváltoztassák. (Hozzáteszem, ateistákból is bőven van intoleráns, akit frusztrál, ha a másik ember vallásos!!!!)
-Politikai irányultság: Ezt szerintem ki tudjátok találni, hogy melyik oldalnak nagy támogatói.
Koszi a valaszokat! 🙂
Utolso, amugy szerintem a politika is vilagi dolog, amit meg kene hagyni a vilagi embereknek. Pl az amishok politikaval sem foglalkoznak, nem is szavaz a tobbseguk. Mint ahogy nem divatoznak, nem pozerkednek, nem kovetik a pop kulturat stb ahogy te is irtad a csaladodrol. De amugy szerintem az is fontos, hogy miert el igy valaki. Hogy azert, mert a Biblia vagy barmilyen szentiras azt mondja vagy azert, mert az illetonek tenyleg belul ez a meggyozodese.
A vallasossagot es az egyhazat is en kulon valasztanam, mert ugye az egyhazakat nem kell bemutatni senkinek… szoval a templomba jaras szerintem nem jelent semmit, nem mond semmit arrol, hogy belul mi van az emberben.
A dicsekves, rongyrazas szerintem sem fer bele a vallasossagba.
Koszi a reszletes valaszt!
8. A definicioval kapcsolatban egyetertek, hogy tobb ertelmezes is belefer abszolut. Szerintem pl mindegy, hogy valaki Istennek nevezi azt, amit a masik ember mondjuk felsobb eronek, mert a lenyeg a lenyeg. 🙂 Es igen, szerintem is a gyakorlas szamit, tehat hogy a gyakorlatban is tartja magat az ember ahhoz, amiben hisz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!