Jehova Tanúi! Ti, akik annyira otthon vagytok a Szentírás olvasásában és értelmezésében, ezzel a tudással - milyen világi ISKOLAI végzettséggel, - milyen SZAKMÁVAL, - milyen MUNKAKÖRBEN tudtok elhelyezkedni?
20
(Jelenések 14:3, 4) 3 És az ének, amelyet a trón előtt és a négy élő teremtmény meg a vének előtt énekelnek, mintha új ének lenne, és senki sem volt képes megtanulni azt, csak a 144 000, akiket a földről vettek meg. 4 Ők azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, igen, ők szüzek. Követik a bárányt, bárhová megy is. . . .
Krisztus felkent tesvérei a "mennyasszony", akikkel szövetséget kötött mint egy "házassági fogadalommal"
Erről szól a Biblia vers, több helyen.
A többiek nem tartoznak a "mennyasszonyhoz", ők vendégei ennek az eseménynek.
A Bibliában olvasható "asszony", nem szószerinti nő, vagy feleség, hanem Isten égben lévő szervezete, de lehet a Földön is egy ilyen nép, akiket "megszervez", vezet, tisztán tart.
Ugyanakkor az "asszony" lehetnek emberi szervezetek, hatalmak.
Az első prófécia is erről szól:
(1Mózes 3:15) 15 És ellenségeskedést idézek elő közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között. . . .
Sátán és a lázadó angyalai, szemben állnak Istennel, és a hűséges angyalaival,
(Jelenések 17:18) 18 Az asszony pedig, akit láttál, azt a nagy várost jelenti, mely a föld királyai felett uralkodik.”
Itt is egy földi "szervezetről" beszél, melynek hatalma van az emberi uralkodók felett. Prostitultnak nevezi ezt az "asszonyt", mert kapcsolatban van az emberi uralmakkal, ami tilos lenne, keresztényként.
Istennek is van egy "szervezete", mindig is volt, és lesz is, de nem csak az égben, hanem a földön is.
Isten mindenhol jól megszervezi a vezetést, akár angyalokról van szó, akár emberekről.
Lényeg a lényeg, aki nem imádja a vőlegényt, az nincs bent a Mennyasszonyban.
A többi csak díszlet...
Isten a szíveket figyeli, kinek van a szívében tűz, imádat a Fiáért.
22
Isten nem az imádatot adta át a fiának, hanem egy időre a hatalmat.
Nem ugyan az.
24
"kinek van a szívében tűz, imádat a Fiáért."
Nem értem?
Ha nem érteném, akkor bizony otthon ülnék, és messziről sem érdekelne mások élete. De a Jézus általérzett hálám és szeretetem arra ösztönöz, hogy hozzak Én is áldozatot, és végezzem azt a feladatot, amit Jézus kiadott a tanítványainak, követőinek.
Az első században minden egyes keresztény végezte ezt a feladatot, nem csak az apostolok.
26
(Máté 4:10)Jézus így szólt hozzá: . . .meg van írva: »Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot.«”
(Jelenések 22:9) . . .Istent imádd!”
(5Mózes 6:12, 13) . . .. 13 Jehovát, a te Istenedet imádd, őt szolgáld, . . .(5Mózes 6:15) . . .olyan Isten, aki kizárólagos odaadást vár el.. . .
(5Mózes 10:20) 20 Jehovát, a ti Isteneteket imádjátok. Őt szolgáljátok, hozzá ragaszkodjatok,. . .
Jézus a törvényt betöltötte.
Ezt a félre magyarázást...de ezt csak a JW Biblia írja így.
Jézus szereti az Atyát én is úgy tudom szeretni az Atyát, mint Jézus, mert egy vagyok Velük... Az Atya is azért szeret engem, mert szeretem Jézust.
5Móz 6,12
Izráel, szeresd az Örökkévalót, Istenünket, teljes szívvel-lélekkel és minden erőddel!
Máté 22,37
Ő így válaszolt: „»Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel!«
"„»Szeresd az Örökkévalót, Istenedet teljes szíveddel, egész lelkeddel és teljes értelmeddel!«
Igen, Jézus is ezt mondta. Az eredeti Héber iratokban pedig Isten neve van itt.
A Te általad olvasott fordításokból, sok helyről kihagyták, és az Úr, vagy a Mindenható Isten kifejezéssel helyettesítették.
Ezért továbbra is kitartok Isten személyének és nevének megszentelése mellett.
TE is tedd amit jónak látsz.
Csak Jézus nem ezért ontotta a vérét, hogy egy nevet szentelj meg... Szíveddel, teljes erőddel szeresd ! Ez az imádat !
Jézus a Menyasszonyáért jön vissza, aki a vőlegényt imádja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!