Istennek mi a célja a zsidókkal?

A zsidó nép kiválasztásának a célja: hogy őrizzék meg tisztán és jegyezzék le az Ő beszédeit. Ezért voltak olyan szigorú morális törvények is, nem nagyon keveredtek más népekkel, mert Istennek elkülönített, azaz "szent" nép voltak. De sokszor voltak engedetlenek Istennek, ráadásul nem ismerték fel a Messiást.

De sok keresztény téved amikor azt hiszi, ezzel Isten kigolyózta őket. Aki a Biblia alapján nézi a dolgot, Pl Pál apostol levele a rómaiaknak stb. azt látja, hogy igen, köttetett egy új szövetség, de Isten nem vetette el az Ő népét. Elfordult tőlük, de megint egymásra találnak majd.

„Istennek mi a célja a zsidókkal?”

Ugyanaz mint minden más néppel, Istennek nincs kiválasztott népe. A kiválasztott nép és az Istennel való szövetség fogalma csak egy nagyszerű eszköz volt a Zsidó nép előjáróinak kezében, hogy a nép csekély létszáma ellenére a mai napig fennmaradjon mint egy önálló nemzet. A Zsidó nép e fogalmaknak köszönheti szívósságát, és azt is, hogy sokan közülük fontos szerepet játszhattak az emberiség történetében, de ugyanakkor azt is hogy csak kevés rokonszenvre számíthat.

isten nincs. Majomper

(Inherit the Wind)

Kattintson a képre!

színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, 127 perc, 1999

rendező: Daniel Petrie

író: Jerome Lawrence, Robert E. Lee

forgatókönyvíró: Nedrick Young, Harold Jacob Smith

operatőr: James Bartle

jelmeztervező: Shelley Komarov

zene: Laurence Rosenthal

producer: Dennis Bishop

executive producer: Keith Addis, David Seltzer

látványtervező: John DeCuir Jr.

vágó: Paul LaMastra

szereplő(k):

Jack Lemmon (Henry Drummond)

George C. Scott (Matthew Harrison Brady)

Piper Laurie (Sarah Brady)

Beau Bridges (E.K. Hornbeck)

Tom Everett Scott (Bertram Cates)

John Cullum (Merle Coffey)

Kathryn Morris (Rachel Brown)

A film értékelése: 9,2/10 (13 szavazat)

Értékelje a filmet!

Értesítő

Hozzáadás:

A déli kisvárosban az egyik tanító, az állam törvényeivel szembeszegülve, az ember eredetének darwini tanát tanítja a gyerekeknek 1925-ben. A bigottan vallásos településen mindez nem maradhat megtorlatlanul, a férfit bíróság elé állítják. A nagy nyilvánosság előtt zajló tárgyaláson, amely a daytoni "majomper" nevet kapta, életre-halálra szóló drámai küzdelem bontakozik ki a Biblia-tudósként is ismert híres közvádló, Matthew Harrison Brady és az ugyancsak neves védőügyvéd, Henry Drummond között.

Arra választotta ki őket Isten, hogy ők adják a Megváltót. Ezért is kezelte a zsidóságot kiemelt szigorral.

Talán ők a legnehezebb sorsú nép a történelemben.

Dehogynem, keveredtek ők több néppel is, hiszen az ókorban és a kora középkorban a kazárokkal bezárólag több nép is felvette a zsidó vallást. A keresztény országok ellenségessége miatt zárkóztak be, és mondtak le a térítésről.

A keresztény tanítás szerint a zsidóság megszűnt választott nép lenni, sőt azóta a Sötétség erőit segíti a farizeuspárt utódainak vallása, vakok, és imádkozni kell értük, hogy megtérjenek:

"A mi Urunk és Üdvözítőnk szavára alapított szentséges Római Egyház erősen hiszi, vallja, és hirdeti, hogy:

(...)

Az Ószövetség, vagyis a mózesi Törvény rendszabályai, amelyek feloszthatóak szertartásokra, szent áldozatokra és szent jelekre, mivel azért lettek bevezetve, hogy valaminek az eljövetelét jelezzék, ámbár megfeleltek abban a korban Isten tiszteletének, de miután az általuk jelzett Urunk, Jézus Krisztus, eljött, megszűntek, és kezdetüket vették az Újszövetség szentségei. Halálosan vétkezik, aki még a kínszenvedés után is reményt helyez ezekbe a rendszabályokba, és alájuk veti magát, mint olyan dolgoknak, amelyek az üdvösségre szükségesek. Ám nem tagadja eme Szentséges Zsinat, hogy ezek megtarthatóak voltak Krisztus szenvedésétől az Evangélium egyetemes kihírdetéséig, csupán ne higgyük róluk, hogy eme időszakban is akár a legcsekélyebben is szükségesek voltak az üdvösségre.

Azonban állítja [ugyanezen Szentséges Zsinat], hogy az Evangélium egyetemes kihírdetése után az üdvösség elveszítése nélkül lehetetlen a megtartásuk. Krisztus hitétől idegennek nyilvánítja tehát mindazokat, akik amaz idő után a körülmetélést, a szombatot és a többi vallásos rendszabályt megtartják; és kijelenti, hogy semmi esetre sem részesülhetnek az örök üdvösségből, hacsak valamikor észre nem térnek tévelygéseikből. Mindenképpen előírja tehát mindazoknak, akik a krisztusi névvel dicsekszenek, hogy tartózkodjanak a körülmetéléstől bármely időben, akár a keresztség előtt, akár utána. Mert akár reményét helyezi bele valaki, akár nem, ezt az örök üdvösség elvesztése nélkül egyáltalán nem lehet megtartani."

(Firenzei Egyetemes Szent Zsinat: A koptokkal és az etiópokkal való egyesülés "Cantate Domino" kezdetű bullája, 1442. február 04.)

A kinyilatkoztatásnak az emberi szerző csupán eszköz oka (causa instrumentalis), míg az Isten az alapvető oka (causa principalis): a Favágó és a balta viszonya áll fenn. Emberi szóba öltözött isteni Szó a Szentírás. Ezért valódi értelmét is az adja, mit akart az isteni szerző közölni az emberen keresztül. Így az, hogy Isten szabadon a zsidó népen keresztül nyilatkoztatta ki az akaratát, és a zsidóság ezt Jézus Krisztusban elvette, aminek következtében a zsidóság a harmadik és leghosszabb száműzetését éli át a népek között mint az evangélium kerékkötője, nem a kereszténység ellen, hanem épp mellette bizonyít.

Fontos probléma, hogy nem teszi meg a mai teológia, a mai keresztény papok és lelkészek többsége a hármas distinkciót. Ezek az alábbiak:

a) Az ókori zsidó nép és a mai zsidó nép (s így vallás) teológiailag nem azonos - a mai zsidó nép nem Isten választott népe, a választottság átszállt a minden népből és nemzetből meghívott keresztényekre. Ráadásul a választás nem az ábrahámi utódokra, hanem az ábrahámi utódra (aki „előbb volt mint Ábrahám") vonatkozott elsődlegesen - a zsidóság hivatása volt előkészíteni az egész emberiségért küldött Szabadító útját. Ennyiben állt a választottsága, ami nem a saját természetéből eredt.

b) Az ószövetségi Szentírás és a farizeuspárti-rabbinikus Talmud közötti distinkció szükségessége.

c) Az ószövetségi anyagokban az időleges (ceremoniális és fegyelmi) előírások és az örök hit- és erkölcsbeli igazságok közötti megkülönböztetés szükségessége.

A kereszténység ezért isteni és nem zsidó eredetű vallás.

„Imádkozzunk a hűtelen zsidókért is, hogy Urunk, Istenünk távolítsa el a lepelt szívükről, hogy ők is megismerjék Urunkat, Jézus Krisztust. — Mindenható örök Isten, ki még a hűtelen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, amelyeket e nép vakoskodásának elhárításáért neked felajánlunk, hogy megismervén igazságodnak világát, amely a Krisztus, a rajtuk uralkodó sötétségből kiszabaduljanak.” „Tekints végül irgalmas szemeiddel ama nép gyermekeire, amely oly soká volt a Te választott néped; hajdan átokként fejökre hívott szent véred harmatozzon le rájuk is, mint a megváltás és az élet forrása.” „Jóságos Isten, irgalmasság Atyja, Mária Szeplőtelen Szűz, a pátriárkák s a szent apostolok közbenjárása által esedezünk Hozzád, vess irgalmas tekintetet Izrael maradékaira, hogy egyetlen Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megismerésére eljussanak és a megváltás drága kegyelmének részeseivé legyenek.” „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek!”

Mi lehet az oka annak, hogy Isten az Ószövetségben csak a zsidó néppel kötött szövetséget? Miért nem nyilatkoztatta ki magát minden népnek?

1. Isten kezdetben kinyilatkoztatta magát minden népnek. Ez az őskinyilatkoztatás (revelatio archaica). Ez aztán a bűn következtében elhomályosult az emberekben, és százfelé deformálódott, és deformálódik. Ennek az őskinyilatkoztatásnak a nyomai, hogy majd minden vallásban feltűnik a háromságos mozzanat, a megtestesülés, és az, hogy egy Szűz I(i)stent szül. Az etikai-morális kérdésekben is sok az átfedés. Épp ezt értik félre a szektások is. Nem a katolicizmus vesz át elemeket más vallásokból, hanem a katolikus hit éppen az, amire más vallások még emlékeznek a számtalan babonás és démonikus réteg alatt.

2. A bűn által megromlott emberiség már nem képes Istent közvetlenül "látni". "Nem láthat ember engem úgy, hogy életben maradjon." Ezért mindig bizonyos közvetítésre, előkészítésre van szükség. Erről Isten gondoskodik. Izrael népét Mózesben szólította meg, a föld népeinek választottait Izraelben. Minket "az új Izraelt" sem szólít meg közvetlenül az Isten, hanem a klérus által vezet, A világot sem szólítja meg közvetlenül, hanem a "választottakon" az Egyházon keresztül tanítja. Az más kérdés, hogy a világ nem akar tanulni.

3. Az Úr azt mondta Ábrahámnak: „a te ivadékodban - vagyis a te utódodban (egyben: Krisztusban!) - nyer áldást a föld minden népe”. Tehát a zsidókat nem önmagukért választotta ki az Isten(ez súlyos személyválogatás, sőt rasszizmus lenne), hanem azért, hogy a föld minden népe számára eljövendő Üdvözítőt befogadni kész vallási és társadalmi közeget alakítsanak ki. A zsidó nép kiválasztása nem öncélú, hanem szolgálat: a föld összes nemzetének szolgálata. Ebben áll a méltóságuk és nem a Talmud nemzeti és faji gőgjében. Ehhez még számos igehely tartozik (a teljesség igénye nélkül):

„Ivadékodban nyer áldást a föld minden népe” (Ter 26,4).

„Még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez” (Iz 60,1).

„El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, és a vezér az ő ágyékából, mígnem eljő az Eljövendő. Őrá várakoznak a nemzetek” (Ter 49,10).

„Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek” (Iz 11,10).

„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak” (Iz 54,3)."

Az ószövetségi utalások Istenre úgy, mint „szövetség Istene”, a „theokrácia Istene”, „nemzeti Isten” elnevezések sem úgy értendők (miként azt, úgy látszik, a pogányok értelmezték, Izaj. 36, 18-20; 2Kir. 18, 30 s k.) mintha t.i. Jahvé a zsidóknak olyan értelemben lett volna nemzeti istene, miként a pogány nemzetek mindegyikének megvolt a maga nemzeti Istene, hanem úgy, hogy az egész emberi nemet megváltani akaró Isten kiválasztotta ezt a népet és különös szövetséggel magáévá tette, még pedig azért, hogy általa részesítsen mindeneket az üdvben ("Salus ex Judaeis est", Jn, 4: 22), s így mintegy magva legyen a belőle majdan keletkező s az egész emberi nemet magába foglaló theokráciának: a messiási országnak.