Mi a véleményetek a szcientológiáról?
Miért vannak róla negatív vélemények?
Amit eddig olvastam elég szélsőséges, a honlapjuk szerint elég szimpatikus a nézetük, mégis sokan fújnak rájuk. Érdekelne miért?
Nem sokat tudok erről a vallásról, csak amit olvastam róla. Nem mások véleménye alapján beszélek.
Isten egy kinyilatkoztatásról gondoskodott az emberiség számára. Ezért minden olyat ami nincs összhangban ezzel, az nem Istentől származik.
Mint más vallásokban is, olyan Bibliával ellentétes emberi filozófiákat tartalmaz, amiből felismerhető, Istentől van- vagy sem.
Amit én olvastam nem ítélik el Istent és épp ezért kérdeztem.
Személy szerint nekem ez a katolikus, református irány nagyon nem élhető és sok ponton már nem tudok vele azonosulni. Ettől még én is hiszek egy felsőbbrendű dologban, csak nem ebben a formában.
Viszont nehezen hiszem el, hogy valóban kínzások és zaklatások lennének a fent említett egyházban. Valamiért az az érzésem, hogy a többi nagyobb vallás akarja lejáratni.
1-es vagyok.
Nem vagyok "nagyobb egyház" tag, sőt, Jehova Tanújaként engem is elítélnek más vallásokhoz tartozók. Ezért írtam, hogy kizárólag, Isten szava az aminek az alapját veszem.
Isten pedig nem mond és tanít olyasmit, mint a Szkientológus egyház.
Az egyik leggátlástalanabb vallási köntösbe öltöztetett üzleti vállalkozás ami jelenleg létezik. Fizikailag, lelkileg és nem utolsó sorban anyagilag is tönkreteszi azokat akiket behálóz.
"A honlapjuk szerint elég szimpatikus a nézetük". Olyan szervezet még nem létezett, amelyik unszimpatikusnak akarja láttatni magát. Egyébként minden tudományosságot nélkülöző sületlenségek gyűjteménye a hitrendszerük. Hogy mást ne mondjak, a végső tanításuk dióhéjban az, hogy egy Xenu nevű földönkívüli ármánykodásának a következménye az ember minden lelki problémája. De mire méltó leszel ezt megtudni, az "egyház" már kihúzott a zsebedből úgy 30 millió forintot.
Volt magyar szcientológus videói:
Egyik legkárosabb szekta a világon, az is nagy idióta, aki tagja lesz.
De ha te Xenuban hiszel, akkor pont neked találták ki :D
#7
Akkor lehet többet kellene olvasni.
Nos példának okáért, mert mindent el kell mondj nekik időről időre, és ha megteszed, azt felhasználják ellened, mint zsarolás.
Vaaagy, mert olyan dolgokat csinálnak, ami pénzbe kerül, ami természetesen nem egyeztethető össze semmilyen morállal.
Ilyenek. Csupa abszolút sátánimádás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!