A tanítványok hol voltak a keresztrefeszítéskor?
Kérdezőnek:
Mert akkor a tömegek körbe vették Jézust, és a Farizeusok féltek az emberektől, ugyanakkor azt is figyelembe vették, hogy ha lehet, ne az egyik ünnepen okozzanak káoszt.
(Márk 11:32) . . .Ugyanis féltek a sokaságtól, mert azok mind úgy gondolták, hogy János valóban próféta volt.
(Máté 14:5) 5 Heródes meg akarta őt ölni, de félt a sokaságtól, mert prófétának tartották Jánost.
(Máté 26:5) . . .„Ne az ünnepen. Még felfordulás lesz a nép körében.”
Az uralkodók is tartottak a néptől olykor.
Jézus letartóztatásakor pedig nem engedte, hogy a tanítványait bántsák, megvédte őket.
(János 18:8, 9) . . .Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket az embereket elmenni.” 9 Azért történt ez, hogy beteljesedjen, amit korábban mondott: „Azok közül, akiket nekem adtál, egyet sem veszítettem el.”
Tehát azzal, hogy a tanítványok elmenekültek, nem vesztek el.
Végig vigyázott a hűséges apostolaira, és egyiküket sem veszítette el, „kivéve a pusztulás fiát”, Júdást.
De elvitték volna, csak Jézus nem engedte.
Azt nem annyira fontos tudnunk, hogy pontosan hol bújdosott a többi tanítvány a keresztrefeszítéskor. Elég annyit tudnunk, hogy szétszóródtak.
Az sincs benne a Bibliában, hogy a tanítványoknak hány hajszáluk volt, de az benne van, hogy a hajszálaik is mind számon vannak.
Máté10,30
Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!