Van valami köze a zsidók által a homlokon viselt fekete kockának a fekete kocka-alakú Kába szentélyhez?
Semmi koze hozza. A tefillin-ben (ami amugy egy kis bordobozka) pergamenre irt Tora-reszletek vannak, es imadsaghoz veszik fel oket.
A mekkai fekete 'kocka' pusztan egy epulet amit a meteorit kore epitettek es a muzulmanok leheto legszentebbnek tartott epitmenye, annyira hogy nem-muzulman meg csak be sem lephet Mekkaba, ahol az talalhato.
Igen..ugyan az kicsiben.
Egy kis űrhajó makettje amivel angyalok szalltak a földre.
Merkabahh.
Ők szó szerint értelemezik azt az Istentől jövő utasítást,mely így szól:
(5Mózes 6:8) 8 Kösd őket emlékeztetőként a kezedre, és legyenek pántként a homlokodon.
A zsidók valamivel a Babilonból való visszatérésük után egy emberi hagyományokon alapuló, formális vallást alakítottak ki, amelynek keretében ezt a törvényt szó szerint alkalmazták. Erre pergamencsíkokat használtak, melyre a Szentírásból négy részlet volt felírva, ezt a pergament feltekerték, és kis borjúbőr tokokba tették, ezt pedig a homlokra és a bal karra erősítették. Zsidó fiúk és férfiak a reggeli imádság alatt viselték, kivéve az ünnepnapokat és a sabbatot.
Jézus Krisztus elítélte az írástudók és farizeusok képmutatását, akik csak azért, hogy elkápráztassanak másokat az igazságosságukkal, megszélesítették az írásszövegeket tartalmazó tokokat, melyeket oltalmazó eszközként viseltek.
Ahhoz képest hogy nincs elvileg egyértelmű jelentése, sok helyen fordul elő ez a szimbólum.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!