Mièrt leszek tiszta ideges ès feszült ha a bibliát olvasom ?
A tudatalattid észleli az ellentmondásokat és ez generálja a negatív érzelmeket.
Reálisan kell szemlélni ezeket a dolgokat...
Tehát a Jóságos Isten elpusztított két várost, vízbe fojtotta az emberiség 99%-át, mert nem neki tetsző életet éltek, megkért egy apát, hogy áldozza fel a fiát érte, majd megkeményítette egy fáraó szívét, hogy ne engedje el a választott népét, szóval előbb megölte az elsőszülötteket, majd vízbe fojtotta a fáraót és seregét is, Lucifert száműzte, elpusztította Pompeiit, stb. Úgy szerette egyetlen fiát, hogy inkább hagyta meghalni, mint egy jó apa, mert ezt bárki tenné a fiáért, igaz e?
Én is ideges lettem, mikor az orrom alá tolták, inkább kiharaptam egy darabot belőle. Ki kellett fizetni.. De soha többé nem kellett olvasnom hittanon.
Talán nem találsz olyan személyt, aki hétköznapi nyelvezetre segítene lefordítani egyes részeket?
Én tegnap olyan bibliaórán jártam, ahol MINDIG(!) hatalmas lelkesedéssel hallgatom azokat a történeteket, amelyeket a lelkész munkatársak szemléltetnek.
Éppen arra gondoltam: már megint nem jegyzetelek! Pedig az a felekezet, ahova járok kifejezetten megérdemli a szorgalmas tanulást, ismeretek elmélyítését/befogadását.
A "száraz" magyarázatot egyáltalán nem is lehet egyedül értelmezni!
Érdekes, engem ez nyugtat le igazán.
Máshogy állunk a Bibliához.
Én akkor kerülök idegállapotba amikor főzni kell, és sosem úgy jön össze ahogy kéne. Valaki kikapcsolódásként meg hobbiként szokott főzni, nem pedig mert éhes.
Miért van ez? Mert nem tudok semmit a gasztronómiáról, nem ismerem az arányokat, keveset vagyok a konyhában, akkor sem magamtól megyek oda.
Kereszténységnél is így van, csak ott nem szakácskönyv van, hanem Biblia, nem konyha, hanem templom és így tovább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!