Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az iszlámban Jézus (és Mózes)...

Az iszlámban Jézus (és Mózes) kap akkora tiszteletet, mint Mohamed?

Figyelt kérdés

2023. jan. 22. 09:53
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:

"Szerintem ez részben attól lehet, hogy egyrészt nem vagy keresztény, nem keresztények között élsz. Másrészt meg azért is lehet, mert a nyugati világ keresztényei között kevésbé divat hangosan ajvékolni, ha valamilyen vallási sérelem éri őket."


Nem vagyok keresztény de keresztények között élek. Semmiféle jelentősebb reakcióra nem emelékszem keresztények részéről. A nyugati világ keresztényei pedig adott esetben csatatérré változtatják a városokat egy egy tiltakozó akció alkalmával csak éppen nem ilyen apropóból. Valahogy ha Jézust gyalázzák, az em veri ki a biztosítékot a keresztényeknél.



"És, nem így van? Nem muszlimok gyilkoltak más országban embereket Mohamedről készített karikatúra miatt?"


Hát nem. Ez egy terrorszervezet akinek a tettei ellentétesek az iszlám tanításával. Az európai elkövetők kilétét pedig megvizsgálták akik ugyan arabok voltak de nem vallásoak.Leginkább többszörösen elítélt bűnüzök, alkohol és kábítószerfüggők. Az ISIS-t pedig az USA hozta létre, vagyis a keresztények.

2023. jan. 22. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:

"Nem vagyok keresztény de keresztények között élek. Semmiféle jelentősebb reakcióra nem emelékszem keresztények részéről."

Ez azt is mutathatja, hogy a keresztények toleránsabbak vallási kérdésekben, mint a muszlimok. Ami nem meglepő egy szekularizált társadalomban.

Amúgy te EU-n belüli országban élsz?


"A nyugati világ keresztényei pedig adott esetben csatatérré változtatják a városokat egy egy tiltakozó akció alkalmával csak éppen nem ilyen apropóból. "

Akkor milyen apropóból változtatják csatatérré a városokat ma a keresztények?


"Hát nem. Ez egy terrorszervezet akinek a tettei ellentétesek az iszlám tanításával. Az európai elkövetők kilétét pedig megvizsgálták akik ugyan arabok voltak de nem vallásoak.Leginkább többszörösen elítélt bűnüzök, alkohol és kábítószerfüggők. Az ISIS-t pedig az USA hozta létre, vagyis a keresztények."

Ha az usákok keresztények, akkor az arabok muszlimok.

2023. jan. 22. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:

"Ez azt is mutathatja, hogy a keresztények toleránsabbak vallási kérdésekben, mint a muszlimok. Ami nem meglepő egy szekularizált társadalomban."


Szerinted az tolerancia hogy ha a vallásodat gyalázzák, nem szólsz egy szót sem? Ez esetben például ha Jézust gyalázzák? Ez inkább a keresztények tiszteletlenségét mutatja Jézussal szemben.



"Amúgy te EU-n belüli országban élsz?"


Te miről beszélsz? :) Itt élek Magyarországon. Egész életemben itt éltem.



"Akkor milyen apropóból változtatják csatatérré a városokat ma a keresztények?"


Bármilyen más apropóból, de olyankor egy szót nem szólnak mikor Jézust gyalázzák.



"Ha az usákok keresztények, akkor az arabok muszlimok."


A nagy többség igen, az.

2023. jan. 22. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

"Szerinted az tolerancia hogy ha a vallásodat gyalázzák, nem szólsz egy szót sem? Ez esetben például ha Jézust gyalázzák? Ez inkább a keresztények tiszteletlenségét mutatja Jézussal szemben."

Európa már félig-meddig kinőtte a vallásos múltját, a muszlimok még kevésbé, ezért érinti őket érzékenyebben az ilyen dolog.


"Bármilyen más apropóból, de olyankor egy szót nem szólnak mikor Jézust gyalázzák."

Például milyen apropóból? Mi volt a legutóbbi apropó, ami miatt csatatérré változtatták a keresztények, és melyik várost?


>> "Ha az usákok keresztények, akkor az arabok muszlimok."

>> A nagy többség igen, az.

Tehát annak alapján mondod azt, hogy a keresztények hozták létre az ISIS-t, hogy az USA nagy többsége keresztény. Eszerint teljesen jogos azt is mondani, hogy a muszlimok gyilkolták meg a Hebdosokat, hiszen az arabok nagy többsége meg muszlim.

USA -> keresztény többség -->> Keresztények hozták létre az ISIS-t

Arabok -> muszlim többség -->> Muszlimok öldösték a Hebdosokat

Teljesen logikus és egyértelmű a párhuzam.

2023. jan. 22. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
Amúgy mi alapján állítod, hogy az USA hozta létre az ISIS-t?
2023. jan. 22. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

"Európa már félig-meddig kinőtte a vallásos múltját, a muszlimok még kevésbé, ezért érinti őket érzékenyebben az ilyen dolog."


A kereszténység a legnagyobb vallás Európában és sok országban a többség keresztény. Ennek ellenére egy szót nem szólnak ha Jézust gyalázzák. Nem azt mondom hogy szét kell verni egy várost de simán mehetnének tüntetni.



"Például milyen apropóból? Mi volt a legutóbbi apropó, ami miatt csatatérré változtatták a keresztények, és melyik várost?"


Például itthon az utóbbi időben sok pedagógus tüntetés volt. Peresze ezek békések. Bizonyára sok tüntető tanár keresztény de eszükbe nem jutna ugyanígy tüntetni ha Jézust gyaláznák. De például ami erőszakos az a sárgamellényes tüntetéshullám Franciaországban.



"Tehát annak alapján mondod azt, hogy a keresztények hozták létre az ISIS-t, hogy az USA nagy többsége keresztény. Eszerint teljesen jogos azt is mondani, hogy a muszlimok gyilkolták meg a Hebdosokat, hiszen az arabok nagy többsége meg muszlim."


Nem egészen. Tudjuk hogy az USA elnöke a Bibliára tesz esküt, és gyakran nyilatkoznak úgy hogy vallásosak. Például Joe Biden saját bevallása szerint katolikus, az elődje viszont protestáns. Ellenben a merénylőkről kiderült hogy nem vallásos emberek.



"Amúgy mi alapján állítod, hogy az USA hozta létre az ISIS-t?"


Nem csak az ISIS-t hanem az összes ehhez hasonló iszlamista terrorszervezetet az USA hozta létre. Az 1990-es évekig nem is létezett olyan hogy iszlamista terror. Ezt az USA hozta létre. Persze még tengernyi bizonyíték van.

2023. jan. 22. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:

"Például itthon az utóbbi időben sok pedagógus tüntetés volt. Peresze ezek békések. Bizonyára sok tüntető tanár keresztény de eszükbe nem jutna ugyanígy tüntetni ha Jézust gyaláznák. De például ami erőszakos az a sárgamellényes tüntetéshullám Franciaországban."

Az tök független ettől, azokért a dolgokért akkor is tüntetnének, amikért jelenleg tüntetnek, ha senki sem lenne keresztény. De amúgy igen, ezt jelenti a vallási tolerancia. Meg a keresztény vallásban eleve nem is volt tiltva a vallási alakok ábrázolása.


"Nem egészen. Tudjuk hogy az USA elnöke a Bibliára tesz esküt, és gyakran nyilatkoznak úgy hogy vallásosak. Például Joe Biden saját bevallása szerint katolikus, az elődje viszont protestáns. Ellenben a merénylőkről kiderült hogy nem vallásos emberek."

De arabok, és ha az arabok többsége muszlim, akkor muszlimok is. Logikus.


"Nem csak az ISIS-t hanem az összes ehhez hasonló iszlamista terrorszervezetet az USA hozta létre. Az 1990-es évekig nem is létezett olyan hogy iszlamista terror. Ezt az USA hozta létre. Persze még tengernyi bizonyíték van."

Akkor mutass már egyet pls. Az ISIS-re.

2023. jan. 23. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

"Az tök független ettől, azokért a dolgokért akkor is tüntetnének, amikért jelenleg tüntetnek, ha senki sem lenne keresztény. De amúgy igen, ezt jelenti a vallási tolerancia. Meg a keresztény vallásban eleve nem is volt tiltva a vallási alakok ábrázolása."


Látom nálad az alap fogalmakkal is gond van. Nem tudod mit jelent a vallási tolerancia. Azt képzeled ez annyit jelent hogy aki vallásos az meghúzza magát és semmiért nem szól semmit :))))

Valójában azt jelenti hogy engedik a vallásos emberek szabad vallásgyakorlását.



"Akkor mutass már egyet pls. Az ISIS-re."


Például felvételek vannak arról hogy John McCain amerikai szenátor az ISIS terrorszervezet vezérével beszélget és nevetgél.



"De arabok, és ha az arabok többsége muszlim, akkor muszlimok is. Logikus."


Nem érted? Azok akik az USA-ban a döntéseket hozzák, saját bevallásuk szerint vallásos keresztények, míg a merénylőkről kiderült hogy nem is vallásosak.

2023. jan. 23. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Friss hír hogy Svédország a hatóság engedte hogy egy svéd képviselő nyilvánosan Koránt égessen. Ez is mutatja hogy keresztény országokban még ez a primitív tett is normális.
2023. jan. 25. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!