A szent Korán szerint lehet házásodni a mennyországban?
"Például onnan hogy egy kersztény uralkodó nevét vetted is fel aki tömegesen gyilkolta a muszlim civileke"
Nem tudom hogy ebből hogyan jött le hogy a gazdáim keresztények, de megjegyezném hogy a nevem eredete a vámpírok iránti kamasz rajongásom. Dehát ez alapján max sátánista vagyok én (vagy keresztény gazdáim) mert a vámpírok démonok. De amugy meg a név választásakor nem tudtam, hogy volt egy ilyen viselője is, hisz bármilyen meglepő vannak akik nem azon agyalnak név választáskor hogy "hmmm, vajon hordta elödtem egy tömeg gyilkos kb 500 éve?"
"Továbbá tagadod hogy olyan keresztény országok mint az USA, hozták létre az ISIS féle islamista terrorszervezeteket."
Hogy a "félékkel" mit csinált arról nincsen véleményem. Az meg hogy tagadom az ISIS=USA Konteodat nem feltétlen jelenti hogy a gazdáim keresztények lennének. Zsidok és ateisták, és még sok más nem muszlim is azt mondja ha meg kérdezed, hogy azok muszlim szélsőségesek. Általában hozzá téve "de azok nem reprezentálják az összes muszlimot és az iszlámot".
"Továbbá tagadod hogy a keresztények hozták létre vagy támogatták a hamis iszlám irányzatokat mint vahabizmus, ahmedija vallás "
Azért mert nem ők hozták létre, hanem támogatták (amit nem is tagadtam te hazug mocsadék!)
"vagy Törökországban a Gülen féle vallási mozgalmat. "
Nem rémlik hogy rola mondtam volna bármit is. Szerintem valaki másról beszélsz, aki szintén utálja a konteosokat.
"Ja igen, azt mondtad félig török vagy."
NA EZT LEGALÁBB MEGJEGYEZTED, NEM AKAROD MÉG MELLÉ A TÖBBIT IS?
"Kérdezd már meg apádat aki ugye török, hogy az USA van-e Gülen féle mozgalom mögött. Azt is kérdezd meg tőle hogy az USA támogatja-e a PKK,PYD nevű kurd terrorszervezeteket. "
Hát ehhez nem kellet meg kérdeznem, ezt eddig is tudtam és soha nem is tagadtam. Tényleg jó lenne ha azon állitásaimba kötnél csak bele amiket tényleg én állitottam, mert igy gyakorlatilag magadban beszélsz.
"Aztán azt is tagadtad hogy a keresztény társadalmak a legerőszakosabbak."
Szerintem azt tagadtam hogy a kereszténység miatt, ilyenek.
Azt hogy maguk a keresztény társadalmak a legerőszakosabbak, azt se nem tagadom, se nem vallom, mert elvesztettem a linket amit igazolására küldtél, és azóta nem is láttam.
"A lényeg az hogy ott is egy iszlámellenes álláspontot fettél fel."
Khmm...
Az rémlik hogy azt ordibáltad rám a múltkor hogy mekkora paraszt vagyok amiért ugy teszek mintha az álláspontomon lenne az iszlámvilág? :D
Vagy az hogy nem nagyon szóltam le akkor az iszlám vallást?
"Aminek a keresztény gazdáid biztosan kifejezetten örülnek."
Nos igazábol nem nagyon érdekelte őket, mert ezek a "hazugságok" anyiból álltak hogy össze kevertem hogy írán lerohanásánál vegyi fegyver volt-e a kamu indok vagy atombomba. Mert nem értek nagyon a fegyverekhez.
Egyébként vicces de én magam is szándékos hazugsággal vádoltalak amikor össze keverted az angol miniszter elnököt Tony Blairt, az amcsik elnökével.
"Tehát szerint azok akik itt hazudoznak az iszlámról valójában nem keresztények hanem ateisták 10 az 1-het arányban? :"
Azt akartam mondani hogy nagy esélyel azok akiket a kereszténységgel vádolsz, nagy részük nem keresztény.
"Te komolyan azt akarod mondani hogy keresztények nem hazudoznak az iszlámról?"
Elolvastad a példámat amiben azt mondom hogy a "vádlottak" 10%-a lehetett keresztény?
"Na ezért mondom hogy a keresztények pincsikutyája vagy."
Na ezért mondom hogy krisztofob vagy. Simán lehetnék a sátánisták pincsikutyája, de nem én csak is keresztényeknek dolgozhatok.
Mondd már el nekem hogy miért nem hiszed el hogy maga az ördög egyik terve vagyok?
"Muzulmán szeretet..."
És ez volt az egyik oka annak hogy regisztráltam!
Mert az embereknek ez marad meg ha látnak téged.
"Nem tudom hogy ebből hogyan jött le hogy a gazdáim keresztények, de megjegyezném hogy a nevem eredete a vámpírok iránti kamasz rajongásom."
Úgy hogy akiről drakulát mintázták az Vlad Tepes volt, aki egy keresztény uralkodó és arról híres hogy tömegesen mészárolta le a civiliket köztük sok muszlimot.
"De amugy meg a név választásakor nem tudtam, hogy volt egy ilyen viselője is, hisz bármilyen meglepő vannak akik nem azon agyalnak név választáskor hogy "hmmm, vajon hordta elödtem egy tömeg gyilkos kb 500 éve?"
Hát ha annyi eszed sincs hogy utánanézz miközben azt mondod rajongója vagy nem tudok mit mondani. Viszont már többsdzör szóltam emiatt és mondtam hogy változtasd meg a neved amit nem tettél meg. Illetve megtetted de ott hagytad a drakulát.
"Az meg hogy tagadom az ISIS=USA Konteodat nem feltétlen jelenti hogy a gazdáim keresztények lennének."
Ez nem konteo hanem tény. Egy rakás bizonyítékot mutattam neked. A közvetett feleősségüket pedig már be is ismerték.
"Zsidok és ateisták, és még sok más nem muszlim is azt mondja ha meg kérdezed, hogy azok muszlim szélsőségesek. Általában hozzá téve "de azok nem reprezentálják az összes muszlimot és az iszlámot". "
Az ISIS egyértelműen az iszlámellenes propaganda része. Az az üzenete hogy ilyen az iszlám és ilyenek a muszlimok. Ha ezt nem fogod fel akkor retatdát vagy. Sok muszlim ország kérte hogy ne nevezzék őket Iszlám Államnak mert semmi közük az iszlámhoz. Törökország plédául DAES-nek nevezi de a keresztények továbbra is Iszlám Államnak nevezik őket szándékosan.
"Azért mert nem ők hozták létre, hanem támogatták (amit nem is tagadtam te hazug mocsadék!)"
Azt írtam hogy vagy, te retardált. Az ahmedija vallást a britek hozták létre. A vahabizmust nem a keresztények hozták létre de támogatták és ma is támogatják.
"NA EZT LEGALÁBB MEGJEGYEZTED, NEM AKAROD MÉG MELLÉ A TÖBBIT IS?"
Megjegyeztem mert megdöbbentett hogy egy török ennyire féleszű legyen mint te, még ha csak félig is vagy török. Én sok törököt ismerek akik értelmes emberek, hívő muszlimok és nem a keresztények pincsikutyái mint te vagy.
"Hát ehhez nem kellet meg kérdeznem, ezt eddig is tudtam és soha nem is tagadtam. Tényleg jó lenne ha azon állitásaimba kötnél csak bele amiket tényleg én állitottam, mert igy gyakorlatilag magadban beszélsz."
Ha ezzel tisztában vagy akkor miért hihetetlen számodra hogy az USA hozta létre az ISIS-t?
"Szerintem azt tagadtam hogy a kereszténység miatt, ilyenek."
Először azt is tagadadtad hogy a keresztény társadalmak a legerőszakosabbak. Mutatattam statisztikát aztán kénytelen voltál igazat adni de azt még mindig tagadod hogy a keresztény vallás miatt. De csak emiatt lehet mert nincs ezekben az országokban semmi más közös.
"Nos igazábol nem nagyon érdekelte őket, mert ezek a "hazugságok" anyiból álltak hogy össze kevertem hogy írán lerohanásánál vegyi fegyver volt-e a kamu indok vagy atombomba. Mert nem értek nagyon a fegyverekhez."
Nem Iránt rohanta le az USA hanem Irakot és nem cask ehhez nem értesz.
"Egyébként vicces de én magam is szándékos hazugsággal vádoltalak amikor össze keverted az angol miniszter elnököt Tony Blairt, az amcsik elnökével."
Nem összekevertem hanem csak rosszul emlékeztem ki mondta, de lényegtele melyik ismerte be, az mindekettőre vonatkozik.
"Azt akartam mondani hogy nagy esélyel azok akiket a kereszténységgel vádolsz, nagy részük nem keresztény."
Akkor miért védik a kereszténységet közben? Mesélj még ilyeneket.
"Elolvastad a példámat amiben azt mondom hogy a "vádlottak" 10%-a lehetett keresztény?"
Elolvastam és nem igaz. Nagyon sok kereszténnyel beszéltem, vitáztam, olvastam tőlük és egyértelműen megállapítható hogy gátlástalanul hazudnak. Főleg ha az iszlámról van szó.
"Mondd már el nekem hogy miért nem hiszed el hogy maga az ördög egyik terve vagyok?"
Ahhoz túl buta vagy.
"Úgy hogy akiről drakulát mintázták az Vlad Tepes volt, aki egy keresztény uralkodó és arról híres hogy tömegesen mészárolta le a civiliket köztük sok muszlimot."
De nem érted hogy ez max arra érv hogy én vagyok keresztény?
"Hát ha annyi eszed sincs hogy utánanézz miközben azt mondod rajongója vagy nem tudok mit mondani. "
Nem érdekelt az hogy a történelemben kiről mintázták. Én a regényben lévő alakját kedveltem, meg annak késöbbi feldolgozásait.
"Viszont már többsdzör szóltam emiatt és mondtam hogy változtasd meg a neved amit nem tettél meg. Illetve megtetted de ott hagytad a drakulát."
A nevem nem a te kérelmedre változtattam meg, hanem mert kezdett elterjedni az Ahmed is.
A te kérelmedre senki nem csinál semmit.
"Ez nem konteo hanem tény. Egy rakás bizonyítékot mutattam neked. A közvetett feleősségüket pedig már be is ismerték."
1. A bizonyiték és a feltételezés közt különbségek vannak.
2. Tony Blair még mindig nem az usához tartozik...
3.És ha egy ember be ismer valamit, azt nem ugy mondjuk hogy "beismerték" hanem "beismerte".
"Az ISIS egyértelműen az iszlámellenes propaganda része. Az az üzenete hogy ilyen az iszlám és ilyenek a muszlimok. Ha ezt nem fogod fel akkor retatdát vagy. "
Nem, ember ahhoz hogy valaki az iszlám ellen ágáljon elég kiragadni a koránból részleteket meg (ISISEN KIVÜLI) fanatikus muszlimokat mutatni.
Vagy hoditokat a középkorbol. Akiket az Isissel meg lehet gyözni arról hogy az iszlám ilyen, azoket ezzel is meglehet győzni. És akkor meg minek ez a cécó?
"Sok muszlim ország kérte hogy ne nevezzék őket Iszlám Államnak mert semmi közük az iszlámhoz. Törökország plédául DAES-nek nevezi de a keresztények továbbra is Iszlám Államnak nevezik őket szándékosan."
Nem csak a keresztények, de ateisták, hinduk meg mindenki más is. Még muszlimok közt is vannak ilyenek. És a muszlimokat védő nem muszlimokközt is.
Az oka ennek az hogy a terror szervezet igy hivja magát is ez terjedt el a köz tudatban. Nem az hogy azt gondolnák hogy az. A "menyek kapuja" nevű szektát sem azért hivták igy, hanem mert ezt a nevet adta magára, mielött kinyirták magukat hogy elrepülhessen a lelkük egy űrhajón.
"Azt írtam hogy vagy, te retardált. Az ahmedija vallást a britek hozták létre."
Bizonyiték? Már mint bizonyiték nem feltételezés.
"Ha ezzel tisztában vagy akkor miért hihetetlen számodra hogy az USA hozta létre az ISIS-t?"
Anyám...
Az hogy egy nagy hatalom pénzekkel támogat aprobb csoportokat hogy fricskát mutasson egy másiknak kicsit másabb annál hogy létre hozz is írányit egy globalista terror szervezetet ami ellene harcol, és az ellene való harcra buzdit, csak azért hogy rossz hírét kelltcse az iszlámnak.
Meg eleve ott van hogy csinálnak az elnőkők néha ilyen, "amugy nincsen bejunk az iszlámmal meg a muszlimokkal ugy általában" gesztusokat amikkel a saját nem létző propagandájukat cáfolják. PL. A 911 után G W Bush azzal kezdte hogy "ennek semmi kőze az iszlámhoz, az iszlám a béke vallása". Minek nyomatnának ilyeneket?

"Először azt is tagadadtad hogy a keresztény társadalmak a legerőszakosabbak. Mutatattam statisztikát aztán kénytelen voltál igazat adni de azt még mindig tagadod hogy a keresztény vallás miatt. De csak emiatt lehet mert nincs ezekben az országokban semmi más közös."
Ha újra linkelnéd pls...
"Nem összekevertem hanem csak rosszul emlékeztem ki mondta"
Az ugyan az. Azért keverted össze MERT rosszul emlékeztél. Igazi egoista, ki apróbb hibáit se ismeri el.
"Akkor miért védik a kereszténységet közben? Mesélj még ilyeneket."
Hát mert te szidod. Olyan idegesitő vagy hogy az embernek kényszeres érzése van arra hogy cáfoljon. Amugy meg nem kell egy adott vallást követni ahhoz hogy megvédd ha valami Fotelhuszár/janicsár elkezdi ilyen stilusban szidni, láttam liberális ateistát aki az iszlámot védte egy idiota fideszes ellen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!