Zsidók, keresztények! Mit gondoltok a mai kenita-midianita(-edomita) hipotézisről?
Ezen elmélet hívei szerint JHVH-nak eredetileg nem volt köze az izraelitákhoz, a héberekhez, nem a zsidóság törzsi, vagy akármilyen istene volt, hanem kenita kovácsoknak volt az istene, akinek jelentős kultusza Midiánban, Edomban, és kereskedők juttatták el az idegen, "importált" kultuszt Izráel földjére. Vannak akik egyenesen azt állítják, eredetileg Edom, illetve Midián védőistensége volt, pontosan úgy, ahogy később az izraelitáknak. Olyanról is olvastam, hogy valaki szerint JHVH és Kósz egy és azonos istenség, csak utóbbi JHVH egyik jelzője. Olyan is van, aki szerint Kósz, Edom nemzeti istene előtt JHVH-t tisztelték ezen poszton.
Az elmélet szép kis utat tett meg, míg formára csiszolódott. Először egy német protestáns teológus feltételezte, hogy JHVH eredetileg behozott istenség, arra hivatkozva, hogy Mózes apósa, Jetró midianita pap volt, és Mózesnek Midiánban jelent meg Isten, és innen Egyiptomba visszatérve mondta el a hébereknek, hogy JHVH, az ő atyáik Elohimja küldte őt.
Aztán az ateista bibliakritikusok is meglátták benne a fantáziát, és kidobva az egész történetből Mózest, a kivonulást, Ábrahámot, meg a zsidók eredettörténeteit, azt feltételezték egyesek, hogy valóbban egy "lopott" istenségről van szó.
Ugyanakkor az elmélet rettenetesen gyenge talapzaton áll. Alapvető tényező, amit el kell fogadni az elmélet elismeréséhez jelenlegi formájának elismeréséhez, hogy tagadjuk a Biblia bárminemű történeti hátterét ebből a korszakból. Pontosabban a Biblia írásait nem úgy használja fel történeti rekonstrukcióhoz, ahogy a Biblia írja le a történetet. Ezenkívül olyan "bizonyítékokra" (is) támaszkodik, mint például Kószról, Edóm nemzeti istenéről azért nem ír sokat a Biblia, ellentétben Kamósszal, Moáb nemzeti istenével, vagy Milkommal (Molochkal), Ammon nemzeti istenével, mert azonos a két istenség, vagy legalábbis közel van a kettő egymáshoz. Jetrónál a szöveg később arról ír, hogy Jetró tért át Izráel nemzeti istenségének az imádására, nem pedig arról, hogy annak örülne, hogy a héberek átvették az ő nemzeti istenségének imádását. Nem véletlen, hogy még a gondolat nevében is benne van, hogy elmélet, hogy hipotézis.
Mi a véleményetek erről az elméletről?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!