A manicheizmus szerint van valami gond az önkielégítéssel, a pornóval, a prostitúcióval, illetve az egy éjszakás kalandokkal?
A római katolicizmustól egy kicsit távolabb kerültem és olvastam erről az egykor világvallásról, ami ma már csak Ázsiában számottevő. Szimpatikus lett.
A szexualitással kapcsolatban mennyire szigorúak az erkölcsi elvei? Mennyire liberális, szabad szellemű? Az első kettő kérdés különösen érdekelne, de az utóbbi kettőről alkotott álláspontra is kíváncsi vagyok.
Látom nem értjük egymást!
Nem arról van szó, hogy minek nevezik, hanem hogy ez már nem az eredeti vallás, ami egykor volt. Ahogy az első századi kereszténység is fényévekre van a mai katolicizmustól, annak kultuszaival együtt.
#11.
A világ változik, a vallások pedig mindig az élet szerves részét képezték, ezért azoknak is változniuk kell. Még így sem haladószelleműek.
Te a saját nézőpontodból indulsz ki, ezért téves nézeteid vannak.
A világ változhat, a vallások sohasem. Ha megváltozik, akkor új nevet is kap.
Még egyszer hangsúlyozom, amit ma egyes laikusok manicheizmusnak neveznek Kínában, annak semmi köze Mání tanításaihoz és az egykori manicheusok életmódjához, ahogy a katolicizmus vagy akár a protestantizmus is nagyon távol áll Jézus alaptanításaitól, útmutatásaitól és az ő, illetve követőinek az életétől.
De ahogy a kérdésed kiírtad a topic elejére, a te világod is nagyon távol áll a manicheusokétól. Még a 100-150 évvel ezelőtti keresztények is mélyen elítélték az általad felvetett négy dolgot, nem hogy a náluk jóval szigorúbb életű manicheusok. Szóval szerintem hagyjuk a témát, mert nagyon távol vagyunk egymástól.
Viszont ajánlom ezt a könyvet, hátha egy kicsit tisztul a világképed a vallások célját és lényegét illetően:
Szvámi Sivánanda: Utak a boldogsághoz - Tanítások az élet céljáról és elérésének módjairól (2014)
Kedves Kérdező!
Olyan keresztény felekezetet nem találsz, ahol csak úgy èlned kell, és semmi mást nem kell tenned. Én speciel római katolikus vagyok, és szerintem ez vezet el legjobban Istenhez.
Az általam jobban ismert keresztény felekezetek közül, a szexualitáson belül az önkielégítés esetében a reformátusok a legelnézőbbek. Hallottam olyanról is, hogy a református lelkész (!) AJÁNLOTTA az önkielégítést!!! Nem azén dolgom ítèlkezni, de azért ez már túlzás.
A többi vallásról nem tudok nyilatkozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!