A Biblia tiltja a házasság előtti csókolózást?
Itt konkrétan arra gondolok, hogyha a barátnőmmel házasság előtt csókolózunk, az bűnnek számít-e?
Illetve, szívesen elbeszélgetnék olyasvalakivel, aki tisztában van a “hívő etikettel”. Továbbá szívesen beszélnék olyanokkal, akik “első generációs hívők” - ezt konkrétan arra értem, hogy a szülei nem feltétlenül vallásosak.
Nem tiltja.
A házasságon kívüli szexet tiltja, ami alapvetően a nemi szervek érintése vagy nézése. (De azért léteznek a csóknak olyan vad változatai, ami már túlzás.)
Pál apostol pl. előfordul, hogy a leveleiben buzdít a hívő testvérek közötti "szent csókra". Na most, ha az egymást szerető hívő testvéreknek szabad volt egymást megcsókolni (ma már talán nehezen tudjuk elképzelni a szeretet ilyenfajta szintjét a keresztények között), akkor az egymást szerető szerelmesek miért ne csókolhatnák meg egymást?
Ezzel együtt a valóságban egyes keresztény közösségekben máshogy tanítják ezt. Én pl. fiatal koromban egy olyan gyülekezetbe jártam, ahol azt tanították, hogy a házasságon kívüli csók bűn. Nem is csókoltuk meg egymást soha a menyasszonyommal. De ez nem használt a kapcsolatunknak, és más hozzánk hasonló fiatal párok kapcsolatainál is azt gondolom, hogy nem használt.
Szia! Ez a legjobb tanítás a témában:
Sajnálom, hogy nem hallottam ezt korábban, nekünk elég küzdelmes volt a jegyességünk. Ha érdekel, privátban leírom, hogy hogyan vezetett Isten egymáshoz minket.
#3 Pál ...buzdít a hívő testvérek közötti "szent csókra".
Azért ez inkább az arcra adott puszit jelentheti és nem szerelmes csókot.
A Bibliában szereplő "szent csók" az valóban szent, arcra puszi és nem smárolás.
A rokonokat is arcra puszival köszöntik Magyarországon általában, nem smárolással, nyelv dugdosással. Az őskeresztények az arcra helyezett, mai szóval nevezve puszival köszöntötték egymást, amit régen csóknak hívtak. Ma már a csók alatt szerelmesek nyelves pusziját értjük.
A Biblia nem tiltja a szerelmesek csókját, de azt a házasság keretein belül engedi meg. Addig tudni kell várni. Egy hitét komolyan vevő igazi keresztény (ilyen kevés van, a többség álkeresztény) vár a csókkal és a nemi élettel a házasságkötésig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!