Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Nagy bűn, ha a böjt alatt le...

Nagy bűn, ha a böjt alatt le akarok szokni egy csúnya függőségemről, de minden akaratom és hitem ellenére, most mégis elkövettem?

Figyelt kérdés

Szóval van egy nagyon csúnya függőségem (nem lényeg, hogy mi), ami teljesen gúzsba köti az életem, folyton ezen jár a fejem, egyszerűen a mozdulataimon gyakran nem tudok uralkodni, gyakorlatilag önkéntelenül is de el kezdem csinálni, vagy rettenetes erővel vágyódni utána és rettenetes akaraterővel, valamint hittel is folyton elkövetem. Le akartok róla szokni, ezt el is határoztam és már most el akarom kezdeni, a nagyböjtben, de sajnos két napig bírtam nélküle. Rettenetesen megbántam, kérem Isten irgalmát és bocsánatát, de attól tartok, hogy Isten nem szeret engem ezért. Most sem akarom feladni a küzdelmet ezzel a függőséggel szemben, amit gyakorlatilag "bálványozok" is néha, teljesen önkéntelenül és egyéb bűnöket is elkövetek vele. Újra elkezdem és az a célom, hogy ne kövessem el egész nagyböjtben és a nagyböjt utánra pedig már teljesen le szokjak róla és ne is legyen rá szükségem. Magamnak is, (ha nem is közvetlenül) másoknak is ártok vele és ezzel együtt Istennek is. Úgy érzem néha, hogy elvonulnék remetének legszívesebben...


Hatalmas bűnt követtem el? Mit kellene tennem? Szörnyű lelkiismeret-furdalásom, bűnbánatom és bűntudatom van miatta... Rettenetesen szenvedek...



2022. márc. 3. 23:13
 1/7 anonim ***** válasza:
88%

A bűntudat jó, de nem szabad, hogy uralkodjon rajtad. Bűnt követtél el, de ez aligha meglepő, szóval ne gondold, hogy egyedül az akaratodon múlt.


Az ember nem akarhatja be magát az üdvösségre. Az egyházatyák, remeték, misztikusok mind azt mondják, hogy nagyon veszélyes így állni a böjtöléshez, mert a normál emberi lelkiállapot nincs rá felkészülve, és könnyen lehet, hogy még erősebbé válik a függés (elég csak az ész nélkül diétázókra gondolni).


Rossz szokásokat nem lehet csak úgy abbahagyni. Le kell cserélni őket jó szokásokra, és ez meló, amiben valószínűleg el-elbotlik az ember. De ez része a folyamatnak.


Senki nem tud egyik pillanatról a másikra szentté válni, és ezt ne is várdd el magadtól. Isten azért bocsátja meg a bűneinket, hogy megbotlásaink után újra és újra felálhassunk. Ha Isten megbocsát, te ne ítéld el magad.

2022. márc. 4. 03:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
Mivel az első tökéletesen leírt mindent, így nincs mivel kiegészíteni ezt
2022. márc. 4. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
igen, nagy bűn.
2022. márc. 5. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Szia Kérdező! Keress egy olyan keresztény közösséget, ahol Istenhez megtért és újjászületett keresztények vannak, Isten természetfeletti ereje működik, és hirdetik és gyakorolják is bibliai módon a démonokból való szabadulás üzenetét.
2022. márc. 5. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim válasza:

"ha a nagyböjt alatt le akarok szokni"

Ezt nem egy időkorláton belül kell elhagyni, lehet hogy kevesebb, lehet hogy több idő kell.

Pál nagyon hasznos útmutatást tud nekünk adni erről, hiszen ez vele is megtörtént:

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 7:14-8:4-IG érdemes elolvasni ide leírom:

Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó. Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn. Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, hiszen az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.

Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy – miközben a jót akarom tenni – csak a rosszra van lehetőségem. Mert gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint, de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével. Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által! Tehát én magam értelmemmel ugyan Isten törvényének szolgálok, testemmel azonban a bűn törvényének.Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor bűnért való áldozatként tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben, hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.

2022. márc. 6. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:
*ez az idézet volt
2022. márc. 6. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:

Azt nem említed, hogy mi az a függőség, amiről le szeretnél szokni.

Nekem is van ilyen, ez pedig az önkielégítés. 3 hónapig bírtam ki nélküle napra pontosan, aztán tegnap este újra elkövettem.

Nagyon rossz volt utána ma felkelni, nagyon magam alatt vagyok miatta és bennem is erős a bűntudat.

Az viszont biztos, hogy a berögözött szokásainktól nem lehet egyik-napról a másikra megszabadulni, mindennapi kemény munkát kíván tőlünk.

Engem is zavar, hogy pont böjti időszak alatt tettem mindezt, de próbálok újult erővel újra nekiindulni.

Nincs általános recept, de az imádság és önmegtagadások mellett segíthet az is, ha megvizsgáljuk, mi az, ami miatt azt tettük, amit tettünk. Az okok mindenkinél mások, nálam egyértelműen a magány, ami miatt időnként önkielégítéssel vezetem le a feszültséget.

2022. márc. 7. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!