Ábrahámi vallás követőjeként szívemből gyűlölni és utálni kell a sátánistákat?










A tóra egy héber szó, jelentése tanítás, törvény, intés, szabály.
Az Ige, eredetileg görögül Logosz, jelentése kimondott szó, gondolat, János levele alapján az "élet igéje", az a cselekvő akarat, aki mindent megteremtett, aki végső soron maga Isten.
Elég nagy különbség. Mint írtam, Jézus nem egy törvénygyűjtemény, aminek tituláltad.





#12
Nézd kedves 12-es én nem akarlak kitéríteni téged a hitetből, csak megjegyzéskent írom. A Karoli féle fordításban 503 alkalommal szerepel a törvény szó, ragozva vagy anélkül. Itt egy vers Saul rómabeliekhez írt leveleiből.
Habár 503 alkalommal szerepel az Írasban(biblia), de nézzük meg , hogy csak ebben az alábbi versben "kedves" Károli bibliafordítónk melyik szóból forditott a törvény szót.
Róm 2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a törvényt betöltik.
Reménykedem benne hogy a vers mondanivalója nyílvánvaló, de ha nem az sem baj, ezzel nem tudok mit tenni.
Es akkor nézzüknmeg, hogy csaknebbrn a versben a törvény szót melyikból forditotta nekünk Károli:
törvényt, G3551)
G3551 ὁ νόμος, -ου (ho nomosz, -u)
törvény
a) a mózesi Törvény (Mt 22:36)
b) a (mózesi) Törvény írott formája (Mt 12:5, Luk 2:23)
c) Krisztus új törvénye (Róm 3:27, 8:2, Gal 6:2, Jak 1:25, 2:12)
A szó a nomosz ami nem más mint a Mózesi törvény vagyis a Tora!
Ezért a vers ha valójábsn így kellene mutasson:
Róm 2:13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, akik a Torát hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, akik a Torát betöltik.
Továbba a forditás valódi jelentései után zárójelben, fel van füntetve néhany igehely méf ami a Toráról szól.
És csak érdekességképpen kedves barátom ,a 3 dik esetben vagyis a c alatt néhány versere utal yok közül , ahol a Messiás ugynevezett "új" törvénye is a Torára utal azokban az igékben!
Nézzük csak meg mit is mond maga a Megváltó önmagáról tisztán és érthetően:
Ján 5:46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek; mert én rólam írt ő.
Ján 5:47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?
Hogyan írt Róla Mózes?
Mozes 5 könyve a teljes Tora róla szól, igy írt róla Mózes kedves barátom!
És újra csak szelíd megjegyzésként megemlíteném kedves barátom, hogy a Mózes neve a Torával van összefúggésben!
Az hogya Torát törvénynek fordította Károli , az nem véletlen.
A törvény szó negatív érzéseket kölcsönöz, diktatorikus az értelme es senki nem szeret törvény alatt lenni, ezért ez egy csel , egy jó húzás volt arra hogy a Torát ami az Atya szava negatív értelemben tüntessék fel , és így könnyebb volt es könnyebb most is azt hírdetni, hogy nyugi el vannak törölve, szabad rablas van , nekünk semmit nem kell tenni az üdvösségünkért! A megtévesztés hihetetlen nagy intelliganciával van kivitelezve, mert az ellenség Sátán több milliárdszór inteligensebb a föld össszes lakójának intelligánciájánál együttvéve!
Es akkor most végül nézzük meg mit jelent a Tora:
törvényeimet, H8451)
H8451 תּוֹרָה (tôráh)
1) oktatás, tanítás, útmutatás, képzés, utasítás, instrukció
Vagyis egyfajta életmód!
A másodlagos jelentése az hogy törvény , de ez egy másik történet!
És mutatom a verset ahonnan ez a H8451 jelzésű szó vagyos a Tora van forditva törvénynek:
1Móz 26:5 Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.
Parancsolataimat , rendeléseimet , törvényeimet = Tora
Ebből máris ki lehet következtetni, hogy Ábrahám is a Tora vagyis az ige szerint élt!
Úgymint mindenki a Teremtés óta aki az Atya nemzetéhez akart , kívankozott tartozni, vagy az Atya gyermeke akart lenni!
Ezért kell kutatni az írásokban kedves 12-es , szorgalmasan keresni az Atya igazságát, mert csak azok fogják megtalálni Őt kedves felebarátom, akik a világi tanokat kivetik szívükből és elméjükből, es tiszta szívből , teljes elméből és erőböl keresik Őt!
Ha elolvastad ez megtisztelő számomra, a Köszönet Hála és Dicsőség meg az Atyáé, hogy megmutatja nekünk a valós igazságot ha valóban azt keressük.
HalleluYAH





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!