A mai fiatal római katolikus papok tényleg megtartják fogadalmukat és nem csajoznak?

persze,hogy betartják:Homokos mind:-)

komolyra fordítva amelyik betartja az vagy eleve aszexuális,vagy van vmi defektje.egészséges emberben benne van a szexuális vágy,akkor is ha pap.de biztos van jópár aki nem tartja be és igaza is van,ne ronstsa el az életét idióta egyházi agymenések miatt.

Mintha egy kicsit eltévedtünk volna és nem a kérdésre válaszolnánk, hanem mentegetnénk egy egyházat.

De mivel sokan dobálóznak biblia versel és bibliából származó határozott kijelentéssekkel ezért egy kicsi pontosítsunk:

"apostolok nőtlenek voltak":1 Koritusz 9:5 Kéfás - Péter arámi neve./Péter apostol volt /

1 Timoteus 3:2 "Püspöknek ... egyszernösültnek kell lenni"

Sőt ha elfogultság nélkül elolvassátok a 1 Timoteus 4: 1-4-részt elég komolyan elítéli azokat akik tiltják a házasság kötést, bármilyen okra hivatkozva.

/más-más fordítás egy két versel eltérhetnek, ezek a Károly és ökumenikus fordításban a pontos helyek, de aki akarja biztosan megtalálja más fordításban feljebb vagy lentebb./

Persze tudom sokaknak ez sem lesz elég, de talán egy-két embert elgondolkodtat.

Ja és a válasz: nagyon ritka aki megtartja.

Vád: „A papi nőtlenséget csak VII. Gergely pápa hozta be a 11. században.

VII. Gergely csak felújította az idevágó ősi rendelkezéseket s fegyelemre szorította a papi nőtlenség ellen vétő papokat. De a papi nőtlenség törvényét nem ő hozta be, mert az már sokkal régebben megvolt. Már a spanyolországi elvirai zsinat (Kr. u. 300 körül) nőtlenségre kötelezi a papságot s bár ez a zsinat közvetlenül csak részleges zsinat volt, a papi nőtlenség törvénye Nyugaton ebben az időben már szokásjogszerűen mindig általánosabb lett. Már a niceai első egyetemes zsinaton is (325) voltak egyesek, akik ezt a törvényt az egész Egyházra általánosan ki akarták terjeszteni s csakugyan, mint ezt többi közt a trullai zsinat (629) előírja, Keleten már akkor sem lehetett püspök más, mint nőtlen. Az elvirai zsinat határozatát Nagy Szent Leó pápa és Nagy Szent Gergely pápa (amaz † 461, emez † 604) már az alszerpapokra is kiterjesztette. Aki tehát azt mondja, hogy a papi nőtlenség törvényét csak VII. Gergely hozta be, az nagyfokú történeti tudatlanságot árul el.

Vád: „A papi nőtlenség törvénye ellenkezik a természettel.”

Ellenkezik? Kissé túlzó kifejezés, Hogy ez a törvény nehéz és erősen természetfölötti irányú: annyi kétségtelen. Éppen ezért a megtartása valóban komoly elhatározást, állandó önfegyelmet s mély lelkiséget követel. De természetellenesnek csak az mondhatja, aki felejti, hogy Jézus is, az apostolok is nőtlenségben éltek, s Jézus az Isten országáért önként vállalt megtartóztatást dicséri s magasabb tökéletességnek jelenti ki (Mt. 19, 12). Hasonlóképp Szent Pál mint magasabb tökéletességet ajánlja és tanácsolja a szüzességet (1 Kor. 7). Tehát azt természetellenesnek nevezni keresztény alapon nem lehet.

Ha pedig az önkéntes nőtlenség és teljes tisztaság evangéliumi tanács, méltó és illő, hogy elsősorban a papok adjanak benne jó példát, annál inkább, mert ezáltal méltóbbakká is válnak a szent titkok szolgálatára, amelyre rendeltettek. A nőtlen és tisztaéletű paphoz a hívek is nagy bizalommal és tisztelettel közelednek, főleg a gyóntatószékben. Az Egyház, legalább Nyugaton, azt akarja, hogy papjai oly magas lelki életet éljenek s annyira csak az apostolkodással törődjenek, hogy földi, érzékies és családi gondokba egyáltalán ne merüljenek el. Ez az Egyháznak örök dísze, amelyet sok jóindulatú protestáns is dicsér és helyesel, sőt Angliában újabban az anglikán lelkészek is utánozni kezdik.

Vád: „Akkor miért engedi meg az Egyház a nősülést a keleti papoknak?”

Mert a papi nőtlenség magasabb tökéletesség, de nem lényeges feltétele a papi méltóság felvételének. Egyébként bizonyos korlátozások e téren a keleti Egyházban is vannak.

A latin Egyház papjaitól megköveteli a cölibátust, azaz a tökéletes tisztaságban való életet. Ez a követelmény nem a „testellenes” középkor találmánya, hanem olyasmi, ami még az apostolok idejére nyúlik vissza. Bár az első évszázadokban a papok gyakran házas emberek közül kerültek ki, de felszentelésük után ezeknek is megtartoztató életet kellett élniük, vagyis házasságukat nem folytathatták. Ezért írja elő Szent Pál lelkipásztori leveleiben, hogy a püspököknek és diakónusoknak „egyszer nősült” embereknek kell lenniük (1 Tim 3,2/12), hiszen nem lehetett arra számítani, hogy olyan férfi, aki másodszor is megházasodik, megtartóztatásban fog élni. Mivel azonban a tökéletes önmegtartóztatás olyan nagy aszkétikus követelmény, mely alól az emberi gyengeség ki akar bújni, e szigorú szabályt az egyháztörténelem folyamán nem mindig és nem mindenütt tartották be. Sőt, a keleti egyház a 7. században részben fel is adta; azóta ugyanis papjainak és diakónusainak megengedi, hogy a felszentelésük előtt kötött házasságot tovább folytassák, és csak püspökeitől kívánja meg a tökéletes önmegtartóztatást. Ezzel szemben a nyugati Egyház továbbra is kötelezően előírja a cölibátust.

Lássuk végre, melyek azok az okok, melyek a papok elé ezt a szigorú követelményt állítják:

Először is az Újszövetségből világosan kitűnik, hogy a házasság nélküli élet nagy érték. Az Úr maga beszél azokról, akik „a mennyek országáért önként” mondanak le a házasságról. (Mt 19,12) Szent Pál azt tanítja, hogy a házasság ugyan jó dolog, de a szüzesség a nagyobb jó. (1 Kor 7) A házasság Krisztus és az emberi lélek egyesülésének jelképe, de a szűz ember már egészen és kizárólag abban a szeretetben él, mely egyszer mindannyiunkra vár, hiszen a mennyben nem lesz többé házasság. (Mt 22,30)

Ezért a legmesszebbmenőkig helyénvaló, hogy a pap, aki oly különleges módon egyesül Krisztussal, hogy helyette cselekszik, egyedül az iránta való szeretetből éljen. Különösen, ha meggondoljuk, hogy a pap második Krisztus, hat nagyon illetlennek a pap nősülése, hiszen Krisztus nőtlen volt, mert Ő minden lélek megváltója és vőlegénye. Így kell a papnak is minden idejét, aggodalmát és szeretetét azoknak ajándékoznia, akiket Isten rábíz, és egy magasabb módon, de valóságosan atyjuk lenni azzal, hogy őket, mint lelki gyermekeit a kegyelemben való életre szüli, és a szentségek kiszolgáltatása által az egyre tökéletesebb Krisztus-követéshez és mennybejutáshoz szükséges kegyelmet ajándékozza nekik. E feladatok mellett a pap privát családi életének nincs helye!

További okok a cölibátusra:

– Minél közelebb kerül valaki Istenhez, annál inkább maga mögött kell hagynia a földi dolgokat, és annál tisztábban kell élnie. Ezért voltak Mária, József és János apostol szűzi lelkek. Még az Ószövetségben is a legszigorúbban tilos volt a papnak templomszolgálata napjain házaséletet élni, pedig akkor csak állatokat áldoztak. Mennyivel nagyobb kell akkor azoknak tisztasága legyen, kik nap mint nap Isten Bárányát áldozzák fel Isten oltárán!

– A papnak a cölibátussal az Egyház nagyságáról és szentségéről kell tanúbizonyságot tennie. Az emberek rajtuk keresztül láthatják, mekkora kincs az Egyház, ha érette a házasság és családi élet boldogságáról is le lehet mondani. Lefebvre érsek mesélte, hogy az afrikai bennszülöttekre különösen a papok nőtlensége volt nagy hatással, akik azt tartották, hogy annak a vallásnak, mely papjainak ekkora erőt képes adni, valóban az igaz vallásnak kell lennie.

– A cölibátus állandó áldozatot követel a papoktól, és ennek az áldozatnak az Egyház számára gyümölcsözőnek kell lennie. Mivel Krisztus a világot a kereszt által váltotta meg, a pap apostoli tevékenysége is csak akkor lehet gyümölcsöző, ha élete szakadatlan áldozatból és önmegtagadásból áll.

– A cölibátus teszi lehetővé, hogy a pap tökéletesen Isten országának rendelkezésére álljon. Mindenhova szabadon mehet, ahova felettesei küldik. Munkájában nem kell családra tekintettel lennie. Ez különösen az üldöztetések idején nyer nagy jelentőséget. A tény, hogy a koncentrációs táborokban sokkal több katolikus pap, mint protestáns lelkész szenvedett, többek között, minden bizonnyal ezzel is magyarázható.

– Végezetül a cölibátus gátat jelent azok számára, akiknek nincs igazi elhivatottságuk. Előfordulhat, hogy valaki nemtelen vagy nem valódi okból akar pap lenni, mert például abban bízik, hogy így anyagi biztonságban vagy megbecsült állásban élhet. Az ilyeneket, legalábbis részben, a cölibátus elriasztja, hiszen ez az evilági élet mind teljesebb élvezetét, melyre az ilyenek vágynak, nem teszi lehetővé.

[link]

[link]

[link]

1. Az eszmény az egyházi rend tagjai számára a nőtlenség. Ezt bizonyítja a megtestesült Ige életállapota, valamint a 12 apostol életállapota, akik - ha nősek is voltak - nem éltek már házaséletet, "elhagyták" (megfelelő gondoskodás mellett) családjukat.

Péterre szoktak hivatkozni a protestáns ellenérvelők: "hisz maga Péter apostol nős volt!"

Igen ám, de mi történik, mikor Jézus világosan hangsúlyozza ("kemény beszéd" - amelyhez ma is következetesen csak a Katolikus Egyház ragaszkodik), hogy tilos a válás, még házasságtörés esetén is, csupán "ágytól és asztaltól való elválasztás" (elkülönülés) lehetséges. Ui. Jézus, mikor a "paráznaság" (porneia) szót használja, a jogtalan együttélést, a konkubinációt érti alatta, ill. a később kifejtett páli ill. péteri privilégium esetén fölbontható életközösségeket. Akkor lehet elbocsátani asszonyt. (Így oldható csak föl az evangélimok közötti ellentét, mikor az egyikben azt mondja, hogy "házasságtörés" - mocheia - esetén sem, míg a másikban azt mondja, hogy "paráznaság" - porneia - esetén lehet csak elválni.)

Mit mond erre Péter? (Itt látszik meg a heretikus - heareo - magatartás: az írásból keimelnek egy részt és váltig hangsúlyozzák azt a katholikus hit ellenségei. Ezt már nem idézik!) "Akkor nem érdemes megházasodni?"

Jézus erre feleli: "Hát ti is elhagytok engem?"

Péter válaszol: "Uram! Mi elhagytunk érted mindent: feleséget, családot."

Ez nem azt jelenti, hogy csebenhagyták őket, vagy hogy nem gondoskodtak róluk minelőtt elhagyták őket, de a házas és családi életről lemondtak!

2. Az egyházi rend felvételének nem előfeltétele a nőtlenség érvényességi (dogmatikus) szempontból, de eszmény. Így a nős papság (püspökség) csupán engedmény volt az ókeresztény kor időszakában is! Ezután már nem éltek házaséletet, ill. később bevezetésre került, hogyha együtt is maradnak, szentségi szolgálat előtt egymástól való megtartóztatást kell tenniük! Ezért nem volt a világi papoknál napi liturgia, amit már a későbbi keleti egyházatyák is torzulásnak tekintenek.

3. Azonban a nős klerikusnak "eszményi" házasságban kell élnie. Csupán egyszer nősült lehet, ha közben a felesége elhalálozik, özvegyként kell tovább élnie, ha a felszentelés előtt özvegyül meg, csak özvegyként szentelhető fel! Szentségi önmegtartóztatást kell tennie szentmisebemutatás előtt!

4. Ebből kifolyólag a laikus özvegyek újraházasodása is isteni engedmény és irgalom, hisz Szent Pál írja, hogy jobb az özvegynek nem újraházasodnia. Régen az özvegyeket is (mint a szüzeket) konszekrálták Istennek, így az örök hűségről tettek tanúságot! Nem akar elviselhetetlen terhet tenni az Egyház a híveire, de hangsúlyozza, hogy mindez irgalmas engedmény, nem eszmény!

Összefoglalva nem "bűnös" alanyilag (aktuálisan) vagy "rossz" a nős klerikusság, vagy az újraházasodott megözvegyült. Az alanyi életszentség az emberen áll, hogy mit hoz ki a lehetőségeiből!

Itt "jó" és "mégjobb" megkülönböztetést tehetünk, nem pedig "jó" és "rossz" szembeállítást. Életállapot szempontjából, lehetőség szerint (potenciálisan) "jobb" a nőtlen papság és a tényleges monogámia a nős papságnál és az újraházasodásnál!

A papi cölibátus

*1Tim 3,2 – „A püspöknek… egyszer nősültnek… kell lennie.”

A püspököknek feleségük halála után nem szabad másodszor is megnősülniük. Erre vonatkozik a „kell”, és nem arra, hogy meg kellene mindenképpen nősülniük. A római rítusú katolikus papokra vonatkozó törvényt csak a kereszténység későbbi korszakában vezették be, habár ez Szent Pál kifejezett kérése volt.

*1Tim 4,1-3 – A házasság megtiltása az ördögök tanítása.

A Katolikus Egyház nem tiltja a házasságot, hanem ő az egyetlen, aki azt szentségi rangra emelte. A Katolikus Egyház kizárólag római papjainak nem engedi meg, hogy házasság után felszenteljék őket, vagy hogy papként megnősüljenek.

Lev 15,18; 21,1-8 – A papok csak tisztán, asszonytól tartózkodva mutathatják be a szent áldozatot. (vö. Kiv 19,15; 1Sám 21,5-6)

Mt 19,12 – „van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!” (Jézus is cölibátusban élt.)

1Kor 7,8 – Pál apostol is cölibátusban élt, és ezt ajánlotta másoknak is.

1Kor 7,32-35 – Pál apostol tökéletesebbnek tartja a cölibátust a házasságnál, ezért ajánlatos a papi szolgálathoz.

1Tim 5,9-12 – Az özvegyeknek szüzességi fogadalmat kellett tenniük.

2Tim 2,4 – „Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba”