Melyik lehet gyerekbarátabb egy pedagógiai óvodai gyakorlatra "felolvasáskent 6 évesnek? Új vagy Ószövetség?
Gyerekek szeretik, ha mesét olvasnak nekik. Itt bukott el az, hogy ne olvass fel semmit.
Különben mind az Ó-, mind az Újszövetségben vannak gyerekek számára is érdekes, jó történetek. Viszont én annyit tennék, hogy inkább többször elolvasnám és megtanulnám/megérteném a történetet, majd utána a saját szavaimmal, kellően hangsúlyozva, érdekesen "elmesélném" nekik.
Óvisoknak Marxtól a Tőkét is lehetne felolvasni, vagy a Kommunista kiáltványt, esetleg a Mein Kampfot, ezek kevésbé mossák át az agyát, mint a Biblia, mert az már ezer éve is anakronisztikus volt.
Na persze ha a melegek előtte kiokosítják a homoszexről, a liberálisok meg, hogy a négereknek kell adnia a cumiját, meg a kedvenc játékait, mert azok feketék, akkor már csalhatatlanul tudni fog mindent, mire iskolába megy és azért nem eszik majd csipszet, mert az az oltásokba való szerinte, és mindent tudni fog ezen a szép lapos Földön, de ha naponta ötször kezet mos és gyakran hajtogatja majd, hogy - Alla akbár - és patronokat dugdos a mellényébe, akkor már lehet, hogy késő lesz odafigyelni, mi lett volna neki való.
Már miért?
Ha vallásos baromságokat le lehet gyerekeknek egyszerűsíteni, vagy LMBTQ tartalmakat, akkor akár fasiszta, vagy kommunista nevelést is meg lehet valósítani, semmi akadálya és miért pont Bibliás szöveget nyomatnának nekik?
A modern liberális és környezettudatos nevelés egészen biztosan ott van nyomokban, ezt mondjuk lehet is helyeselni, illetve akár helyesli az ember, akár ellenzi, ez a korszellem és annyi értelme van neki, hogy a környezeti hatások minket már kevésbé fognak érinteni, mint a mai gyermekeket, így van értelme felkészíteni őket azokra a kihívásokra, amikkel majd meg kell küzdeniük.
Ezt tényleg nem árthat korán elkezdeni, természetesen csak gyermekek számára érthető formában.
Én, mint ateista biztosan utálnám, ha bibliai maszlaggal hülyítenék a csemetémet, aminek a mai világban semmi, de semmi értelme nincs, mivel nem az ókorban, vagy a középkorban élünk, amelynek ideológiája volt a vallás.
"Miért pont a Bibliás szöveget nyomatnának neki "
Alapvető tanításokat "elkorcsi utat" mutat a Biblia
Helyesebb irányt!
A kommunista az, hogy jön ide Ezt nem értem! Nagy Imre feléket ne keverjük már ide!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!