Azért születtünk a földre hogy megtérjunk?





A JT szerint igen.
Húzzad az igát, nyomorogj, annál jobb "életed" lesz Jézus Királyságában...
Ne gyűjts vagyont, inkább támogassad a gyülekezetet.
.
Ha hited vezérelt a JT-k közé, nem kérdőjelezheted meg, amit ott sulykolnak.





Már voltam megtért keresztény, de eljöttem onnan, és többet nem akarok visszamenni oda, mert elegem van abból a vallásból.
A kereszténység téved, ha azt hiszi, hogy az ember az istene miatt született. JHVH meg feltehetően nem is létezik.





Meg kell térni, krisztusivá formálódni, de közben lehet élvezni Isten áldásait, csak ne ez legyen életünk értelme, hogy mulatozzunk.
Kettes sosem volt igai hívő, mert az igazi hívő soha nem hagyná ott Jézust.










Szia
Ezért születik az ember, hogy megismerje a Teremtőjét, a Biblia szerint:
„Féld az igaz Istent és tartsd meg a parancsait. Mert ez az ember összes kötelessége. Mert az igaz Isten minden tettet megítél, hogy jó-e, vagy rossz, még azokat is, melyekről mások nem tudnak.” Prédikátor 12:13,14
Példabeszédek 1:7 "Az ismeret azzal kezdődik, hogy mélységesen tiszteljük Jehovát. Csak a bolondok vetik meg a bölcsességet és a fegyelmezést."
„Mélységesen tiszteljétek(féljétek) Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert elérkezett ítéletének az órája. Imádjátok hát azt, aki az eget, a földet, a tengert és a vizek forrásait alkotta!” Jelenések 14:7





#6
csak remélni merem, ha egyszer alaposan megvizsgálod, elmélkedve a Bibliát, megváltozik a véleményed róla.
Valamikor hasonló módon gondolkodtam én is.





Egyes zsidó szekták szerint a megtérés nem letezik. Aki gonosz az gonosznak lett teremtve igy megterni sem tud.
A masik ige ami római levelben van hogy Elohim ítélete homoszexuálissà tette az embereket így ebből nem tudsz meggyogyulni hiaba próbálod mert Elohim iteletet nen tudod felulirni










Úgy látszik, hogy van benned valami elnyomhatatlan kényszer, hogy újra, s újra kiírd a kérdést más köntösben.
"Hiszek Istenben mint Katolikus de nem élek ennek"
Legalább magadnak ne hazudj, akkor nem vagy katolikus, legfeljebb annak kereszteltek. De én ez utóbbit is kétlem, inkább csak a katolikusokat akarod lejáratni és valami szektás lehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!