Hogyan látod? Korod is írd légyszi.

Próbálj ki pszichedelikumot az megváltoztatja hogyan gondolkodsz ezekről a dolgokról. dmt-t pl.

Szerintem ugyanugy nincs semmi mint a születésünk előtt. De nem tudom igazából nem elmélkedtem ezen a gondolaton.

Halállal nincs semmi gond. Elkell fogadni az ami van.

A legrosszabb amit tehetsz hogy úgy gondolod hogy a halál rossz. Az egónak nem tetszik hogy halál után nincs semmi kép se hang se semmi érzés. Azt hiszi szenvedés lessz meg rossz lesz akkor. Csak fogadd el tökmindegy mi lesz halál után, tökéletes lesz bárhogyis van

16

Nem igazán értem, hogy miért kellett ezt kiírni sokadik alkalommal.

Miért nem elég, ha az eddigi, rengeteg hasonló írást elolvasod?

Egyébként van erre egy jó mondás: valószínűleg pont olyan lesz, mint a születésed előtt.

Szia,

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban - nem biblikus tanítás. A teológusok rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább „felhígult”, miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember.

Részletek 20. századi protestáns és katolikus, magyar és külföldi teológusok tollából az említett forradalmi változás illusztrálására:

„Az európai hagyománytörténetben kiváltképpen két gondolatkör hatására alakult ki a halál utáni élet eszméje. Az egyik a lélek halhatatlanságának görög fogalma, a másik a holtak feltámadásának bibliai hite... Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet... A Biblia szerint az emberi személy - jelenlegi, bukott állapotában - teljességgel a halál hatalmába kerül: a lélek a seol, az alvilág foglya lesz, a test pedig elporlad a sírban. Ez azonban átmeneti állapot csupán. Isten irgalmából újból életre támad az ember, úgy, ahogyan felkel a földről, ahová lefeküdt, ahogyan felébred az álomból, melyben elmerült. Nem kétséges, hogy ez a felfogás sokkal jobban megfelel a jelenkori antropológiai szemléletnek, mint a metafizikai halhatatlanság.”

(Nyíri Tamás [katolikus teológus]: Remény vagy halál, Vigilia, 1978/11., 723., 725-726. o.)

„E század elejétől az emberi lélekbe (psziché) nyert betekintés nem teszi lehetővé sok gondolkodónak, hogy a platóni filozófia és a hagyományos keresztény tanítás állásfoglalását minden további nélkül átvegye... A keresztények számára mindenekelőtt a Biblia-tudomány eredményei tették kérdésessé a hagyományos felfogást... A gyakran léleknek fordított héber »nefes«... egyetlen helyen sem utal egyértelműen a testetlen lélekre; ugyanakkor a »met« (halott ) szóval szókapcsolatot alkotva a holott estre, a halott személyre vonatkozik... A legutóbbi évtizedekben evangélikus teológusok az ember »teljes halálá«-nak tétele mellett foglaltak állást:a halott csak Isten emlékezetében él tovább, és az utolsó napon isteni teremtői aktus révén fog majd új életre kelni. A katolikus egyházban abban nyilvánult meg a hagyományos felfogással szemben egyfajta tartózkodás, hogy a II. vatikáni zsinat útmutatásai szerint átdolgozott misekönyvben (Missale Romanum) a halottakért mondandó imákból teljesen kiiktatódott a lélek (anima) fogalma.” (Jacob Kramer [katolikus szerző]: A halottak jövője, Szent István Társulat, Budapest, 1991, 12. o.)

„A lélek halhatatlanságába vetett hit nem számol komolyan a halál valóságával: régi, platonikus-orfikus eredetű meggyőződés szerint csak a test kerül a halálba, a lélek-szubsztancia kikerüli azt. Sok más, idegen hatással együtt ez a filozófiai-mitikus gondolat is átkerült a kereszténységbe, és elfoglalta a biblikus reménység helyét... megüresítve a feltámadás értelmét. Az Ige szerint a teljes testi-lelki ember bűnös, ezért a halál - mint a bűn zsoldja - a teljes embert éri.”

Dr. Nagy Gyula [evangélikus teológus]: Dogmatika, teológiai akadémiai jegyzet, Budapest, 1965, 262-263. o.

Üdv. Péter (50)