Hogyan higgyek valamiben, amiben eddig nem hittem?
"Hogyan higgyek valamiben, amiben eddig nem hittem?"
Előszöris tisztázzuk, hogy mi a hit és hogyan használják a keresztények. A hit nem valamiféle Istentől jövő varázslat, hanem a nem látható, szellemi dolgokról, létezőkről történő logikai meggyőződés.
Isten is kinyilatkozta, mi hívők is megtapasztaltuk, hogy ha a józan eszeddel megfigyeled a világot, akkor rövidebb-hosszabb idő alatt rájössz, hogy a világot egy természetfeletti intelligencia hozta létre. Tovább haladva ezzel a módszerrel belátható, hogy ez a természetfeletti intelligencia az Isten. Még tovább haladva szintén meg lehet arról győződni, hogy ez az Isten a Bibliában nyilatkoztatta ki magát. Ehhez elég a józan paraszti ész (logika), illetve fontos, hogy ne csapjuk be magunkat, ne befolyásoljanak az előzetes elvárásaink. Az igazság abszolút, ennek keresése nem szabad, hogy függjön attól, hogy mit akarunk találni. Gondolok itt pl. arra, hogy a legtöbb ateista kiiktatja a logikai analizáló gondolkodást, mert annak használatával kénytelen lenne belátni, hogy a Biblia igaz. Ez azért veszélyes, mert az ember könnyedén át tudja verni magát és így fokozatosan leépíti a logikai analizáló gondolkodását.
"hogy irtózom az Egyházi dolgoktól..."
El kell tudnod különíteni a bibliai hívő életet az egyházitól. És kicsit ellenmondásos vagy. Nem kell egyházi suliba járni, sem templomba (függetlenül attól, hogy ezek nem feltétlen rossz dolgok) ahhoz, hogy hited legyen és krisztusivá formálódj és az újszövetség szerint élj.
Ha irtózol az egyházi dolgoktól (bár nem tudom, ezalatt mit értesz), akkor hagyd ott, élj és haladj magad Krisztussal. Bár csapatban könnyebb. Könnyebben elbánsz a bűnnel, ha erősítitek egymást
"ööö, nem... az intelligencia / tudás és a hit között fordított az arányosság"
Pont nem, mivel a hit alapfeltétele a logika
Van egy ilyen bölcs mondás hogy "Nem mi választjuk miben hiszünk, hanem az választ minket".
Van ebben igazság, de azért az ember képes arra, hogy magába vagy másokba szugeráljon dolgokat. Szóval az emberi akaratnak is van szerepe. Ha valamit sokáig ismételgetsz magadnak úgy hogy komolyan veszed, egy idő után el fogod hinni. A megfelelő alkalomkor ,módon és rendszerességgel kimondott szavaknak hatalmuk van, hatnak a tudatalattira. Jó példa erre a reklámok.
8
linkelj is legy szives, es lehetoleg valami ertekelheto metaanalizist, nem random elszigetelt felmereseket
a hit alapfeltétele nem logika
a biblia nagy része be lett bizonyítva, hogy hamis / fabrikáció, a maradék pedig féligazság, kevés történelmi esemény, és bebizonyíthatatlan állítások
mellesleg imádom amikor keresztények a bibliát használják, de csak azokat a részeket olvassák el ami segít nekik, viszont azokat a részeket nem amelyek olyan szintén irtózatos bűncselekmények, amelyek az emberiség ellen lettek elkövetve, amit a drága jó istened rendelt el aki mindenható, mindet tudó, végtelenül hatalmas
viccelsz?
"Ehhez elég a józan paraszti ész (logika)"
Ha szerinted a logika a józan paraszti ész akkor köszönöm szépen nincs több kérdésem. Egyébként is totál abszurd amit írsz:
"...ha a józan eszeddel megfigyeled a világot, akkor rövidebb-hosszabb idő alatt rájössz, hogy a világot egy természetfeletti intelligencia hozta létre"
Nem, ha megfigyeled a világot akkor az ún. tudományra rössz já. Pl, hogy nem 7 nap alatt teremtették a világot, nem volt özönvíz, nem volt hét csapás, nem élt Jónás a hal gyomrában stb.
"Tovább haladva ezzel a módszerrel belátható, hogy ez a természetfeletti intelligencia az Isten."
- semmilyen módszert nem írtál le.
#14 [link]
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!