Isten az Ítéletkor súlyozottan mérlegel majd ? Különbséget tesz kis és nagy bűn között ?
Arra gondolok, hogy a Túlvilági Bíróságon lehet-e majd egyezkedni Istennel, esetleg meggyőzni őt ? Hiszen ő a Bíró, de a vádlott ha meggyőzi őt, lehet kisebb büntetést kap.
Vegyünk egy példát. Sztálin, aki egy véreskezű diktátor volt és emberek százezreinek halála kötődik a nevéhez, ugyanoda kerül, mint Gizi nénje, aki lopott 20 dkg parizert, meg 3 darab vöröshagymát a közértből ? Egyik ember nevéhez egy véres diktatúra kötődik, de Gizi nénje nem akart éhenhalni, ezért lopott és csak kis értékben. Vagy a politikus, aki milliókat sikkaszt, ugyanoda kerül, mint Juliska, aki lopott a boltból 1 Kinder Maxi Kinget ?
Vagy egy beteg pedofil ember, esetleg nemi erőszakolő ugyanolyan büntetést kap, mint Feri, aki recskázott napi szinten ? Hiszen Feri senkinek nem ártott, csak azért csinálta, mert jól esik neki. Vagy lehetne még felhozni, hogy 2 szabad azonos nemű ember, ha szexel egymással, de senkinek nem ártanak, akkor is bűnhődniük kell ? Miért is ? Nem ártanak senkinek.
Szóval ha én a pokolra jutok, akkor van fellebbezési lehetőségem, ugye ? Nem gyilkoltam, nem loptam, nem öltem embert és nem vagyok Sztálin, se egy korrupt, milliókat megkárosító politikus. Ha követek is el bűnt, nem károsítom meg vele a mikrokörnyezetemet. Van lehetőség arra, hogy Isten keze ne olyan erősen csapjon le rám ? Hiszen Ő a Kegyelem Istene is.
és akit megöltek vagy csak meggyaláztak, megnyomorítottak azzal mi van ?
nem élheti az életét mert valaki elvette tőle, és annak is van családja és gyermekei, azokkal mi lesz?
a bűnös meg kimagyarázza , meg van pénze jó ügyvédre, ül egy kicsit és éli tovább az életét.
Szerinted ez a fair, és igazságos ?
Nem tudjuk. De Dante pokla kisebb bűntől a nagyobb felé a mélység felé hat: (ide másolom) :
Pokol tornáca: a meg nem keresztelt emberek (újszülöttek és a kereszténység előtt élők)
Második kör: a szerelem bűnösei
Harmadik kör: torkosok, falánkok
Negyedik kör: fösvények, uzsorások, tékozlók
Ötödik kör: haragosok
Hatodik kör: eretnekek
Hetedik kör: erőszaktevők az erőszakos tetteik fajtája szerint. Így a hetedik körnek három gyűrűje különíthető el:
Gyilkosok, vérengzők, rablók, zsiványok gyűrűje
Öngyilkosok és saját vagyonuk eltékozlói
Istenkáromlók
Nyolcadik kör: a megbízhatatlanok. Ez a kör tíz bugyorból áll, benne bugyronként a következő bűnösöket találjuk:
kerítők, csábítók
hízelgők
szimóniákusok
varázslók, jósok
nyerészkedők, sikkasztók
képmutatók
rablók, tolvajok
rossz tanácsadók
viszályszítók
hamisítók
Kilencedik kör: az árulók bűnhődésének helyszíne. Négy különböző, névvel ellátott gyűrűből áll. A nevek az árulás fajtájára utalnak:
Kaina: rokonok árulói, testvérgyilkosok
Autenóra: hazaárulók
Ptolomea: vendégeik elárulói
Judecca: jótevőik elárulói
Kit érdekel ez a Dante-féle huleségh? Pont az ilyen hujheségek miatt terjednek el az ilyen kényszerképzetek.
"A maszturbálás miért bűn például ?"
A maszturbálás nem bűn.
"Vagy a meleg ember miért bűnös ?"
A meleg ember a melegsége miatt nem bűnös.
"Az alkoholista ember, ..."
Az alkoholizmus sem bűn - önmagában.
Gondolom sohasem olvastad a Bibliát és más emberektől sincs rálátásod erre a dologra. Akkor legalább itt a Gyakorin olvasgathatnál utána, van itt is sok értelmes válasz - igaz, sok értelmetlen is.
14es "Akkor legalább itt a Gyakorin olvasgathatnál utána, van itt is sok értelmes válasz - igaz, sok értelmetlen is."
Megérkezett a offoló troll. Akkor kezdheted az önkritikát magaddal.
Magyarul ha van 99 jócselekedetem és 1 bűnöm, akkor Isten az 1 bűnöm miatt fog elítélni a 99 jócselekedetem ellenében ???
Hát OK..... 🤔🤔🤨😐🙄🙄🤔
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!