Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Milyen elképzelés ez?

Milyen elképzelés ez?

Figyelt kérdés
Nagyim szerint halál után Aki hívő Isten a menybe küldi majd örökkön-örökké táncolnak a felhőkön mulatnak az égben az Urat dicsérik. Csak a Test hal meg.
2021. márc. 17. 12:16
 1/6 anonim ***** válasza:
85%
Nem tudom elképzelni, hogy a mennybe táncolnak és tivornyáznak az emberek, ez Jézusra se volt jellemző. Bár járt menyegzőn, de ott se számol be hasonló viselkedésről a Szentírás.
2021. márc. 17. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
43%

Szia,

Érdekes, de nem teljesen igaz.

A halála után az ember a sírba kerül, és itt várja a feltámadást ami - a keresztény hitvallás szerint - testi feltámadás lesz mégpedig két "turnusban."

Az első "turnus" az Úr Jézus Krisztus eljövetelekor lesz, amiről így ír Pál apostol:

"Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!" (I.Thessz. 4:13-18)

Jelenések könyvében így olvassuk:

"A többi halott nem kelt életre, míg el nem telt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem az Isten és a Krisztus papjai lesznek, és vele fognak uralkodni ezer esztendeig."

(Jelenések 20:5-6)

A második turnus:

"És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt: színe elől elfutott a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trón előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Egy másik könyv is kinyittatott, az élet könyve, és a halottak a könyvekben írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a maga cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába. Ez a második halál, a tűz tava. Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vettetett." (Jelenések 20:11-14)

A 21. fejezet pedig tovább részletezi az eseményeket:

"És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. De a gyáváknak és hitetleneknek, az utálatosaknak, gyilkosoknak és paráznáknak, a varázslóknak és bálványimádóknak, és minden hazugnak a tűzzel és kénnel égő tóban lesz a helye: ez a második halál." (Jelenések 21:1-8)


Üdv. Péter

2021. márc. 17. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
50%

"Milyen elképzelés ez?"

Biblia szerint hibás elképzelés. Egy ideig leszünk csak a Mennyben, de utána az újrateremtett világegyetemben az új Földön fogunk élni, új, romolhatatlan testben

2021. márc. 17. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
100%
Hadd higgyen a nagymamád ebben,így könnyebb lehet neki a halál tudatát elviselni.
2021. márc. 17. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
58%

"...örökkön-örökké táncolnak a felhőkön mulatnak az égben..."


Gyerekes elképzelés a Mennyek országáról.

2021. márc. 17. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
0%

"Bár járt menyegzőn, de ott se számol be hasonló viselkedésről a Szentírás."


Arról sem számol be a szentírás, hogy böfögött vagy fingott volna vagy esetleg megvakarta a seggét. Pedig minden ember csinál ilyeneket úgyhogy minden bizonnyal ő sem volt kivétel. Ebből kiindulva az érved egy baromság.

2021. márc. 17. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!