Miben változtatta meg életeteket a vallás?

én abszolút nem hívő családból származom. de kapcsolatba kerültem megtért emberekkel, akik igazi hívők voltak, nem amolyan vasárnapi-keresztények... szóval, mondhatni szépen lassan nekem Jézus Krisztus változtatta meg az életemet. A vallás sosem tudja megváltoztatni. egyedül az ÚR JÉZUS :D

23/l

Gyerekkoromban az önmagát vallásosnak mutató (amúgy nem igazán az) családom folyton elrángatott templomba. Próbáltak vallásosnak nevelni. Gyűlöltem. Mióta nem vagyok hajlandó menni, ők sem járnak.

Viszont a Biblia nem csak vallási okokból fontos. Az általános műveltség része kéne, hogy legyen, ahogy a Korán is.

Helló.

Nem feltétlenül a szentiratok egyike adhatja meg a valóság "képét". Én például soha nem jártam templomban, sőt kerültem is a "hívőket", Bibliát is csak idézetek szinten olvastam a Koránnal együtt. A poén pedig az, hogy végül is engem is lehet vallásosnak mondani. De én akkor A Vallást képviselem, nem pedig valamelyik osztályát(keresztény, hindu, zsidó, iszlám és a többi). Van különbség, mert így egyszerre mindet, vagyis az igaz eszméjét. Boldogság pedig van bőven, a tudás megszabadít a félelemtől. Szeretet van jelen ilyenkor, és azt árasztod, tehát nem tudnak elhidegülni tőled...mert tudod a határt, igazságos vagy, hiszen a tiszta önzetlen szeretet nevében cselekedsz...s mivel minden emberben ott van a szeretet csírája, ezért képtelen távolodni bárki is, sőt talán érdeklődni is kezd, akár istentagadó múlttal is. Vannak olyan emberek, akik félreértik ezt az egész "istenhívős" dolgot, pedig magukat vallásosnak tartják...ezek az emberek ugyanúgy félelmet és haragot táplálnak magukban, fanatikusokká válnak, akaratossá, türelmetlenné és sorolhatnék egy két rossz tulajdonságot még...a szeretetben nincs rossz tulajdonság, csak jó, tehát az ilyen emberektől lehet "elhidegülni", ahogyan te fogalmazol. :)

ui.: "Látni" jó, felemelő érzést ad, ami kísér, és soha nem hagy el. "Látni" a valós okot, okozatot, értelmet és célt a létezésben. :)

üdv

25/F

LastOne.Left

Szüleim katolikusok, de apám ateizmusa kihatott a nevelésemre is. Kb 8 évesen tudtam meg, hogy valóban létezik olyan dolog, hogy Isten, és nem csak egy mindennap használatos szitokszó. Attól kezdve anyám titokban sokat mesélt róla, így ébresztette fel bennem a hitet. Előtte olyan voltam, akár egy kis vadállat, nem lehetett parancsolni nekem, barátaim nem voltak. Éppen a hitem miatt tettem szert a legjobb barátnőimre, mindhárommal az hozott össze (volt, amelyiket én kérdeztem ki a hittan vizsgája előtt).

Most is kemény fejű vagyok, de ez már egy másféle, célokért küzdő makacsság, nem gyermeki dac, Jézus pedig megtanított szeretni, tűrni, és elviselni az állandó nyomást. Miközben a hitem egyre erősödött, anyám elvesztette azt, és a sors fintora, hogy épp az én hitbeli változásom (nevezhetjük fejlődésnek) nyomán úgy tűnik, kezdi visszanyerni azt. Mostanában sokat beszélünk róla, de néha úgy tűnik, ő egy egész más Istenben hisz, mint én. Nem meglepő, hiszen anno szinte beléverték a vallást. Ő a büntető, igazságos Istenben hisz, akit félni kell, míg én a szeretet Istenében, és abban, hogy a bűnökért nem ő, hanem (akár tudat alatt) az ember bünteti meg saját magát. Ezen a ponton nem tudunk megegyezésre jutni. Templomba ritkán járunk, nagy ünnepekkor vagy előtte, vagy utána (apám miatt, aki előtt évek óta titkoljuk), illetve számunkra fontos alkalmakkor. Nem azért teszem ezt, mert bármit remélek, legalábbis nem magammal kapcsolatban.

Összességében az életem gyökeresen megváltozott, és a változás iránya a lehető legjobb.