Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan lehetnék jobb Istennél?...

Hogyan lehetnék jobb Istennél? Van mód a versenyre, vagy párbajra?

Figyelt kérdés
Mindenkinek jobb lenne ennyi jóság...

2021. jan. 19. 00:19
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

#6: Igen, mert azokat a törvényeket úgy alkotta meg, hogy azok nem vonatkoznak rá.


Az embert rászedte egy nála sokkal okosabb lény, ezért az ember megkapta az ősbűnt, amit mi öröklünk, holott mi ott sem voltunk. Ez az áteredő bűn, az Istentől való elszakítottság állapota, a rosszra hajló akarat, elhomályosult értelem, amit automatikusan megkapnak az emberek, minden előzmény nélkül. A keresztség az elszakítottságot megszünteti, a többit meghagyja.


Nyilvánvaló, hogy az ember ebben az állapotában nem képes betartani a törvényt; Isten azonban úgy kéri számon, mintha képes lenne rá. Pedig Isten képes arra, hogy embereket mentesítsen a bukott állapotból, Szűz Mária és Jézus kivételesen nem eleve bukottan született meg.


Erre a problémára Isten kitalált egy megoldást, ami azt jelenti, hogy a három személye közül egy az elképzelhető legnagyobb testi-lelki szenvedéssel, kínhalállal váltja meg az embert. Jézus meghalt, és feltámadt, ám az emberi alaptermészet változatlan maradt, továbbra sem sikerült kijavítani a bukott állapotot. További egyensúlytalanság még, hogy az ember nem részesül automatikusan a megváltás eredményeiből, mint ahogy a bukás következményeiből, hanem ahhoz több-kevesebb rendszerességgel bűnbocsánatot kell kérnie, de alaptermészete továbbra is bukott marad.


Egy további kérdés azok esete, akik nem képesek ellenállni valami olyasminek, amit Isten bűnnek tart. Miért engedi meg az ördögöknek, hogy ezt tegye emberekkel? Miért engedi meg vajon, hogy például a homoszexualitás állapotába kerüljenek emberek, amikor tudja, hogy ebben az állapotban esélyük sincs arra, hogy megtartóztassák magukat egy életen át?


Istennek olyan fontos a szabad akarat, hogy lehet bűnözni. De nem annyira fontos, hogy megakadályozza, hogy emberek elvakultan gyűlölködjenek, és megpróbálnak mindent elkövetni, hogy annak a másiknak nehogy már jó legyen.


Mindezek következtében az egyházban (mindegyikben!) is eleve bukott emberek vannak. Mégis adott az egyháznak olyan tekintélyt, hogy az kibővítse azt a listát, hogy milyen bűnökért lehet elkárhozni, és teljesen önkényesen dönthessen arról, hogy akár egy egész közösséget megfoszt az isteni kegyelemtől. Igaz, Isten ezt felülírhatja, de nagyon szörnyű lehet úgy meghalni, hogy úgy tudja, Isten nem fog kegyelmezni.

2021. jan. 20. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!