Jézus hívő vagyok. Szerintetek milyen megcáfolhatatlan érv kell Isten létezésére? Lehet egy sima isten is, de lehet akár a Biblia istene! Jehova tanúi, Mormonok és a többiek? Kitaláltatok már egy jó érvet?
Legközelebb írhatnál egyértelműen.
"az univerzumban található rend!"
Ez azért eléggé relatív.
Azt ugye tudod, hogy a bolygók a káoszból születtek? Ez mitől lenne rend?
Máshol is csak épp annyi rend van, hogy nem fullad minden a káoszba.
Tehát ez semmiképpen nem lehet érv.
Arról nem is beszélve, hogy ha nem lenne ekkora rend sem, akkor nem élnénk. Tehát ez nem lehet érv, mert akár lehetne élettelen is a világ.
"megjósolt egy csomó dolgot"
És mellette sokkal több van benne, amiről a tudomány már bizonyította, hogy nem igaz.
Tehát ez akkor a "vak tyúk" esete, ill. pár olyan dolog is van benne, ami már akkor is látható volt.
Ez megint csak nem érv.
Én pedig azért írok ide, mert érdekelnek a dolgok. Érdekel ez a téma is, és szeretném tudni az igazságot. Nem azt, amit annak hisz valaki, hanem a tényleges, bizonyított igazságot.
Ehhez mondjuk először azt kellene megérteni, hogy mit jelent a "bizonyíték" szó.
Hogy neked mi elég, az te dolgod. Magad mondád, nekem elég... amiből következik, hogy elfogadod, másnak nem elég.
Hit és tudomány nem vitatkozik. A tudomány nem foglalkozik a vallástéziseivel (kivéve a vallástudományt), ebből következően azzal sem, mi isten léte melletti érv. Majd aki tud, előadja, utána meg lehet vizsgálni, elegendő-e. Addig meg nem tárgyaljuk. Nem vitatjuk el senkitől, hogy higgyen benne, és nem fogadjuk el azt a zsarolást, hogy nekünk be kellene látnunk, amit nem lehet.
Ez az idézet elég jól indul!
Az első 3 bekezdésben még teljesen jól írja.
A probléma itt kezdődik:
"Az ok olyasvalamihez kell hasonlítson, amit a keresztények "Istennek" neveznek."
Pontosan miért is KELL?
"(4) Az Univerzum létrejöttének okainak vizsgálatánál (előállása az időtlenségből, téren kívüli létezése stb.) Isten természetébe, jellemébe kaphatunk némi betekintést."
Ezt kellene ugye bizonyítania. De nem bizonyítja, csak kijelenti. Ezt hívják csúsztatásnak (az előzővel együtt, mert sugallni próbálja).
Amit utána ír, igazából már el se kellene olvasni, hiszen már az előző sincs bizonyítva.
De nézzük:
"Tényleg azt kellene hinnünk, hogy ilyen mértékű precízió pusztán a véletlen műve?"
Ez is butaság. A bolygók kialakulása törvényszerű - de az, hogy pont itt vagyunk, véletlen.
Ha viszont nem lennénk, akkor nem lenne élet, és kész.
Ez nem érv.
Amúgy kíváncsi vagyok, hogy ha találunk még 100000 ilyen bolygót, ahol van élet, akkor mit mondasz majd a ritka és egyedi véletlenről.
"a beteljesült próféciák"
Erről pedig azt kell tudni, hogy a Bibliába válogatták a már beteljesült próféciákat.
A kereszténységben semmi sem eredeti. A Krisztus előtti Mithras, akit Napistennek, vagy a Világ fényének neveztek, december 25-én született, meghalt, sziklasírba temették, majd három nap múlva feltámadt. Ozirisznek, Adonisznak és Dionüszosznak szintén december 25-én van a születésnapja… A mai templomjárók többsége is a vasárnapi misét látogatja, miközben fogalma sincs arról, hogy a pogány napisten heti ünnepét, a vasárnapot tiszteli meg, aminek angol vagy német elnevezése máig őrzi a Nap nevét.
A Bibliát nem a mennyországból kaptuk faxon... a Biblia emberi termék, nem istentől való... soha nem létezett egyetlen érvényes változata.
Az, hogy rejtőzködő Isten nem azt jelenti, hogy nem jelenti ki magát azoknak, akik Őt keresik, hanem hogy sosem lehet egyetlen egy megcáfolhatatlan érvet találni a létezésére, hogy ne térjenek meg ezáltal az emberek, hanem csak azok lássák Istent, akik valóban Őt keresik.
"Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító!"
Ézsaiás 45:15
Egy végtelen isten bizonyosan találna ennél jobb módszert is.
Amúgy Ádámék elől miért nem rejtőzködött?
9
"Ráadásul úgy néz ki, hogy teljesen magától működik."
Magától működik? Akkor nem attól aki azt működteti? Azt, hogy nem látod ki vezeti a hőerőművet, attól még tudod, hogy valaki szabályozza azt.
Semmi sem működik magától, még a legegyszerűbb szerkezet sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!