Keresztények akik nem Jehova Tanúi! A Tanúknak tényleg igazuk van a halál utáni léttel kapcsolatban?

"Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén."

Noha én már nem vagyok keresztény, viszont a hetednapi adventistáknál eltöltöttem egy pár évet, ez alapján pedig szeretném megjegyezni, hogy egykori felekezetem ebben a kérdésben is bizonyosan tévedett.

- Az ókori Izrael bizonyosan hitt a Lélek halhatatlanságában, erre egyértelmű bizonyíték az a bibliai történet, ahol Sámuel próféta szellemét Saul király megidézteti az endori halottlátó asszonnyal. A hetednapi adventisták szerint aki megjelent, az nem Sámuel volt, hanem valamiféle ördögi utánzat, ez azonban a szövegből nem következik. A szentíró világosan írja, hogy a próféta szelleme jelent meg, és egy szót sem szól arról, hogy csak a hamisítványával beszélt volna a király.

- az eszkatologikus feltámadás tanítása a zsidóknál elég késő jelent meg. Természetesen már a Királyok könyvében is olvashatunk feltámadásról, de az eszkatologikus feltámadás csak később jött be a zsidóság teológiájába. Valószíleg a makkabeus korszakba, erről pedig emlék Dániel könyve és az 1-2 Makkabeusok könyve.

Szerintem valószínűtlen, hogy egy i.e. 3. századi zsidó tagadta volna a lélek halhatatlanságát, és abban hitt volna, hogy az idők végén majd feltámad.

Kedves Kérdező,

Nagyon köszönöm, hogy bemásoltad az igét amit idéztél, mert ez pontosan azt mondja amit én is írtam a kommentemben:

"Atyám házában sok hely van, ha nem így volna, megmondtam volna nektek. Azért megyek el, hogy helyet készítsek nektek. Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok."

Ez pontosan azt támasztja alá, hogy a lélek nem halhatatlan, hiszen az ember meghal és amikor Jézus Krisztus visszajön akkor támad fel és kerül a mennybe.

A korai keresztények is a test feltámadásában hittek - ahogyan a hitvallás is mondja - ez pedig a Szentírás alapján akkor következik be amikor Jézus visszajön.

Egy jellegzetes részlet Barth-tól: „Egységben és teljességben látja az embert a Biblia akkor is, amikor meghal... Nem egy test nélkülivé váló lélek szakad el egy lélek nélkülivé váló testtől, hanem egy egész ember... most azon a határon áll, amelyen túl már nincs számára idő, és amelyet átlépni nem képes sem testileg, sem lelkileg.” (Kirschliche Dogmatik, Zürich, 1948, III/2., 770-771.)

Néhány sor Cullmann-tól: „Okvetlenül szükség van Isten új teremtő aktusára, mely az embernek nemcsak egy részét hívja vissza az életbe, hanem az egész embert. Tehát mindent, amit Isten teremtett, és amit a halál megsemmisített. Szókratésznek és Platónnak nincs szüksége semmiféle új teremtő aktusra. Hiszen az ő felfogásukban a test lényegében rossz, és így nem kell, hogy tovább éljen. Az a rész pedig, amelynek tovább kell élnie, a lélek, egyáltalán meg sem hal. Ha meg akarjuk érteni a keresztény feltámadáshitet, teljesen el kell szakadnunk a görög filozófiai gondolatvilágtól.” (Unsterblichkeit der Seele oder Auferstehung der Toten, Stuttgart-Berlin, 1962.)

Üdv. Péter

Kedves Péter,

Tudnál mutatni egyetlen olyan Biblián kívüli forrást a korai keresztényekről, ahol az adventista/Őrtorony eszkatologikus nézeteket részletezik?

A Diognétosz levél ugyanis inkább a hagyományos nézeteket tükrözi.

A földön fog feltámadni az, aki még nem érett a következő létsíkra. Vagy akövetkező létsíkbeli földön az, aki már érett.

Ez nem a vég, hanem a fejlődés része. A menyország a mi hazánk, a kezdet és a vég, ott lakik végtelen számú lélek egybe forrva, alkotva istent. Isten=menyország.

Nem aludni fogunk, hanem szellemi formákban tovább fejlődni egy kicsit, majd választunk egy következő életet.