A kereszténység és az iszlám előtt milyen kultúrákban volt egy Isten hit?
Szerintem ezek elég érdekes felvetések. (Arról van benne szó, hogy szerte a földön az ősi kultúráknak voltak olyan törzsei, ahol konkrét egyistenhit volt, jóval a judaizmus, pláne a kereszténység ideje előtt is.)
A zsidó (judaizmus). Abból nőtt ki a keresztyénség és az iszlám. Ábrahám nevéhez kötődik, amikor az egy élő Isten kihívta őt a saját népéből, kultúrájából és korábbi vallásából. Később Ábrahámmal szövetséget kötött, ennek külső jele a körülmetélkedés. A 3. generációra alakult ki a zsidóság. Ugyanis Jákóbot /neve jelentése csaló/ Isten átnevezte Izráelnek. /Jelentése: Isten harcosa/. Ábrahámot a Biblia a "hívők atyjának" nevezi. Ez azt jelenti, hogy aki olyan engedelmes, mint Ábrahám, akit hite és nem cselekedete alapján fogadott kegyelmébe az Úr, azok Ábrahám és Isten ígéreteinek az örökösei.
A teljes Biblia alapján a monoteista hitbe beleértendő a szentháromság is. Ugyanis a Szentlélek személye és Jézus Krisztus már a Biblia legelején megjelenik a teremtéskor "És Isten Lelke lebegett a vizek fölött."
(1 Mózes 1,2) majd a bűnbeesés után így szól az Úr a Sátánnak /kígyó/: "Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod." (1 Mózes 3, 15). Ez az Jézus Krisztus eljöveteléről szóló ősevangélium. Így a keresztyénség az egy lényegű három személyű Istennel monoteista vallás csúcspontja. Az iszlám - jóllehet ugyanazt az Istent (Jahve) imádja Allah néven, - mégis tévút több szempontból. Ők is Ábrahámot (Ibrahim) tekintik ősatyjuknak, de a folytatás félrement: ők nem a kiválasztott örökös, Izsák vonala, hanem Izmaelé, Ábrahámnak az egyiptomi szolgálótól, Hágártól született utódjai. (Régebben a mohamedánokat izmaelitáknak is nevezték.) Elismerik Jézust (Iszáá), de nem tekintik Istennek, hanem teremtménynek, lényegileg csak tanítónak és egy prófétának a sok közül. A Szentlelket pedig nem személynek, hanem tárgynak vagy fogalomnak tartják: Isten ereje és hasonlók. A harmadik tévedése az iszlámnak, hogy Mohamedet prófétának tartják. A Szentírás "Zsidókhoz írott levele" első sora világosan kimondja, hogy az utolsó próféta a "Fiú", vagyis Jézus. Ez hát a monoteizmus fő iránya.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!