Magyarországon voltak korlátozások a vallási összejövetelekre a koronavirus miatt? Betartották?
Ukrajnában élek, itt tilos volt templomba járni. A kisvárosban ahol élek van 5 templom: református, görög, római, Jehova tanúi és Pravoszláv.
Tilos volt a mise, stb. Egyedül a tanúk nem jártak meg nem járnak a templomukba, vmi programon mint a skype vagy teams oldják meg. A Pravoszlávok és Katolikusok egyáltalán nem tartottak be semmit, ugyanúgy ment minden tovább, maszk nélkül amennyien beférnek (elvileg most lehetne 10 négyzetméterre egy ember az is maszkban). Református pap szintén maszk nélkül járkál boltba, mindenhova, remek példa mondhatom.
Csak itt vették be a leszаrom tablettát az emberek vagy Magyarországon is így van?
Jehova Tanúi nevében nyilatkozhatom, más esetek nem az Én reszortom.
A Tanúk sehol egyetlen országban sem tartanak még most sem összejöveteleket.
Magyarországon úgyan úgy, ahogy Afrikában, vagy más országokban sem.
Az állam nem tiltotta be a hitéleti tevékenységeket (talán 100 fő alatt), szóval elvileg lehetett volna. Viszont a vészhelyzet ideje alatt az egyházak, püspöki testületek maguk korlátozták ezt és engedték meg, hogy az emberek ne menjenek.
Itt ugye szemben áll egy isteni parancs és az emberi kényelem. Hiszen azt mondja az Írás, hogy "az Úr napját szenteld meg", az ember pedig sokszor saját kényelme miatt megszegi. A korai egyházüldözés idején nem egy vírust kaptál el, ha elmentél vasárnap misére, hanem az életedet vesztetted el könnyen. Tehát sokkal nagyobb volt a kockázata, s mégis az emberek Istent tartották előbbre.
Érdekes, hogy a jehovásokat hozod fel pozitív példaként, ha megnézed, pont ők azok, akiket egyetlen olyan helyen se találsz meg, ahol valóban üldözik a keresztényeket. Például nem házalnak Szíriában, se Észak-Koreában. Úgy látszik, hogy ezeken a helyeken nem fontos számukra az Evangélium hirdetése, csak ahol kényelmesen tehetik.
Azért ne keverjük a szezont a fazonnal. Így nem csak a saját életedet kockáztatod, ha megszeged a törvényt, hanem a másokét is, hiszen terjesztheted a vírust. Másrészt itt is megoldhatták volna skypeon.
A kérdés szempontjából meg Észak Korea nem releváns, bár úgy tudom ott is vannak, de most teljességel lényegtelen. Annyit mondtam a városomban egyedül ők tartják be az állam rendelkezéseit, mivel hazudtam volna, ha azt írom "egyik egyház se tartja be".
"Érdekes, hogy a jehovásokat hozod fel pozitív példaként, ha megnézed, pont ők azok, akiket egyetlen olyan helyen se találsz meg, ahol valóban üldözik a keresztényeket."
Már ne haragudj, de Jézus nem mondta, hogy szándékosan ölessék meg magukat a Tanitványai. Jézus is elmenekült a gyilkosai elől, nem szitotta direkt a Tüzet.
Egyébként pedig, biztos vagyok abban, hogy Hallottak JEhováról, ha másként nem, azok közül akik más országokban találkoztak velük, és otthon pedig elmesélték a hallottakat.
(Máté 10:16) . . .. Legyetek hát óvatosak, mint a kígyók, de ártatlanok, mint a galambok.
Jézus ésszerűségre tanitotta a követőit. S a Bibliában sehol nincs leirva, hogy direkt menjenek oda ahol, tuti halál vár rájuk, és ölessék meg magukat.
A Teremtő nem szórakozik azzal, hogy mártirokat csináljon a nyájából.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!