Van itt olyan aki várt a házasságig de már nem volt szűz?

Mivel Sajnos özvegyként éltem mert fiatalon meghalt a Férjem, igen, Én vártam a házasságig, mikor egy Kedves Fiatalember udvarolni kezdett. Sajnos nehéz összehasonlitani, sok idő telt el, olyan ez mint a szülés, tudjuk, hogy milyen volt, de még sem emlékszünk rá teljesen. DE ugyan az a várakozás, szerelem, szeretet.

Hátha valaki másként, és jobban emlékszik.

Kedvesem ez itt a nagy kérdés😁😁

Relativitás elve vagy fénysebesség állandósága?

Amint azt korábban láttuk a klasszikus mechanika egy általános elve a Galilei-féle

relativitási elv. Ennek egyik szemléletes megfogalmazása az, hogy a mechanika számára az

összes inerciarendszerek egyenértékűek, azaz semmilyen mechanikai kísérlettel nem lehet a

különböző inerciarendszerek mozgásállapotára vonatkozóan információt nyerni.

Galilei maga arra mutatott rá, hogy a sima tengeren haladó hajó belsejében végzett

kísérletekből nem lehet megmondani, hogy a hajó halad-e, vagy áll. Ez a probléma számára elsősorban

azért volt fontos, mert ezzel cáfolta a Föld tengely körüli forgásával szemben az ő korában hangoztatott

„bizonyítékot”: a Föld már csak azért sem foroghat a tengelye körül, mert ekkor egy toronyból leejtett kő

nem a torony tövében érne földet. Galilei ezzel szemben azt állította, hogy ilyenkor a kő – csakúgy mint a

hajó esetében – együtt mozog a toronnyal. Mi már tudjuk, hogy Galilei gondolatmenete a toronyra

vonatkozóan nem egészen helyes, hiszen forgó rendszerben az inercia erőket is figyelembe kell venni,

amelyek valóban kismértékben eltérítik pályájukon az eső testeket. A hajó esetében viszont teljes

mértékben igaza volt.

A relativitási elv fenti megfogalmazásában nem véletlenül hangsúlyoztuk a

mechanika szót. A klasszikus mechanikára vonatkozóan ugyanis bizonyítható, tehát ha a

klasszikus mechanika helyes, akkor a Galilei-féle relativitási elvnek igaznak kell lennie. A

klasszikus mechanika megalapozása és a 19. század vége között eltelt mintegy 200 év alatt

sok tapasztalat gyűlt össze arra nézve, hogy zárt rendszerben a rendszer mozgására

vonatkozóan nemcsak mechanikai, hanem másfajta kísérletekkel sem nyerhetünk információt.

Ílymódon kialakult egy újabb megfogalmazás, amelyet a Galilei-féle relativitási elvtől való

megkülönböztetésül általános relativitási elvnek nevezünk, mely szerint az inerciarendszerek

a fizika számára egyenértékűek.

Az általános relativitási elvnek, amennyiben igaz, van egy fontos következménye: nem létezik

abszolút nyugvó vonatkoztatási rendszer, azaz abszolút tér. Az abszolút tér fogalma az emberi szemlélet

számára kényelmes kategória, amelynek feladása nem könnyű. Ez magánál Newtonnál is érdekes

kettősségre vezetett. Ő – valószínűleg főként filozófiai okokból – posztulálta az abszolút tér létezését, de

fizikusi zsenialitása megakadályozta abban, hogy ezt valójában ki is használja. Így eredményei helyesek

annak ellenére, hogy feltevései között hibás is volt.

A múlt század végén tehát úgy tűnt, hogy az általános relativitási elv egyike a fizika

fontos elveinek, amikor egy komoly ellentmondás kezdett körvonalazódni. A 19. századi

fizika egyik legnagyobb eredményét jelentik, az elektromágnesség jelenségkörének leírására

felállított Maxwell egyenletek. Ezeknek egyik fontos következménye az, hogy az

elektromágneses sugárzás (vákuumban) mindig fénysebességgel terjed függetlenül a forrás

vagy a detektor sebességétől. Ez ugyan még önmagában nem mondana ellent az általános

relativitási elvnek, a magyarázat azonban, amellyel ezt a kétségkívül zavarba ejtő tényt

magyarázni próbálták, annál inkább. A magyarázat ugyanis az volt, hogy a fényhullámokat

egy speciális közeg, az ún. éter továbbítja, így a terjedés sebessége – a hanghullámokhoz

hasonlóan – a közeghez képest állandó. Az ellentmondás tehát az, hogy ha a világmindenséget

kitöltő éter létezik, akkor két inerciarendszer között különbséget tehetünk az éterhez

viszonyított sebességük alapján, vagy ha akarjuk az éter az abszolút viszonyítási rendszer.

Az éter fogalma a fizika egyik ma már elfeledett vitája során keletkezett. A vita eredete

Newtonig nyúlik vissza, aki a fény terjedését speciális tulajdonságokkal felruházott részecskékhez

kötötte. Elméletének kifinomult, az interferencia értelmezését is lehetővé tevő részletei a követők

értelmezésében lekoptak, és az, hogy a fény terjedése részecskék áramlása, dogmává merevedett

kiszorítva Huygens „hullámszerű” elméletét. (Huygens elmélete még nem volt a mai értelemben vett

hullámelmélet, miután az a mozgásállapot terjedéséről szól, hiányzik belőle a periodicitás, és emiatt

természetesen az interferencia.) Ennek következtében az 1700-as években az optikában jó száz évig.