Mit gondoltok erről?
Szia
Azt gondolom erről, amit a Biblia ír.
Mivel Jézus zsidóként a Törvény alatt született, megtartotta a sabbatot, úgy, ahogy Isten Szava (nem pedig a farizeusok) előírta. Tudta, hogy a Törvény megengedi, hogy jót tegyenek sabbaton ("Mennyivel többet ér egy ember egy juhnál! Szabad tehát jót tenni sabbaton.” Máté 12:12). Az ihletett keresztény Írásokból azonban kiderül, hogy „a Törvény vége Krisztus” ("Mert a törvény vége Krisztus, hogy mindenki, aki hisz, igazságos legyen Isten szemében." Róma 10:4), és ennek eredményeként a keresztények ’fel lettek oldva a Törvény alól’ a Róma 7:6 szerint. Sem Jézus, sem a tanítványai nem tettek különbséget az úgynevezett erkölcsi és szertartási törvények között. A Törvény más részeiből is idéztek – beleértve ebbe a tízparancsolatot is –, és mindegyik törvényt egyformán érvényesnek tekintették a Törvény alatt levőkre: itt utána olvashatsz Máté 5:21–48; 22:37–40; Róma 13:8–10; Jakab 2:10, 11. A Szentírás egyértelműen kijelenti, hogy Krisztus áldozata „eltörölte. . . a rendeletekből álló parancsolatok Törvényét”, és Isten „eltörölte az ellenünk szóló, kézzel írt okiratot, amely rendeletekből állt. . .; és Ő eltávolította azt az útból azáltal, hogy odaszegezte a kínoszlopra”. A teljes mózesi törvényt ’törölte el’ és ’távolította el az útból’ az Efézus 2:13–15;és a Kolosszé 2:13, 14-ban leírtak szerint. Következésképpen az egész, sabbatokból – napokból és évekből – álló rendszert eltörölte Krisztus Jézus áldozata, akárcsak a Törvény többi részét. Ez megmagyarázza, hogy a keresztények miért tekinthetik úgy „az egyik napot, mint az összes többit” – legyen az akár sabbat, akár bármilyen más nap – anélkül, hogy félniük kellene attól, hogy valaki megítéli őket, ahogyan arról Pál ír a Róma 14:4–6; és a Kolosszé 2:16-ban. Pál a következő kijelentést tette azokról, akik kínos gonddal megtartják a „napokat, hónapokat, időszakokat és éveket”: „Féltelek benneteket, hogy valamiképpen hiába fáradtam értetek” Galata 4:10, 11.
Ami az apostolokat illeti, ők ezt üzenték az akkori összes keresztény gyülekezeteknek:„A szent szellem és mi magunk jónak láttuk, hogy ne vessünk rátok egyéb terhet ezeken a szükségeseken kívül, hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól. Ha gondosan megóvjátok magatokat ezektől, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben!” Cselekedetek 15:28, 29
Az Ószövetségben megírtakat a nemzsidók számára sem zsidó, sem keresztény szempontból NEM KELL MEGTARTANI, mint kötelező törvényeket.
I. ZSIDÓ SZEMPONTBÓL a Tóra csak és kizárólag Izrael fiainak adatott, a választott népnek, és csak őket kötelezi.
A rabbinikus zsidó tanítás szerint a nem zsidók számára NOÉ HÉT TÖRVÉNYÉT kell betartani ahhoz, hogy ugyanúgy részesüljenek a feltámadásban és a túlvilági életben, mint a zsidók.
A választott nép Isten ESZKÖZE a világban, az egész ebmeriség javára - ezért zsidónak lenni nem könnyebb, hanem NEHEZEBB, zsidónak lenni nehéz FELADAT, és az "üdvözüléshez" a zsidónak többet kell teljesíteni mint a nem zsidónak.
A nem zsidóknak ahhoz, hogy a túlvilági életben részesüljenek, a következő hét parancsot, NOÉ parancsolatait kell betartaniuk:
Hat parancsolat adatott Ádámnak:
1. A bálványimádás [tilalma];
2. Az istenkáromlás [tilalma];
3. Az emberölés [tilalma];
4. A vérfertőzés és házasságtörés [tilalma];
5. A lopás [tilalma];
6. A törvényrendszer [felállításának a parancsolata].
7. Mindezekhez hozzájött az élő állat húsa fogyasztásának a tilalma, mely Noénak adatott, ahogyan írva van: „De húst lelkével: vérével ne egyetek!”. Így áll össze a hét parancsolat.
Aki nem zsidó és ezt a hét parancsot megtartja, ugyanúgy részesül a túlvilági életben, keresztény szóval az "üdvösségben", mint egy zsidó, akinek viszont ugyanehhez több mint hatszáz parancsolatot kell betartania.
II. KERESZTÉNY SZEMPONTBÓL Jézus betöltötte a Tórát, aminek alapvető erkölcsi parancsai, a Tízparancsolat érvényben maradnak.
Péter apostol volt a "zsidók apostola", Pál apostol pedig "a pogányok apostola", aki a nem zsidó vallásúak körében is elterjesztette a kereszténységet.
Pál apostolnál a körülmetélkedés és minden, speciálisan zsidó vallási előírás, ami kifejezetten Izrael fiainak adatik, ELTÖRÖLTETETT, azaz bevezetésre sem került a nem zsidó keresztények számára.
Kettő kivételével: a halottak tiszteletének tiltását és az állati vér fogyasztásának tiltását fenntartja.
Pál törli el a körülmetélkedést is:
"Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért üldözést ne szenvedjenek. Hiszen maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt, hanem azért kívánják, hogy titeket körülmetéljenek, hogy testetekkel dicsekedhessenek. Engem azonban Isten őrizzen attól, hogy mással dicsekedjem, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által a világ meg van feszítve számomra, s én a világ számára. (Krisztus Jézusban) ugyanis sem a körülmetélés, sem a körülmetéletlenség nem számít, hanem az új teremtmény."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!