Válaszolnátok ezekre a muszlim vallással kapcsolatos kérdésekre?
1. A nőknek miért kell eltakarni a hajukat?
2. Ha tudtukon kívül disznóhúst (mert talán ezt nem lehet) esznek, majd ezt később megtudják, akkor mit lehet tenni? Imádkoznak, vagy pedig ennek lesz valamilyen súlyosabb következménye?
3. Vannak olyan bibliai személyek, akiket a muszlim vallás is elismer, hogy léteztek?
Remélem hogy senki nem fogja bántónak venni ezeket a kérdéseket, és előre is köszönöm, ha valaki válaszol. Azért kérdeztem meg ezeket, mert érdekel ez a vallás.
16
A nőknek azért kell eltakarniuk a fejüket mert bűnös gondolatokat ébresztenek a férfiakban.
És pl.: Jézust is elfogadják, hogy létezett de csak mint próféta nem mint isten fiát.
a 2. at nem tudom :D valószínűleg bocsánatért imádkoznak és ennyi.
1. Mert benne van a szent könyvekben, hogy a nők takarják el a hajukat. Amúgy ez az ortodox és konzervatív zsidóknál is így van.
2. A disznóhús evése nem bűn hanem azért tilos, mert tisztán kell tartanod a testedet ami Isten temploma. Nem kerülsz a pokolra érte, de ilyen országokban nem is tartanak disznót és nem is lehet kapni ilyen ételt.
3. A muszlim vallás elfogadja a teljes Bibliát, mint szent könyvet, csak állításaik szerint amit a zsidók leírtak, az nem teljesen igaz, elferdítettek egy-két dolgot. De Jézust is elfogadják például,csak nem Isten fiaként.
Engem is érdekelnek a világvallások. A NatGeo csatornán szoktak ezzel kapcsolatos műsorok lenni és nagyon színvonalasak. Pl. Morgan Freeman színész Isten nyomában c. sorozata, ami végig megy a világ vallásain, azok kialakulásán és ellátogat különböző országokba is. Nagyon érdekes. Szerintem a Youtube-on is megtalálod.
Egyébként a kereszténység, a judaizmus és az iszlám is Ábrahámot tekinti a vallás ősatyjának.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat!
Ismerem azt a sorozatot, csak még nem jutottam el addig, hogy el is kezdjem nézni.
1. Ajánlom Ridvan Aydemir ex-muszlim ateista videóját a a hidzsábról: https://www.youtube.com/watch?v=Yky_aLJ4R28
3. Az iszlám vallás szerint a köv. bibliai személyek mind Allah prófétái: Ádám, Énok, Noé, Éber, Séláh, Ábrahám, Lót, Izmael, Izsák, Jákob, József, Jób, Jethró, Mózes, Áron, Ezékiel, Dávid, Salamon, Illés, Elizeus, Jónás, Zakariás, Keresztelő János és Jézus.
1. Mert a haj egy szexualitást sugárzó testrész. Én ezt akkor ertettem meg igazán, amikor egy tényleg gyonyoru hajú nőt lattam magam előtt elsetalni, és még én nokent is felkaptam rá a fejemet. A korulottem lévő férfiak gondolataiba, nezeseibe bele se merek gondolni :D. Akkor jöttem rá, hogy ez szukseges, mert nincs szuksegem rá, hogy ilyen gondolatokat keltsek idegen férfiakban. Számomra is megalazo lenne, és a férjemet is tisztelem annyira, hogy a szépet neki tartogatom, nem pedig minden jöttmentnek az utcán. Lényegeben úgy gondolj rá, hogy ugyanazért takarjuk el, mint pl. amiért más eltakarja mondjuk a mellet vagy a fenekét (jobb esetben :D), amikor kimegy az utcara. Számomra a hajam, ugyanúgy az intim testrészem. Illetve pedig a másik ok az imádkozás. Kizárólag a hajat elfedve lehet imadkozni (egyébként a Biblia szerint is igy lehet, csak ezt már valamiért nem alkalmazzák), úgyhogy könnyebb így, mint napi ötször öltözködni valahol, ha épp nem otthon vagyok.
2. Az iszlamban a szándék az egyik legfontosabb dolog. Ha valami vallásellenest kovetsz el, az csak akkor számít, ha tudatosan direkt csinálod. Pl. tudod, hogy bacon van előtted, és tudod hogy tiltott, de nem érdekel, és eszed, az bün. De ha nincs tudomasod róla, akkor nem a te bunod. Illetve még akkor is ehető, ha rá vagy szorulva mert pl. ehen halnal.
3. Nem lehetsz muszlim, ha nem ismered el a Bibliát, és nem tartod ihletett könyvnek. Ugyanígy nem lehetsz muszlim, ha nem ismered el a Bibliaban is megjelenő profetakat, köztük Jézust is. Jézus neve egyébként többször szerepel a Koránban mint a Mohamed név :). Az összes bibliai történet fellelheto a Koránban, ennek az az oka, hogy az Iszlam szerint, egyetlen üzenet van, és ezt adta át nekünk Isten az evezredek alatt többször, csak az emberek felreertelmeztek, megmasitottak kedvük szerint, többisten hitet csináltak belőle vagy épp arany szobrokhoz kezdtek imadkozni meg allatokhoz, ezért hozta el nekünk utolsó vallaskent az Iszlamot és egy utolsó prófétat, akivel lezárta ezt a folyamatot. Innentől kezdve, aki hisz, hisz, aki nem nem. Több verzió töle már nem lesz.
Köszönöm szépen az utolsó 2 embernek (bár szerintem ugyan az az ember :))
Legközelebb már az Iszlámot fogom így használni, csak mindenhol a muszlimok hallom :/
Mégegyszer köszönöm mindenkinek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!