A Hit Gyülekezete egy szekta, ugye?
"A szekta a leggyakoribb értelmezés szerint egy nagyobb vallási, kulturális, politikai, vagy szociális szempontból jól megkülönböztethető csoporttól elkülönülő, azzal szemben álló kisebb csoport."
Ez mind igaz a hit gyülisekre, nem?
A nyelveken szólás 3 típusa létezik
1.Egyéni nyelveken szólás 1Kor 14,2 14,4 14,28
2.Nyilvános nyelveken szólás
1Kor 14,1 14,3 14,5-27
Pál apostol nem azt állítja itt hogy nem létezik egyéni nyelveken szólás hanem azt fejti ki hogyan működjenek együtt Istennel a hivők nyilvános nyelveken szólás ajándékának működésekor.
3.Egy ismert földi nyelven való szólás
Ap csel 2,7-11
Ap csel 10,44 19,6
Igazolja azt, hogy a Szent Szellem-be való bemeritéskor minden hívő megkapja nyelveken szólás ajándékát
Ap csel 8,17-19
Pedig igazolja azt, hogy ez az esemény együtt jár természetfeletti megnyilvánulásokkal amely külső szemlélő számára látható és hallható
Mt 3,11
Két különböző fokozota van ennek a bemeritésnek Szellembe és tűzben.
János itt a következő eseményekről szólt amely az apostolok valamint a hívők életében megtörténik.
Jn 20,22
Ap csel 2,3
Nem csak a nyelveken szólás, és a betöltekrzés valós, hanem a gyógyítás jézus nevében. Ha nen hiszik itt a bizonyíték. Nem színészkedés ez a valóság a videó ban lent
"Igazolja azt, hogy a Szent Szellem-be való bemeritéskor minden hívő megkapja nyelveken szólás ajándékát"
Nem igazolja, maga Pál írja, hogy a Szentlélek ajándékai különfélék és nem mindenki ugyan azokat kapja:
"A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz."
Engedd kérlek, hogy Pál apostol jobban tudja nálad.
Ráadásul azt se látom benne, hogy ott valami hablatyolást hallottak az az apostolok, vagy olyan csodának voltak tanúi, mint Péter pünkösdi beszéde alatt.
"Pedig igazolja azt, hogy ez az esemény együtt jár természetfeletti megnyilvánulásokkal amely külső szemlélő számára látható és hallható"
Nem látok itt ilyet, sehol sem említi ezt, inkább csak te képzeled bele. Simon azt látta, hogy a Szentlelket kézrátétellel adják, semmi többet nem állít.
"Két különböző fokozota van ennek a bemeritésnek Szellembe és tűzben"
Nincs két fokozata:
"Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy."
"Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát."
Tehát egy keresztség van, nincs kettő. János is egynek nevezi, ahogy Péter is összeköti a kettőt.
"János a bűnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban." Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére."
Tehát egyedül akkor kellett újra keresztelni valakit, ha az csak János bűnbánati keresztségében részesült.
#22
"Nem színészkedés ez a valóság a videó ban lent"
Olyan valóságos igaz, mint az az afrikai halott mókus volt, akit egy karizmatikus felekezet pásztora feltámasztott? Csak a hiba ott volt, hogy többször is így feltámasztotta, s végül amikor pár éve valóban meghalt, akkor úgy is maradt.
Az lehet, hogy hiszel Istenbe de ez önmagában kevés:
Jak 2:19 Te hiszed, hogy egyetlen Isten van. Jól teszed. A démonok is hiszik, és rettegnek.
mert amiről írogatunk arra vonatkozóan hitetlen vagy.
"Nekem és sok-sok karizmatikus hívőnek a nyelveken szólás nem halandzsa hanem valóban szellemi ajándék amely tényleg működik megvan a haszna és a benne lévő természetfeletti..."
Akkor egy szellemi ajándékot gyaláztok meg azzal hogy meghamisítjátok. Ha ez nem színjáték lenne akkor holt nyelveken vagy kihalt nyelveken szólalnának meg, de mivel csak színjáték nem ez történik, hanem halandzsálnak. Arról nem is beszélve, hogy rohangálnak mint a mérgezett egér és a földön vonaglanak.
#28
Tehát gondolod azon múlik az üdvösségem, hogy elhiszem-e azt a halandzsát, vagy sem? Szerinted Jakab apostol az általad idézett részben valóban arról beszél?
Érdemes lenne elolvasnod a teljes Jakab levelet, például ez a rész is érdekes belőle:
"Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől."
Sehol se írja, hogy a halandzsa ennek szükséges része.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!